blog

Irodalom: jó és rossz?

Igen, még mindig a régi nóta: időről időre feltűnnek a “jó irodalom” féltői, sírnak és átkozzák a “rossz irodalmat”, majd írnak még egy könyvet (nyilván “jó” könyvet), és szépen éldegélnek belőle. Na jó, nyilván ott a gond, hogy nem úgy éldegélnek a honoráriumból, mint Dan Brown vagy J. K. Rowling – ez lehet az ismert írónő, Fay Weldon problémája is (via Metazin). De én személy szerint egy kissé elkeseredem, amikor a népszerű ab ovo rossz, míg az a könyv, amelyet csak szűk réteg olvas, azonnal jó, vagy egyenesen “magas irodalom”. Túlhaladott gondolkodásmód ez a dichotómia, mégis meghatározó. A minap egy vasútállomás könyvesboltjába tértem be, gondolván (balga módon persze), hátha lehet kapni náluk azt a bizonyos könyvet, amit kinéztem magamnak még megjelenésekor (Richard Morgan Philip K. Dick-díjas könyve: Valós halál). Végigfutottam a könyvgerincek ajánlatán, majd – mivel indult a vonat – inkább rákérdeztem, hogy kapható e a könyv. A válasz kiábrándító volt: “Mi csak igényes irodalmat illetve gyermekkönyveket tartunk…” Nem feszegettem a témát – nyilván véletlen került Daniel Steel is a polcra (valamelyik “rossz irodalmi” partizán csempészhette oda átszálláskor) -, bár érdekelt volna, mitől lesz egy szöveg igényes, a másik nem.

Oscar Wilde mondogatott valami olyasmit, hogy van jó könyv, meg van rossz könyv, amivel egyet is lehet érteni, de a jó és rossz meghatározásának vajmi kevés köze van a mű kanonikusságával: mitől lesz valami “jó irodalom” illetve “rossz irodalom”? A Weldon-nyöszörgéshez rögvest kontrasztot is állított az eredeti írást közlő angol The Times, mégpedig egy bizonyos Scott Pack nevű irodalmár-könyvkiadó tollából, aki nem is érti Weldon problémáját. Szerinte

igaz, hogy a piacot sekélyes emlékiratok és tucatkrimik uralják, de az elmúlt évek néhány kiváló regénye is óriási példányszámban kelt el.

Nagy Britanniában igen sok kis, független kiadó működik, amelyek alternatív, kísérleti irodalmat adnak ki. De amelyik minőségi szerző teheti, a bestsellereket kiadó nagy cégekkel szerződik, mert tőlük várhatja a legnagyobb olvasottságot. Ezek a nagyok is vállalkoznak aránylag kis példányszámban megjelenő művek kiadására. És ehhez éppen a bestsellerek bevétele teremti meg a pénzforrást.

Az irodalmi világ megteheti, hogy mélységesen lenézze a bestsellereket. Csak egyet nem tehet meg: nem élhet nélkülük.

És tegyük azt is rögvest hozzá: attól, hogy valami bestseller, még nem biztos, hogy rossz. Mert azért egy-egy Esterházy kötet sem kis példányszámban kel el, és Philip K. Dick, vagy Isaac Asimov sem kifejezetten ponyva. Ja, hogy olyat Weldon & co. nem olvas? Ez maradjon az ő bajuk. Bár a helyében én jobban bíznék az olvasókban…

Standard