blog

I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia

cinema auditorium

A “Vászon és dívány” alcímet viselő I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia programja már letölthető innen. A konferencia a pécsi Apolló moziban lesz megtartva december 7-9 között, ahol az úgynevezett szakmai programon túl filmkészítők tartanak a témába vágó kerekasztal beszélgetéseket, de filmvetítésekkel is várják a szervezők az érdeklődőket. Engem is meghívtak, mégpedig azért, hogy a pszichoanalitikus filmelmélet jelenkori helyzetésről tartsak előadást.

Interfész és Borromeo: Filmelmélet és pszichoanalízis az ezredfordulót követően című előadásom arra vállalkozik, hogy bemutassa, milyen irányban halad a filmelmélet és a pszichoanalízis kapcsolata, milyen új kutatási célok és lehetőségek fogalmazódnak meg a huszonegyedik század elején a témakörben. Fontos látni ugyanis, hogy annak ellenére, hogy szokás “temetni” filmelméleti berkekben a pszichoanalitikus megközelítéseket, feltűnően sok, talán egyre több ilyen irányultságú tanulmány születik, bár ezek nagy része kétségtelenül nem hasonlít a posztstrukturalizmus fénykorában filmelméleti dominanciáját élvező pszichoanalitikus filmelméletre.

A különbséget talán két oldalról lehet legszemléletesebben bemutatni: egyrészt, mint arra Joan Copjec rámutatott, az 1970-es évek lacani filmelmélete foucaulti szűrőn keresztül vált megkerülhetetlenné, erős irodalomelméleti behatások kíséretében, másrészt pedig, mint azt Slavoj Žižek találóan megfogalmazta, a hetvenes évek lacani filmelméletéből éppen csak Lacan hiányzott. Az ezredforduló egyik jelentős hozadéka Lacan újraolvasása (egyfajta “visszatérés Lacanhoz”, amely leginkább a kognitív pszichológia által informált filmelméleti trend támadása következményeként éledt fel), és az újraolvasás mentén magának a pszichoanalitikus filmelméletnek a néhol kíméletlen és kérlelhetetlen kritikája. Ezzel egy időben azonban a kritikai átértékelés elfeledett, már-már elavultnak, szitokszóvá vált terminusokat és koncepciókat emel vissza a jelenkori elméleti diskurzusba, jelesül a “varrat” megtépázott aurája ma ismét témává vált.

Mindemellett Lacan elméletének utolsó stádiumát is egyre inkább használhatónak vélik a kutatók, így a sinthome és a borromei kötés, a Valós, az extimitás fogalmai egyre több helyen tűnik fel termékeny értelmezési tematikaként. Lacan meglátásával összhangban továbbá letett a pszichoanalitikus irányultságú filmelmélet, hogy monolitikus, mindenre kiterjedő, a filmet rendszerszerűségében, strukturálisan átfogó elméletként működjön, sokkal inkább jelenségekre, ha úgy tetszik, tünetekre koncentrál, mintegy visszatérve a freudi gyökerekhez, esettanulmányokból építkezik.

Természetesen nem csupán Lacan van jelen, még akkor sem, ha vitathatatlanul a lacani vonal a legerőteljesebb. Egyre inkább felfedezik például Ábrahám Miklós és Török Mária munkásságát is, és mára már bizton állíthatjuk, hogy a fantomelmélet vagy a transzgenerációs trauma már a filmelmélet számára sem idegen fogalmak. Az előadás tehát nem arra törekszik, hogy a lehető legaprólékosabb látleletet nyújtsa a filmelmélet és a pszichoanalízis jelenkori dialógusáról, sokkal inkább arra, hogy kiemelje a legmeghatározóbb és a leggyümölcsözőbbnek tűnő irányzatokat és meglátásokat, amelyek feltehetőleg az elkövetkezendő években kijelölik a kutatási lehetőségeket.

Standard

I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. […] a “Pszichoanalitikus megközelítések a filmművészetben” című kurzuson adom elő a pécsi konferenciára írt anyagomat. Furcsa lesz ismét ugyanazt előadni, bár most valószínűleg lesz idő a […]

Hozzászólások lezárva.