Az egész úgy kezdődött, hogy a Film Theories előadásai során elérkeztem a digitális elmélet és kultúra témaköréhez, és ezt kellett valamiféleképpen illusztrálni. Mivel mindig igyekszünk valamennyire haladni a korral, így kézenfekvőnek tűnt, hogy akkor az Avatar jó illusztráció lesz, és találtam is néhány olyan bemutató videót, amely a technológiai váltás aspektusait mutatja be: be is került néhány az előadás prezijébe. Emellett a Contemporary Visual Culture során is előjött a téma, és persze elég sok mindenen el kezdtem agyalni – nos, ebből született gyorsan az a szöveg, amely az Apertúra Magazinban jelent most meg “James Cameron hadüzenete a filmelméletnek” címmel. Nem törekdtem persze a kimerítő elméleti taglalásra, inkább csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy a filmelméletek eddigi módszerei nem feltétlenül lesznek adekvátak akkor, ha Cameron filmkészítési modellje, technológiája egyre inkább része (vagy egésze) lesz a fősodorbéli filmgyártásnak, hiszen némely elméleti keretek esetében az egész teória fundamentumát kérdőjelezi meg, mások esetében pedig olyan formai változásokkal kell szembesülni, amelyek megintcsak alapos átgondolást tesznek szükségessé.
Kapcsolódó tartalmak
A DragonWeb Dragon Zoltán webes játszótere és online otthona: itt elmond, kritizál, kinyilatkoztat, beszámol. Ha további érdeklődés esete forog fenn, akkor érdemes a terjedelmesebb leírást tanulmányozni.
AMERICANA: Americas Issue is Out Soon!
Egy hozzászólás
“melynek néhány finomabb megjelenési formáját Hollywood már inkorporálta, legmarkánsabb módon például a számítógépes játékok logikájából (jellemző módon a játékok logikájába már jóval korábban bekerült a felszabadított és viszonylagos nézőpont variálhatóságának kérdése).”
Na, pontosan erre a fél mondatra vártam az egész cikk alatt. Az a film meg milyen lenne már, amikor mindenki saját operatőreként/kameramanjaként nézhetné/forgathatná végig a filmet, utána meg összejönnének, és úgy kéne összerakniuk az egészet.
Lehet, hogy nincs is ez már olyan messze.