blog

Húsvéti üdvözletem

Húsvét közeledtével összekuszálódik a gondosan szortírozott darwini rend, és kicsi bárány, kicsi csibe, no és a sunyi nyuszi (szaglászik, állandóan szaglászik, és paranoiás is…) összefognak, hogy legyűrjenek minden ízléskommandót, és az őrület határára sodorjanak minden jobb érzésű embert. Visszatekintve furcsán perverznek tűnik, hogy jugoszláv gyártmányú kerékpáromon A/4-es lapon sorjázott menetrend szerint szeltem a várost, hogy minél több helyre eljuttassam közepesen bűzös kölnimet (igazából már akkor sem értettem, miért várják annyira a lányok, hogy az ilyen-olyan pancsolmányok a hajállományukat vagy – félénkebbek esetén – a ruházatukat roncsolják mind állapotilag, mind pedig olfaktoriálisan: vonzóbbá ugyanis nyilván nem tett senkit a pacsuliszag). Nyúlilag azonban szeretném világgá kürtölni figyelmeztetésemet, ami igazából nem az enyém, és olyannyira klasszikus, hogy feltételezem, nincs olyan ember, aki ne hallotta/látta volna már ezt a társadalmi, közérdekű közleményt. Most azonban szükségét érzem megismételni eme felhívást.

Standard

4 thoughts on “Húsvéti üdvözletem

  1. emmmmma says:

    És aki nem tudná, hogy a bárányok is legalább olyan veszedelmesek mint a nyulak, nézze meg a Bárányok harapnak (The Silence of the Lambs) című filmet. 🙂

    Kellemes (harapás mentes) Húsvétot

  2. Klára says:

    Most mondok neked valamit: nem a közepesen büdös kölnidet várták…
    Nem tudtad?:)

Comments are closed.