blog

Kiberparanoia a köbön

Nem gondoltam volna, hogy Dan Brown regényét követően ebben az évben ismét összefutok a paranoia kibernetikus manifesztációjába, csak éppen film formájában, de éppen az év végére sikerült időzítenem a Sasszem című D. J. Caruso film megtekintését, így mégiscsak paráztattam magam vagy két teljes órán át. Merthogy a film tökéletesen működik: remekül építkező akció-thriller, amely nem akar túl komoly lenni, világot váltani, de azért ügyesen belénk oltja a “mi lenne, ha…” kétkedését, és ezzel bármilyen hülyeséget képes lenyomni a torkunkon anélkül, hogy különösebben akadékoskodnánk. Adott egy szintetikus női hanggá átvariált csúcsszámítógép, aminek mesterséges intelligenciája simán állva hagyja a rajtnál a drága Hal kombinációs készségeit – bár öntudat tekintetében akár még versenyezhetnének is, és hát ugye az a “tekintet”, nos, az mindent elárul. Ma viszont már nincs szükség egy űrben játszódó ödüsszeára, elég csak jelenkorunk digitálisan átitatott életvitelére gondolni, és máris személyes érintettséget jelenthetünk. A Sasszem rá is rak egy lapáttal: hősei (Shia LeBouf és Michelle Monaghan) bizony teljesen hétköznapi figurák, zéró szuperhősi adottságokkal.

Meglepően jó ritmusérzékről tesz egyébként tanúbizonyságot az, ahogyan szépen, klasszikusan váltakoznak az adrenalint pumpáló jelenetek a megnyugtatóan kellemes hömpölygésű pár perces nyugibetétekkel – utóbbiakból persze egyre kevesebb van a történet vége felé. Rengeteg ügyesen rejtjelezett intertextuális áthallás vehető észre a filmben, ami külön pozitívum, és valahogy annyira természetesen következik egyik adalék a másik után, hogy a szék karfáját kitépve már-már rohanni lenne kedvünk. Egyébként meg tetszetős, hogy bár végig erről szól, valahogy nem óhajtja az arcunkba tolva ordítani a film mindenegyes pillanatban, hogy “kedves emberiség, látod, a nagy digitális világ, a kütyükhöz kötöttség, az online lenyomozhatóság – nos, ez lesz a veszted, vigyázz!”, ezt inkább magunkban mormoljuk folyamatosan, és persze a végén már kapcsoljuk is be a mobilokat, hogy tudjunk szólni ismerőseinknek, hogy ezt látniuk kell. Kitűnő film!

Standard

Kiberparanoia a köbön” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Thornhill szerint:

    Ez nekem is bejött. Szerintem a máshol olvasható lehúzós kritikáknak a promócióban elkövetett hiba az oka. A trailerekből ugyanis nem derült ki, hogy a hang a telefonban egy számítógép. Nem is sci-fi-ként, hanem akció thrillerként hirdették. Ágy aztán, aki nem futott bele egy spoilerbe, és nem függesztette fel eléggé a kétkedését, azt csalódás érte.
    Én személyszerint belefutottam a spoilerbe, aminek viszont örülök, mert különben lehet, hogy elkerülte volna a figyelmemet ez a film.

  2. Én hozzászoktam, hogy nem olvasom el előre a kritikákat, sőt, nem is nézem meg a bemutatók közelében a filmeket, ha nem muszáj, és így távlatilag egészen másképp tudok felfedezni filmeket. Meg persze nem hiszek senkinek 🙂

  3. Kelt szerint:

    Pedig másnak hinni néha jó, például ha nem írsz Eagle eye ajánlót, akkor nem kerül a szemem elé a film. Pedig tényleg pörgős, ugyanakkor játékos darab. Háló kalózai kalózok nélkül, a hálózat csapdájában igazi gazemberek nélkül, igazán remek. Jövök egy köszönettel.

  4. sharkfur szerint:

    Szerintem, ha az ember fia elolvas egy pofás kis kritikát, ami úgy lehúzza a filmet, mint jégkocka Leo barátunkat, akkor alapvetően minden érzékszerve arra lesz kiéleződve, hogy a film sz*r. Ilyen egyszerű, így működik az emberi agy. Az első impulzus mindig meghatározó lesz, tetszik vagy sem. Nem azt mondom, hogy egy negatív kritika után nem lehet más az ember nézőpontja, illetve utólagos véleménye, viszont azt alá kell írni, hogy a k*ki elemek sokkal inkább szembeötlőek lesznek, és meghatározóvá válnak. És jusztis szóismétlés: Tetszik, vagy sem…

Hozzászólások lezárva.