blog

Három filmről együtt, mert külön nem érdemes…

Először azt hittem, két napos monstre mozizásunk mélypontjaként tartom majd számon ezt az audiovizuális dolgozatot, ám kiderült, felül kell bírálnom értékítéletemet, mert ennél bizony bőven van lejjebb. Az angol eredetiben egész ötletes szójáték gyatra és semmitmondó magyar fordításából már gyanakodhattam volna az egész produkció színvonalára, ám még ez sem tántorított el attól, hogy minimum ötven év vígjátéktermésének sablonjaiból összeállítva egy ijesztően kiszámítható, bugyuta sztereotípiákra bőszen építkező blöfföt megnézzek – végülis a Grace klinikás fíling által belengett komédiának szánt, bár nem igazán vicces filmecske a kései órán annyira nem ülte meg a gyomrom. Anélkül, hogy bármilyen poént (ha volt persze) lelőnék, csak annyit mondok, inkább a skót felföld és a whisky titkait kutatták volna többet…

Akár viccesnek is mondhatóan indult ez a pillanatokon belül hihetetlenül kínos, gagyi, minden vígjátékok legaljának is megfeleltethető puszta förmedvény, hiszen Eva Longoria Parker megbízhatóan hozza a Született feleségek Gabrielle-jének végletekig lebutított és sarkított pattogását – és aztán rögtön jeges vigyor fagy az orcákra. De innen meredek lejtő: egy, azaz egy darab poént nem sikerült kicsikarni a forgatókönyvíroknak magukból, maximum egy negyed megmosolyogtató jelenettel kell beérni. Ebben a filmben semmi nem működik, abszolút bukta. Önsanyargatásra persze kitűnő eszköz – csak akkor így kellene forgalmazni is.

A renyhe mezőnyből még közepességével is kiemelkedik Neil Jordan esztétikailag csodálatosan, történetvezetésileg sablonosan és kiszámíthatóan, feszültségmentesen építkező filmje. Kár érte, mert gyalázatosan egyszerű bosszúfilmmé minősíti az ígéretes, morális kérdéseket felvető drámát, amit Jodie Foster megbízhatóan és egészen hitelesen hoz. Maga a megvalósítás a képi világ egységes és kimunkált mivoltára helyezte a hangsúlyt, ami azt eredményezte, hogy öröm látni a manapság ritka szépen komponált képeket és jeleneteket, ám a néző nagyon nem tudja beleélni magát abba a fájdalomba és elkeseredésbe, ami a film működéséhez elengedhetetlen lenne. Arról nem is beszélve, hogy az idealizált, elidegenedett “másik” nincs, ezt Lacan is megmondta, ideje lenne leszállni erről a kartéziánusi önreflexív marhaságról és végre bátran bevállalni egy komoly lélektani thrillert. Mondjuk Jordan-től elvártam volna.

Standard

One thought on “Három filmről együtt, mert külön nem érdemes…

  1. sharkfur says:

    Látjátok, gyerek? Ez van akkor, amikor a sok unatkozó magyar néni és bácsi már minden nézhetőt kivett a tékából (jóvan, tom hogy torrent -blink),és a szegény, filmre éhes tanerőknek már nem marad más, csak a Télapu, Dennis a Komisz, Beethoven 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12-13-14……55-56-57-58, és persze ezek. 😛

Comments are closed.