digitális

Manovich a kulturális analitikáról

Lev Manovich két nappal ezelőtt adott elő São Paulo-ban a kulturális analitika szerepéről illetve feladatairól, és – az előző bejegyzéshez kapcsolódva – előadását előben követhette minden érdeklődő. Az előadás első része nem tartogat túl sok újdonságot, bár kétségtelenül ügyesen fordítja érthető nyelvezetre az új terület intézményes és tudományterületi elhelyezkedését, jól indokolva létjogosultságát, de aztán belelendül, és néhány igen elgondolkodtató példát is felvonultat érvei alátámasztásául. Az egyik ilyen a műfajelmélet és általában a műfajok összevetése a biológia rendszertanával, ami első hallásra méretes baklövésnek is tűnhet, ám ha jobban belegondolunk, és megnézzük, milyen új értelmezési lehetőségeket villant fel már most a kulturális analitika, már hihetetlen inspiráló és előremutató megállapítássá válik (kb. 55 percnél beszél erről). A kérdés teljesen egyszerű: hogy lehet, hogy pl. a filmelmélet még mindig néhány műfajról beszél, viszonylag jól behatárolható apparátussal azonosítja az egyes filmeket, és eszerint “osztályozza” őket, miközben egy biológus milliónyi fajra osztja vizsgálata tárgyait? Furcsa megközelítés, de már a Rothko-elemzés is jól szemlélteti, milyen lehetőségek nyílnak meg a kulturális termékek vizsgálatában: fel kell készülni ugyanis arra, hogy a technológia fejlődésével újra kell értékelnünk és alkotnunk analitikai apparátusainkat, amelyek így jóval cizelláltabbá válnak, és a most működtetett elméleti kereteinket jelentősen át fogják írni. Ha ugyanis óriási adatmennyiség kielemzésére lesz lehetőségünk egy film elemzésekor, ráadásul mindezen adat mélységi és megjelenési módjait mindenféle szempontból viszgálni tudjuk, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy sokkal pontosabban nyomon tudjuk követni és meg tudjuk határozni adott esetben egy film műfaji jellegzetességeit, majd elemzni tudjuk más filmekhez való viszonyát és az alkotó/k életművében való elhelyezkedését és szerepét. Vagy meg lehet vizsgálni a film ritmikáját, amelyet vizuálisan szemléltetni is lehet, így a ritmus fogalma már korántsem valami pusztán esztétikai minőségként értelmezhető, hanem konkrét adatfolyamként jelenik meg. És ez persze csak egy kiragadott példa, érdemes szemezgetni Manovich meglátásaiból.

Első rész:

Az előadás kezdetéhez egy kicsit előre kell menni, majd 1:42 körül 10 perces szünet jön, de érdemes a második, gyakorlatibb részre áttekerni (2:11 körülre)!

Második rész:

Sajnos az elején nem jó a hang, de aztán megjavul 🙂

Standard