blog

Kár, hogy konyec…

Konyec A kényszerű itthonlét és a komolyabban értékelhető munkaképesség ideiglenes csökkenése azért tartogat pozitívumokat is: például a máskor meg nem engedhető léhaságnak titulált filmnézegetés ilyenkor kötelező jelleggel csap le ránk. Most sincs ez másként: mivel teljes tanácstalanság gyöngyözött homlokomon a videótékában, így majdhogynem hasraütés szerűen a Konyec című filmre esett a választás – évek óta az első olyan magyar film, amit bátran ajánlhatok mindenkinek! Érdekes, hogy semmi különlegeset nem csinál, csupán ragaszkodik az eredeti ötlethez és koncepcióhoz, nem akar nagyobbnak látszani, mint ami, nem akar többet mondani, mint amit egy ilyen sztori tud, és mégis, a néző (ez esetben én és kicsiny családom) kifejezetten sajnálja, hogy vége.

Nagyon szimpatikus, hogy a kitűnő színészek mindvégig visszafogottan, ripacskodás nélkül hozzák figuráikat: egyetlen karakterről sem lehet azt mondani, hogy kicsit kilóg a sorból, vagy túl lenne játszva. Feltűnően jók a dialógusok és a vágás is: egyetlen pillanatban sem éreztem úgy, hogy most nagyon agyon akarnak magyarázni valamit, ráadásul a hatásvadász megoldásokat is ügyesen kerülik a filmkészítők. Jól elosztott és ügyesen konfigurált poénok, hihetetlen ügyes média-beültetések, és még egy kis mondanivaló, elgondolkodnivaló is belekerült – ez sem erőltetve, előtérbe forszírozva. Rohonyi Gábor filmjét vétek kihagyni, az utóbbi évek egyik legjobban sikerült alkotása, bátran ajánlható külföldön is, ami azért eleve sokat elmond a filmről. Ritka, mint a fehér holló, tessék megbecsülni!

Standard