digitális, egyetem

Kalóz felsőoktatás

 

Nem finanszírozza tovább az oktatásban használt Microsoft-licencek megvásárlását az állam, ezt a tételt Magyarország következő évi központi költségvetésébe már nem is tervezték be. Az amúgy is jelentős forráshiánnyal küzdő középiskolák és felsőoktatási intézmények számára a Linux jelentheti az alternatívát. Márciustól csak illegálisan használhatják a Microsoft termékeit, kivéve, ha maguk fizetnek érte.
[…]
Az NFM közleménye hozzátette, a jövő évi költségvetésben a Tisztaszoftver program költségeit már nem tervezték be, így az érintett oktatási intézmények csak 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket. Az iskoláknak tehát alig több mint 2 hónapjuk van, hogy megoldást találjanak a problémára. (forrás: eInclusion.hu)

Nem az a baj, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszerek és alkalmazások végre labdába rúghatnak, hanem az, hogy nem fognak. Ugyanis nincs szakmai előkészítése a váltásnak, sem technikai/üzemeltetői, sem oktatási oldalon. Ennek pedig csak az lehet az eredménye, hogy a felsőoktatás (és természetesen a közoktatás is) illegalitásba terelődik szoftverhasználatilag, ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy március 1-től mindenki fogja magát és egy friss formatot követően valamelyik Linux-disztrót telepíti vidáman. És ne tessék nekem azzal jönni, hogy minden Windows-ra írt programnak van Linuxos alternatívája: nem, ez így, ebben a formában egészen egyszerűen nem igaz. Vannak területek, ahol szerintem is nagyjából fájdalommentesen át lehetne állni – megkockáztatom, sokan észre sem vennék a változást. Vannak azonban olyan területek, ahol egyszerűen mission impossible. Mivel azonban globálisan kell gondolkodnia az intézményeknek, ez a hibrid megoldás az eddigi költségek és gondok többszörösét jelenti. Jelentkezzen az az intézmény/vezető, aminek/akinek ez ínyére van, vagy egyáltalán vállalni tudja… Mire valamelyest talán sikerült eredményt elérni a legális szoftverek terjedése ügyében, most sikerül hosszú időre kitűzni a kalóz zászlókat a felsőoktatási intézmények épületeire.

Standard