blog

Klein-kancsó: három az egyben

Nem szeretek jelentőséget tulajdonítani véletlennek is betudható események egymásutániságának, pláne nem értelmet vagy valamiféle füstös-gömb hangulatú próféciákat kihámozni, vagy komplett narratívát kreálni látszólagos összefüggésekből, ám mégis muszáj tudatnom, hogy miután Joe-val erőteljes lacanozást valósítottunk meg büntető jelleggel a Cafe Frei vendégeire és munkatársaira nézvést, ma reggel az első vizuális élmény, ami az online munkakezdéshez köthető az rögtön egy Klein-kancsó volt… És hogy mi ebben a lacani? Ha valaki valaha beletemetkezett már a jó francia pszichoanalitikus szövegeibe, akkor elég hamar rábukkanhatott egy másik geometriai formára, a Möbiusz-szalagra – na a Klein-kancsó ennek a három dimenziós változata: egy lehetetlen formula, amelynek nincs elkülöníthető belseje és külseje, hiszen ha követjük a “belsejét”, akkor azon kapjuk magunkat, hogy már rég a “külsején” vagyunk, és nem is vettük észre, hogy áttértünk volna.

Lacan ezt és más hasonló furcsa térgeometriai formákat használ néhol arra, hogy megpróbálja minél plasztikusabban megragadni a szubjektum pszichikai felépítését, és minél szemléletesebben modellezni azt. Nem véletlen, hogy a Möbiusz-szalagtól munkássága vége felé a sokkal bonyolultabb kötéselmélethez jut, amikor már a Borromei kötéssel igyekszik Joyce szintómáját (sinthome) magyarázni. De mielőtt nagyon belegabalyodnék, íme maga a Klein-kancsó, aminek érdekessége nem pusztán az, hogy valaki elkészítette, hanem az, hogy mindjárt 3in1!

Klein-kancsó

Standard