Lájkolom a posztod, lájkolom a szájtod

Borzasztóan aktuálisak vagyunk, merthogy az éppen a világon végigsöprő lájk-hájp, vagyis a Facebook azon ajándéka (?), hogy immáron nem csupán a közösségi oldal keretei között lájkolhatjuk egymás státuszüzeneteit, megosztásait, képeit, hanem bárhol is járunk szerte az interneten, lájkolhatunk bármit. “Facebook az egész internet” – mondhatnánk, és az alapító, Mark Zuckerberg nem is adja alább: itt a Docs, amely az Office 2010 online, Facebook-os verziója, és itt a már említett, potenciálisan mindent mindennel és mindenkivel összekötő, adatokat rendező lájkolás is. Egyszerűnek tűnik a dolog: könyveket böngészünk a neten, és megtetszik egy (vagy már olvastuk, és tetszett), nyomunk hát egy lájkot neki – erről aztán nem csupán a kereskedők értesülnek, akik persze szorgosan figyelik, milyen olvasási preferenciáim lehetnek, de az ismerőseim is látják, mi tetszik nekem. Ráadásul a lájkolások alapján a barátaim ajánlásokat is kapnak az adott könyvkereskedőtől, vagyis meg tudják nézni, nekem mi tetszett, ez segíthet a böngészésben, a vásárlásban (automata ajándékötletek!). A lájk gomb, amelyet alant lehet sasolni (és szorgosan nyomkodni) implementása igen egyszerű: csupán el kell látogatni a Facebook közösségi plugin oldalának megfelelő szegletébe, és megadni néhány paramétert, majd a “Get Code” gombra kattintva kérjük a kódot, amelyet beillesztünk saját oldalunkra, hogy látogatóink kattinthassanak.

Like plugin

Ha statikus oldalunk van, akkor simán adjuk meg az oldal elérési útját, ha azonban dinamikus oldalakra (blog) szánjuk, akkor kis cselhez kell folyamodnunk:

  • WordPress esetén például (sablontól függően) a single.php file-ban a the_content() elé vagy mögé szúrjuk be a Facebook gomb kódját, ahol az url helyére ezt illesszük: <?php echo urlencode(get_permalink($post->ID)); ?>
  • Textpattern esetén pedig a <txp:permlink /> tag-et kell az url helyére betenni – itt én a default formulába illesztettem be a kódot – ez is sablonfüggő persze.

Ha ezzel megvagyunk, lájkoljunk bátran – hajrá!