egyetem

Már megint a plágium

Kicsiny hazánkat – többek között – már megint a plágium témája foglalkoztatja, ami egyrészről nagyszerű dolog, hiszen minél inkább köztudatba kerül a fogalom, annál jobb, másrészt viszont az ügy egyes szereplőinek hozzáállása ezt nyilvánvalóan árnyalja. Minél jobban, annál rosszabb. Ezért, ahogyan azt a Schmitt-ügy esetében is tettem, most is leszögezem: a plágium lopás. Lehet ezt cizellálni, magyarázgatni, végső soron erről van szó, és nem másról. Nincs olyan, hogy jóhiszemű plágium, vagy “nem tudott róla”, hogy ez plágium: a plágium az plágium. Lopás. Nincs kicsi vagy nagy plágium, így nem igazán értem azt sem, amikor úgymond beszintezzük a kérdést: teljesen mindegy, hogy szakdolgozat vagy szemináriumi beszámoló, illetve doktori szinten beszélünk erről – a plágium plágium marad. És, ha esetleg valakinek kétségei lennének, a plágium akkor is plágium, ha egy szerző kiadatlan szövegéből történik az átemelés. Ha kéziratban már kimondatott valamilyen megállapítás, és azt valaki kimásolja, az – tetszik, nem tetszik – ugyanaz a kopipészt plagizálás, mintha az adott mű már megjelent volna.

Mondok egy saját példát, hogy világos legyen, miről van szó. Kedves kollégám már tizenkét éve megírt a doktori disszertációjában olyan dolgokat, amik az én gondolkodásomra is hatással voltak-vannak. Éppen ezért előszeretettel nyúlok vissza az ő általa megírtakhoz – még akkor is, ha nevezett mű még nem jelent meg. Csak azért, mert nem került még a széles szakmai nyilvánosság elé az ő teljes írása, még nem jelenti azt, hogy ne írta volna meg, ne találta volna ki az adott terminológiát, értelmezést, stb. A gondolatok, meglátások az ő szellemi tulajdonát képzik, tehát nekem csak és kizárólag úgy van jogom felhasználni ezeket, ha teljesen egyértelműen, minden kétséget kizáróan jelzem minden egyes alkalommal, hogy ez bizony tőle származik, nem a saját megfogalmazásom vagy gondolatom. Ez nem csupán becsületes, de minimum elvárás is, nem kell büszkének lenni rá. Ez ugyanis a tudományos közbeszéd legalapvetőbb kritériuma. Következésképpen ha valaki ezt nem tudja, nem így jár el, és még meg is próbálja árnyalni az erre vonatkozó meglátásokat, az egészen konkrétan nem felel meg ezen minimumnak, vagyis érdemes arra, hogy a tudományos körben megadható elismerést, fokozatot viselje.

A plágium a tudományos tevékenység (igen, a szemináriumi és a szakdolgozati tevékenység is ilyen, pláne a doktori, vagy a kutatói!) legaljasabb, legelítélendőbb mozzanata. Manapság már szabályzatokban szankcionálják, de én nem emlékszem arra, hogy a kilencvenes években nekünk ne mondták volna el a szabályos hivatkozás mikéntjét – teljesen világos volt, már gólyaként is, hogy más munkáját nem tüntetjük fel sajátunkként, és hogy a hivatkozásokat bizony nem csupán jelezni kell, hanem konzisztens módon, világosan, minden kétséget kizáróan kell ezt tenni. Nem igazán értem tehát, hogy miért gondolja azt valaki, hogy mondjuk az 1990-as évtizedben ez még nem volt probléma… A lopás, akkor is lopás volt. A tolvajokat pedig akkor is büntették. Ma sem kellene másként. Mert ahogyan a Beatrice is megmondta:

Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni: csúnya dolog!
(Beatrice: A kétezredik év felé)

Standard