utazás

Jegyvásárlás Szegeden

A Szegedi Közlekedési Kft. már rég a bögyömben van, de mai teljesítményükkel messzire gurították a cérna gombolyagot, nem lesz játék! A helyzet ugyanis az, hogy rendelkeztünk némi kedvezményre jogosító kuponnal, ami hozzájuttatna ingyenes napijegyhez, és ezt szerettük volna kiváltani. Mivel azt már korábbi tapasztalatból tudtuk, hogy Újszegeden nincs olyan jegyárus, akit ilyesmivel zaklatni illenék, szépen átsétáltunk a Belvárosi hídon a Széchenyi térre, ahol hivatalos bérlet- és jegyárusító létesítmény leledzik, ahol érvényt tudnánk szerezni a kedvezménynek. Szombat van. A tábla szerint nyitva kellene lennie – természetesen zárva. Az újságostól értesülünk, hogy talán a Mars tér. Irány oda. Ezen a ponton már a pumpa a 30+ fokban kezd villámgyorsan emelkedni, mert ugye mégiscsak fogyasztóvédelemért kiáltana a nyitva tartás fennen harsogása, majd annak ily látványos felülírása. Mars tér: van ugyan jegypénztár, de ő bizony nem válthatja be a kupont – nem tudjuk, miért (az eladó sem tudja, miért nem lehet neki…). Pumpa maximálra tornázva, telefonszámot hajkurászok, ahol cizellált szitokáradattal vérnyomáscsökkentő célzattal elsírhatom bánatom. Az egész állomás tele van plakátolva a büntetési tételekkel, amelyek a jegy nélkül történő utazás ilyen-olyan formáját nevesítik, de sehol egy átkozott telefonszám, információs vonal, cím, vagy internet/email elérhetőség. Információs pult van – de nem működik. Vissza a pénztárhoz, ugyan adja már meg a cégének az elérhetőségét. Nem számoltam, de jó néhány percbe telt, mire egy fecnire sikerült két telefonszámot felfirkantania a hölgynek azzal, hogy nem biztos, hogy bárki is felveszi – hétvége van… Azért felhívom a számot, ahol egy kedves idős hölgy tájékoztat, hogy a vasútállomásnál beváltják a kupont! Hogy miért csak ott? Nem tudja. A bírságok kiplakátolása kedvet csinált a blicceléshez, így családilag kivártuk, hogy az első ajtós felszállás miatt késleltetett hátsó ajtónyitás megtörténjen, és a sofőr szúrós tekintete ellenére eljussunk a vasútállomásra (ahová persze korántsem terveztük – ha turista lennék, itt véget is ért volna a kaland: szépen az első vonatra felszállva másik városba mentem volna, de tényleg, ugyanis a pofátlanságnak is van határa).

Elhatároztam, hogy nyugdíjasként fogyasztóvédelmi aktivistaként tengetem hátralévő életem, és minden szolgáltató céget kilóra feljelentek, minden apró hibáért. És ezt már egészen komolyan is gondolom. Mert ha például a Szegedi Közlekedési Kft. a Széchenyi téren a bódéját a kiírtak szerint nyitva tartja, már eleve boldogan közlekednék; de ha nincs nyitva valamiért, akkor akár ki is lehetne írni, hogy miért, vagy egy elérhetőséget oda lehetne biggyeszteni amúgy tájékoztatás gyanánt. De hogy a saját alkalmazottjuk sem tudja a telefonszámot, amit megadhatna – na, az már mindent elmond a cégről. (Arról a cégről, amely kiszervezte a jegyellenőrzést egy olyan céghez, aminek telefonszáma sincs! Az internetet hagyjuk is, csak nyűg, és kockáknak van… Csak személyesen lehet beslattyogni – mondjuk más városból, vagy külföldről elég érdekes…) Az utas tájékoztatása kimerül abban, hogy hülyére bírságolják, ha valamit nem úgy csinál, ahogy azt kitalálták, de úgy tűnik, szolgáltatás és információ biztosítása terén nem láttak szükségesnek semmit, így nem is kapunk semmit. Jó magyar szokás szerint lehetőleg nincs is nyitva sehol semmi a megállók környékén, hogy adott esetben az egyébként is nevetségesen drága vonaljegyet megvehesse az ember – vegyen csak emelt áron a sofőrnél, hadd duzzadjon a bevételi oldal.

Múlt héten Pozsonyban láttam, hogy minden egyes kis megállóban volt jegykiadó automata (értsd: működő automata), ahol minden variációban lehetett jegyet venni (ott okosan menetidőre lehet venni, és tegyük rögtön hozzá, hogy negyedébe nem kerül az egész, mint itthon!), tulajdonképpen el is felejti az ember, hogy bliccelni is lehetne – minek ugyanis: fillérekbe kerül az egész, és igazságos is a rendszer! Ráadásul még hülyének sem néznek, és ahol megkövetelik a jegyet, ott lehetőséget is biztosítanak annak megvásárlására. Sajnos ismét a régi tanulság: talán saját házunk táján kellene már egy jó nagyot sepregetni. Ugyanis itt még azt is büntetik a jelek szerint (vagy csak azt?), aki a szabályok szerint óhajt játszani. Abcúg, Szegedi Közlekedési Kft.!

Standard

5 thoughts on “Jegyvásárlás Szegeden

  1. sharkfur says:

    pontosan az SZKT ilyen jellegű marhaságai miatt nem vagyok hajlandó kiperkálni a havi bérlet árát, inkább…howdyasay… próbálok kreatív maradni. Mellesleg az az igazán szomorú, hogy nálunk biza a fogyasztóvédelem cseppet sem törli meg a zokogó társadalom könnyes arcát…. voltaképp ha valaki akarva-akaratlanul elvét bármi csekélységet a kitalált rendszerek ellen, az busás büntetést fizet.. aki pedig a szabályok szerint játszik, az ugyancsak könnyedén szívhatja a fogát.

    alapvetően az a vicces, hogy a szolgáltatók/cégek/pénzkurkászok teljes jogi armadával vállat vonhatnak bármire, ha a saját szabályaikat hágják át, holott vasszigorral lesújtanak a gyanútlan polgárra… És ezzel most nem személyes magenta-színű tapasztalataimra utalnék… vagy talán kicsit arra is. (magentáéknál: nem fizettél egy számlát a megadott határidőre (kit érdekel, hogy 4 napos ünnepnap volt épp), LE VAN SZERELVE A TELEFONOD… ha pedig esetleges műszaki probléma van, amit köteles a cég 24/48/72 órán belül elhárítani, és te már két hete csak jelentgeted: 1.: nem kapsz vezetőt…2.:nem kapsz olyan számot, ahol vezetőt lehet elérni…3.: nem kapsz szerelőt… 4.: nem kapsz számot,ahol szerelőt lehet elérni. 5.: kis türelmedet kérjük…) És ez ditto megy az SZKT-ra is. 5.-én már a friss, ropogós bérletedet kell virítani.. 4.-e és 5.-e = szombat és vasárnap. bérletárus =nyista… Szeged 4 bérletkiadó-automatájából 4 outoforder. Ennyi. sucks to be you. -> nem saját tapasztalat. én még mindig a saját erőforrásaimra alapozok.

    Jah és még egy nyalánkság. Eu-s szabvány szerint minden közlekedési társaságnak kötelező minden lerobbanás/motorkaput/godzilla esetén igazolást biztosítani azoknak, akiknek anyagi és/vagy munkahelyi kellemetlenség származik az esetből – ha mást nem, egy rohadt telefonszámot. (na ez már személyes.) Szkt-s alkalmazottbácsi szépszerivel azt tanácsolta, hogy beszéljem meg a dolgot édesanyámmal, holott ez akár a ratyi munkámba is kerülhet (félreértés ne essék: nem anyám a főnököm). No mindegy… kellemetlenség lett is, végül kimogyoróztam, tenkjú SZKT, I’m lovin it.

  2. Az SZKT egy rémálom, ebben egyetértünk. Engem például egyszer azzal szívattak meg, hogy véletlenül nem volt ráírva a diákigazolványom száma a bérletre. Köteleztek, hogy mutassam be a bérletemet (amit láttak, hogy van), nem lehetett helyben ráírni, vagy pl. szombaton és vasárnap bemutatni, csak és kizárólag hétfön, ezért a családnak két nappal több szállást kellett kifizetnie, mert éppen meglátogattak. Nagyon örültem neki… Ugyanez a Tisza Volánnál úgy nézett ki (ezt csak láttam, nem velem történt), hogy az illetö kezébe nyomtak egy tollat, és ráíratták vele a diákja számát.

    A te eseteddel kapcsolatban mondjuk nem csodálkozom, hogy a Mars téren nem fogadták el a kupont, ha azt az SZKT adta ki, mert az ott egy Tisza Volán bérletpénztár, vagy legalábbis régebben az volt. Ez magyarázhatja azt is, hogy miért nem tudták az SZKT számát — elvégre nem az ö cégük. Mondjuk egymás kuponjait elfogadhatnák, ha már egy városról van szó, lehet, hogy a pénztáros is erre gondolt, amikor azt mondta, hogy nem tudja miért nem fogadhatja el.

    Az SZKT központ amúgy a Mérey utcában van, de oda, persze hiába mentél volna hétvégén. Meg máskor is, mert nekem például soha, semikor nem tudtak egy teljes csoport számára elegendö napijegyet elökeríteni sehonnan. (Gondolom nem is akartak.) A Tisza Volánnak meg mindig ment. Nekik amúgy 24 órás call centerük, meg wap-os szegedi menetrendjük is van. Ja, meg a távolsági járatokra e-ticket, csak az egy kicsit más tészta.

  3. A Mars téri állomáson a pénztáron ott virít az SZKT logó, és egyébként minden más SZKT jegyet-bérletet árusítanak is… ezért merészkedtünk oda. (Egyébként meg döntsék már el, hogy SZKT = Szegedi Közlekedési Társaság, vagy SZK Kft. = Szegedi Közlekedési Kft., mert ugye… látom, hogy erőteljes identitászavaruk van, de ezt, könyörgöm, ne az utazóközönségre vetítsék már ki!)

  4. OK, akkor bocs, régen az Tisza Volános volt. Elavult a helyismeretem pénztárilag… 🙂

    Mondjuk a weblapjuk szerint nem az övék (ha csak nem a süteményboltról van szó…), úgyhogy elég súlyos bajok lehetnek, ha azt se tudják, hogy van ott pénztáruk.

  5. Talán valamelyest kapcsolódik, hogy a MÁV-Start és a nagy MÁV is hasonlóan ügyes… Ki gondolta volna, hogy a keskeny nyomtávú vasutak maradtak a MÁV-nál, és emiatt nem ad rájuk jegyet se a Start?

    Bővebben:
    Kötöttpálya blog

Comments are closed.