blog

Jó éjt, zene, kívánság, kihalt utcák

Tegnap igen későn sikerült Szegedre érnem (nem akartam a hajnali vonatot kockáztatni – hajnali ébredés, jeges utak, befagyott váltók, stb.), és a fagyos időjárásban való menetelést a város tökéletesen kihalt utcáin a Nightwish albumával színesítettem, ami kitűnően illett az atmoszférához. Hihetetlen filmes látványvilág kerekedett az éjszakai sétából, a hideg ellenére is nagyon élveztem. Az új Nightwish sokak számára botrányosan folytatja tevékenységét, mióta elváltak útjaik a hihetetlen hangú Tarja Turunen névre hallgató énekesnőtőlm (aki azóta szóló karrierbe kezdett, ám – mint ahogy az ilyenkor többnyire lenni szokott – számai meg sem közelítik a Nightwish szokásos színvonalát), hiszen egy svéd énekesnővel és apróbb stiláris váltással rukkoltak elő.

Mivel soha nem voltam elvakult fan, egyszerűen csak mindig is tetszett, amit a jó finnek művelnek, én kimondhatom, hogy az együttes kitűnően vette a váltás nehézségeit: nem akartak egy Tarja-klónt beállítani, inkább átszabták a hallható regisztert az új hangra. Ennek megfelelően a szimfónikus metál kicsit populárisabb beütést kapott, ami nyilván hallatlan pofátlanság a hard-core Tarja-rajongók körében, hiszen az operatikus jelleg kissé lecsökkent. Helyette viszont ügyesen sikerült egy egységes hangzású, elismerésre méltó zenei ötlettárházat összehoznia a bandának. Azt ugyan nem igazán értem, mi értelme volt az új album, a Dark Passion Play, két CD-n történő megjelentetésének, mikor is a második CD tulajdonképpen a zenei anyag a vokál nélkül. Ez működik is az alábbi The Poet and the Pendulum című epikus műben, ám ezzel nagyjából ki is merült a koncepció (hacsak nem karaoke bulikra gyúrnak – vagy olyan vonaton utazókra, akik a zenehallgatás mellett olvasásra is koncentrálnának). Összességében azonban most ott tartok, végtelen ismétlésre állítottam az albumot.

The Poet and the Pendulum

Amaranth

Standard