digitális, egyetem, web

Hallgatók online aktivitása és az egyetemi online jelenlét

Amikor anno átvettem a tanszéki honlap kezelését, azonnal olyan funkciókat kezdtem beépíteni, amivel szóra lehet bírni a hallgatókat, meg lehet őket szólítani és valamiféle párbeszédet lehet beindítani. Akkor a fórum volt ez a megoldás, ami tökéletes kudarc volt – egy lélek (mégha online lélek) sem jelentkezett be, szólt hozzá. Ezt követően a Ning segítségével egy saját közösségi hálózatot szerettem volna létrehozni, ami már nagyobb siker volt, de még mindig inkább arról szólt, hogy ha meghívtam valakit email címe alapján, az elfogadta a meghívást, esetleg feltöltött egy profil képet, és ennyi. Voltak persze már olyanok, akik képeket, videókat és zenét is megosztottak, de nem sikerült fenntartani az aktivitás szintjét, nem sikerült odaszoktatni tartósan senkit – se oktatót, se hallgatót. Az Intézeti honlap első verziójánál ezért nem erőlködtem: csak az RSS és a hírlevél lett beharangozva, amit azonban meglepően kevesen használnak. A múlt héten kezdődött és nemrég befejezett ráncfelvarrás azonban mindezen tapasztalatokat követően egy pici kísérlet is volt, ugyanis az eddigi szokástól eltérően magán a honlapon nem jelentettem be az új dizájn élesítését, nem kapacitáltam senkit, hogy nézzen körül, hogy írja meg a véleményét, hogy jelezze, ha valami hibát észlel, sőt, az email értesítést is kihagytam. Azonban az Intézet Twitter fiókján keresztül egy rövid üzenettel tudattam, hogy megújult az oldal – ami aztán automatikusan ment a Facebook-ra, majd felkerült az iwiw-re is (utóbbit még az élesítés napján, 11-én küldtem körbe, és ma érkezett meg a címzettekhez – rosszabb, mint a Magyar Posta…). Perceken belül mérhetően megnőtt az oldal látogatottsága, és a nyári szünet ellenére annyian kattintottak, hogy megnézzék, miről is van szó, mint az eddigi legforgalmasabbnak számító szorgalmi időszak napjaiban. Az eredmény alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a felsőoktatási online stratégiák nagyrészt elmaradottak és továbbra is nélkülözik a hatékonyságot.

A nemrégiben újratervezett SZTE honlap már végre elindult abba az irányba, amerre már néhány évvel ezelőtt kellett volna érkeznie, és kihasználva a képernyőt, valamint az RSS-t, végre követhetővé tette a hírfolyamot (hírek, események, stb.), ám továbbra sem épít a közösségi színterekre: egy központilag összeállított hírlevél az RSS alternatívája. A fenti példa alapján úgy látom, ahhoz, hogy elérjük a hallgatókat, és rávegyük őket, hogy figyeljék a bejelentéseket, híreket, hogy látogassák a honlapot, és hogy netán meg is nyilvánuljanak irányunkban, sőt, hogy esetleg terjesszék a hírt, bekapcsoljanak másokat is a láncba, bizony szükség van arra, hogy aktívan megjelenjünk a közösségi hálózatokon. Ez nyilván mind triviális online marketing szempontjából, de ne feledjük, hogy a felsőoktatás még most ismerkedik azzal a helyzettel, hogy egyáltalán “el kell adnia” magát egy célközönségnek, most kezdi felismerni, hogy a jövő potenciális hallgatója már egyértelműen online tájékozódik, és az online jelenlét alapján (is) formálja véleményét, választását – ami azonban már egyáltalán nem mindegy az egyes intézmények szempontjából, mert innentől kezdve pénzügyi kérdéssé válik egy ici-pici, kézlegyintéssel elintézett apróság is.

Ahogy elnézegettem a tanszéki honlapok felhozatalát, egyre többen váltanak valamiféle tartalomkezelő használatára az eddigi statikus html oldalakról, ám az is látszik, hogy sok esetben semmiféle megfontolás, stratégia nincs a lépés mögött. Ugyanis nagyrészük még mindig kvázi-statikus honlapként kezeli a tartalmat, és nyoma sincs a hallgatók aktív bevonásának. Valószínűleg egy központilag támogatott, de nem csak onnan irányított stratégia lenne a legmegfelelőbb, ami alapján az egyes Karok, Intézetek és tanszékek össze tudnák hangolni az online stratégiákat, megjelenést, stb., mint ahogy azt a tőlünk nyugatabbra fekvő egyetemek jó néhánya már régóta gyakorolja is. Tanuljunk tőlük, nem szégyen!

Standard

Hallgatók online aktivitása és az egyetemi online jelenlét” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. P.A. Kropotkin szerint:

    Saját tapasztalatból tudom, hogy olykor a vezetés nem tudja, milyen lehetőségek vannak, ha mégis, akkor viszont nem látja, mire jó, vagy nem is akarja bevonni a hallgatókat. A hallgatók meg nem feltétlenül akarnak olyan csatornákon kommunikálni, ahol esély van rá, hogy a másik fél esetleg ‘lurk’-ol. A tartalomfejlesztés meg ott bukik meg, hogy “minek rakjunk ki olyan anyagokat, amiket más majd jól ellop”?
    Ebben az országban alapvető problémák vannak a felsőoktatás szerepének, lehetőségeinek továbbgondolásával. És igen, túl sok esetben csinálnak kis-, vagy nagy pályás oktatáspolitikai (vagy ahogyan olykor fogalmaznak “elvi” / “minőségi”) kérdést olyan dolgokból, amiket egyszerűen lusták/gyávák megváltoztatni.
    Persze az is lehet, hogy mi lihegjük túl a dolgot. Talán valóban hagyni kellene az oktatást elsüllyedni abban a kellemes, lanyha posványban, amiben leledz. (Tisztelet a kevés, de annál ragyogóbb kivételnek!)

Hozzászólások lezárva.