film

“Ich bin Matuwagen”

Sajnos James Cameronnak már megint igaza lett: jönnek, mit jönnek, ömlenek a 3D-s filmek, és az ember egyszerűen nem érti, minek. Merthogy attól, hogy valami 3D-ben nézhető, még nem lesz olyan igazi 3D-s film – és sajnos, tetszik vagy sem, az Avatar eddig felülmúlhatatlan mind kidolgozottságban, mind indokoltságban, bár hamarosan már 4D-s mozi is érkezik (?!). Így esett, hogy a Verdák 2 – ami cselekmény szintjén csupán azért nevezhető második eresztésnek, mert feltűnnek benne itt-ott ismerős figurák, egyébként sajnos meglehetősen erőltetett a kipufogófürdői háttér az összes verdával együtt, hiszen a történet egészen más vonalon zajlik – csupán részben tud megfelelni a felé megmutatkozó elvárásoknak, és egyik tekintetben sem a 3D ürügyén. Igazi kémtörténet ez, amolyan dzséjmszbondos vonalon, klasszikusan menő brit titkosügynök-verdával és csillogóan menő hi-tech japán verdával, valamint az elmaradhatatlan, bukdácsoló, ám ebből lehengerlő bájat merítő négy-bal-kerekes rozsdás tragaccsal. Persze tompítva, Pixar-Disney-hez simítva, de kémsztori keretezi a gyorsasági futamokat, ráadásul némi zöld üzenettel megspékelve: igen, már az óvodásnak is illik véleményt formálni az alternatív üzemanyagok jövőjéről!

Az animáció szokásosan bámulatos, bár a 3D-s gyors svenkek ugye inkább elmosódott pacát eredményeznek az egyébként tökéletesen élsimított geometriákban, dehát valamit valamiért, nem lehet ok panaszra – csupán tökéletesen értelmetlen az egész dimenziós játszma (jó, mondjuk azon túl, hogy így a drágább jegyet lehet eladni…), hiszen egy-két indokolt és szépen kidolgozott jeleneten túl sajnos nem tud igazán nagyot domborítani a film ezen a téren. Ezt egyébként könnyű gyorsan leellenőrizni: ha az ember leveszi a film nézése közben a szemüvegét, a játékidő túlnyomó részén csak minimálisan elmosódott képeket fog észlelni, ami azt jelenti, nem játszottak igazán a mélységgel-élességgel a film készítői. Persze ahol kell, ott igazán tudják, mit is lehet ezzel a technológiával kezdeni, de valljuk meg őszintén, ez poros nyomában sincs annak, amit Cameron a vászonra álmodott, és amit ő 3D-nek titulál.

De kár itt fanyalogni, a célközönség ugyanis meglehetősen jól szórakozik a folyamatosan robogó cselekményen: fel is tűnt, hogy igen kevés kikacsintás történik a felnőtt közönség felé, ami az előző rész kiváló párbeszédeihez képest nem túl nagy eredmény – viszont rég hoztak össze ilyen pergő ritmusú gyermekfilmet is, az nem kétséges. Matuka jutalomjátéka ez a rész, nem vitás, és neki köszönhetjük az igazán kigondolt és találó poénokat is – a többiek csupán díszletként alkalmazkodnak az őrült vágtához, amit ez a rozsdás verda diktál világ körüli randalírozása alkalmával.

Standard