blog

“Ismeretlen ismerős” – a konferencia első napjáról

Bár a szervezők email-jei alapján sejthető volt, hogy kellemes hangulatú, emberi léptékű konferenciáról lesz szó, azért mégis kellemes meglepetés volt, hogy tényleg az is lett belőle. Ráadásul még érdekes is! Ismét megtettem tétjeim, sikerült vitát indukálni is, így teljes a kör. Ismerősök is voltak, még a gimnáziumi időből is, így némi időutazás is sikeredett hirtelenjében, amit majd nem is olyan soká lehet folytatni, mert hét év elteltével még osztálytalálka is lesz, ha minden igaz… De vissza a konferenciához. Szégyen szemre nem jártam ezelőtt a gödöllői Szent István Egyetemen, de nagyon kellemes látvány – ha valaki arrafelé vetődik, ne térjen ki az útjából: szépen parkosított rész terül el előtte, és a vizuális ütőkártya a belső udvar, ahol nem is értem, hogy csütörtökön délután miért nem hempergett milliónyi hallgató… egy ilyen kis arborétumot illik rendesen belakni! És akkor a madárcsicsergés… na jó, estére túl idilli lett, kell az aszfalt a lelkemnek, meg a csattogó tömegközlekedés, de azért jó volt látni a “megállt-az-idő” típusú egyetemi létet.

A megírt szövegemet természetesen nem tudtam végigmondani, és végül csak részben használtam, mint általában – ezért sikerült csúsznom… így megy ez. No meg rá kellett állni az “okostábla” használatára, ami egy hipermodern vizuális segédeszköz: minden tartalom (power point prezentáció, filmrészletek, bármi, ami egy számítógépen fellelhető – még internet is!) egy vetítőfelületen jelenik meg, és azon kopogtatva lehet előhozni azt, amit éppen akarok – olyasmi, mint egy érintőfelület, de annál azért jóval több. Persze a túlzott technikai előrenyomulásnak hátulütői is vannak: ha mondjuk billentyűparancsokhoz szokott az ember (merthogy az jóval gyorsabb, mint egerentyűvel száguldozni keresztbe-hosszába), akkor itt érhetik meglepetések, úgyanis a tálcaváltások nem működnek. Viszont látványos, és ha az ember hozzászokott, akkor egyszerű is a használat.

Az egyik előadás alatt még négercsókot is kaptunk: először azt hittem, hogy az előadás szemléltetése lesz a cél, minthogy éppen rasszizmusról és negatív sztereotípiákról volt szó éppen, de nem. Szép poén lett volna – nem túlságosan politikai korrekt lenégerezni gyermekkorom egyik csemegéjét mostanság… azért ezen nem gondolkodtam túl sokat, benyeltem úgy, ahogy volt. Ma pedig, ha minden jól megy, akkor egy Jarman-elemzésre vissza is érek, mert arra kíváncsi leszek. Uff!

Standard