digitális, egyetem

Hogyan alakítja át a tudományt az online elérhető könyváradat?

Míg sokan még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy megerősítsék a nyomtatott könyvek egyre kevésbé tartható védőbástyáit, hogy ugyebár nehogymár a nagy gonosz internet (pláne ne a nagy gonosz internet főgonosza, a Google Books) beszipkázza a drága kiadványokat, majd ingyen köpje ki a plebsnek (akik ugye nyomtatott formában egyáltalán nem olvasnak, amint digitalizált formátummal találkoznak, hirtelen könyvmollyá válnak, naná, érthető logika ez, nyilván), személy szerint én egy egyre erőteljesebb átrendeződés körvonalait látom kirajzolódni mostanság. A szakdolgozat-rengetegen átrgáva magam azt vettem észre, hogy például a filmadaptáció kérdéskörében igen nagy mértékben más szakirodalmi háttérrel kezdtek el dolgozni a hallgatók, mint amivel mi eddig dolgozni tudtunk mondjuk szemináriumok kapcsán. Nem kellett hozzá nagy kutatómunka, hogy kiderüljön, olyan forrásokat és könyvlelőhelyeket használtak fel, amelyek ingyenesen elárasztják őket adott esetben a legkurrensebb szakirodalmi tételekkel – ily módon a kutatási része a szakdolgozatírásnak meglehetősen le is rövidül. Persze magamon is észrevettem az “instant get” reakciókat, és ha írok valamit, ha eszembe jut, hogy most ez-és-ez a könyv kellene de irdatlan gyorsan, különben el fogom felejteni az egészet, akkor tudom, hová forduljak. De mit is jelent ez a jelentéktelennek tűnő trend a tudomány számára?

Nem kevesebbet, mint azt, hogy a szakirodalmi kánon talán kissé változhat – míg korábban, ha úgy tetszik minden adott  könyvtári állomány nagy mértékben meghatározta egy adott téma kutatási körvonalait (most hagyjuk azokat a lehetőségeket, hogy utazás más ország jobban eleresztett könyvtáraiba, könyvtárközi kölcsönzés stb., nem ez a lényeg, hallgatói szinten pláne nem: nem nagyon láttam olyat, hogy egy hallgató szakdolgozati kutatás címén ösztöndíjat kapott volna, hogy valamelyik Oxbridge-könyvtárat végigjárhassa), mára több esetben elég rendes szakirodalmi hátteret lehet összerittyenteni nagyjából fél óra alatt (ha tudja az ember, mire is van szüksége pontosan). Ennek egyenes következménye, hogy a könnyen, gyorsan elérhető szakirodalmak egyre inkább megjelennek, beszűrődnek a szakdolgozatokba, és valójában minden publikációba is ezáltal, hiszen ha már a kurrens szakirodalommal tisztában illik lennie a tisztelt témavezetőnek is, akkor bizony neki is be kell szerezni (két perc alatt, természetesen) a hallgató által használt forrásokat, hogy egyáltalán el tudja dönteni, megfelelő tudományos nívóval rendelkezik-e az iromány. Ezt követően persze a témavezető is használni fogja az adott forrásokat (ha más nem, hát azért, hogy elmondja, mennyire elhibázott argumentumot mutat be, ésatöbbi), és szépen lassan alakítani kezdi saját gyűjteményét, és publikációin keresztül a szakirodalmi kánont is.

Én speciel semmi kivetni valót nem találok ebben, sőt, nagyon is szerencsésnek tartom azt, hogy hallgató és kutató egyaránt fogják magukat, és a nehézkes, valamint a jelenlegi (és megsúgom, nem csak a jelenlegi) pénzügyi helyzetben eleve lehetetlen könyvtári beszerzéseket megkerülve online próbálja meg elérni a legfrissebb kiadásokat. Amire azonban muszáj lenne felkészülni, az a kutatás metodológiája. Eddig nagyjából arról volt szó, hogy mondjuk filmtudomány címén volt X darab kötet a könyvtárban, elsődlegesen ebből készültek a hallgatók órákra, és ez adta a szakdolgozatok alapját is – ez már a témaválasztást is behatárolta sok esetben. A kutatás így tradícionális módon a hivatkozások vonalain indult el, böngészte az ember a bibliográfiákat, igyekezett beszerezni egy-egy cikket, könyvet, idézetet, majd az azokban fellelt dolgok után kutakodott tovább, míg össze nem állt a megfelelő elméleti keret. Ebben az új helyzetben azonban már nem feltétlenül, nem szükségszerűen és nem teljesen így működik a folyamat: elég egy jól eltalált kulcsszóval próbálkozni a megfelelő adatbázisban vagy keresőben, és máris tucatszám férhetünk hozzá (jobb esetben persze) akár olyan szakirodalmi tételekhez is, amelyekről vagy csak álmodoztunk korábban, vagy nem is tudtunk a létezéséről.

A problematika így bővülő tendenciát mutat: már nem elég, ha a hallgató/kutató a rendelkezésekre álló forrás állomány alapján, abból kiindulva kutatni kezd, és ezek alapján egy jól felépíthető-behatárolható tematikában mozog, itt már netizenként a digitális írástudásra kell apellálni, tehát a hallgatónak és a kutatónak a megváltozott technológiai lehetőségek know-how-jával felvértezve kell témát kidolgozni. Tapasztalatom szerint éppen itt van az ördög elásva: a keresők használata rászoktatott bennünket arra, hogy az első tíz találatot relevánsként ítéljük meg, és azon túl csak akkor keresgéljünk, ha vagy nem sikerült kellő mennyiségű információt összekalapolnunk, vagy összetettebb a kutatásunk tárgya. Rengeteg olyan szakdolgozattal találkoztam mostanában, amelyben szinte az adott oldal keresési találatainak a sorrendjét is meg tudtam volna tippelni, hiszen ez nagyjából arányban volt a felhasznált szakirodalmak citálásával. Nem az ellen ágálok tehát, hogy online hozzáférhető tételeket használjunk (ismét csak: hallgatók és kutatók egyaránt) – sőt! Igenis használjuk ki ezt a lehetőséget! Inkább azt lenne jó látni, hogy azok a kritikai készségek, amelyeket elvileg az egyetemi tanulmányok biztosítanak, nyilvánuljanak meg a tengernyi hozzáférhető tartalom szelektálásában és felkutatásában. Az “instant get” világában ugyanis csábító a szükséges források könnyű beszerezhetősége – ezzel párhuzamosan azonban sokkal inkább szükség van a kritikus gondolkodásra annak érdekében, hogy hatékonyan ki lehessen szűrni a valóban releváns tartalmakat.

Persze lehetne folytatni a sort, és nyilván nagyon könnyen odáig fűzhető a gondolat, hogy a bölcsész képzések mégiscsak nagyon relevánsak a 21. században is – de azért hozzátenném sietve azt is, hogy a digitális bölcsészet térnyerésére kell elsősorban gondolni. Olyan készségekre van ugyanis ma egy bölcsésznek szüksége, amellyel egyaránt elboldogul egy hagyományos könyvtárban és egy internetes adatbázisban is. Olyan kutatási hozzáállásra van szükség, mely képes rendszerezni a gyorsan és könnyen megszerezhető tudásbázist – ráadásul egyre gyorsabban és hatékonyabban kell mindezt gyakorolni. Nagyszerű dolog tehát szakirodalmi lehetőségek hirtelen kitágulása – de a szakmai igényességet ettől még ne feledjük (és persze ez egy “note to myself” is egyben): így alakíthatjuk folyamatosan a szakirodalmi kánont, így van lehetőség továbbfejlődésre – így van csak értelme.

Standard

Hogyan alakítja át a tudományt az online elérhető könyváradat?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Gordon Giltrap szerint:

    Arra a szakdolgozatra viszont kíváncsi volnék, ahol kimutatható a Google Hitek sorrendje…

  2. tereza szerint:

    Igaz, igaz. Az van, hogy mindennek a titka tovabbra is a kritikai gondolkodas, a forraskritika, amire a bolcseszeket meg kellett mindig is, es meg kell ezutan is tanitani (bar irdatlan nehez). A “digital literacy” kapcsan ez azzal van valoban sulyosbitva, hogy a lustasag faktor szerepe iszonyatosan felerosodik. Miert menjen el a kedves szakdolgozo a konyvespolcaig (ha van neki meg egyaltalan), hogy ne mondjam a konyvtarig (talakoztam bolcseszekkel, akik nem is tudtak, hogy hol van a legkozelebbi), mikor a wikipediarol is beszerezhetem az infot.

  3. Visszajelzés: Papír kontra digitál [vizuális kommunikáció] – Mozgóképkultúra és médiaismeret

Hozzászólások lezárva.