blog

“Google me and you will find…”

William Gibson: Pattern Recognition “Google Cayce and you will find ‘coolhunter’…” – ez volt az első mondat, amikor bizonyossá vált, hogy William Gibson Pattern Recognition (magyarul Trendvadász címmel jelent meg) című könyve letehetetlen lesz számomra. És ez a mondat a második oldalon található, tehát elejétől a végéig legszívesebben egy helyben ülve olvastam volna (ami a nyaralás kárára ment volna, így nem volt ajánlatos mégsem), mert igencsak magával ragadó, sodró lendületű történetről van szó. Gibson a Neuromancer című korszakalkotó jelentőségű művel robbant be anno a világirodalomba, és őt szokás emlegetni a “cyberspace” szó megalkotásakor is, amit nevezett műben követett el.

William Gibson Míg művei nagy része (többek között: Virtual Light, Idoru, Mona Lisa Overdrive, vagy All Tomorrow’s Parties) vérbeli cyberpunk, sötét jövőképfestés és thriller ötvözete, a Pattern Recognition a jelenben játszódik – illetve már nem is nagyon a jelenben, mert az internet fejlődése olyan gyors ütemű, hogy ma már megmosolyoghatjuk a a kor vívmányainak, a Hotmail és a kereső funkció valamint archívum nélküli fórumok emlegetését. De nem is a technikán van a lényeg, még ha a háttér nagyon is épít rá: maga az elbeszélés olyan, mintha a neten barangolnánk, ikonszerűre csupaszított mondatok követik egymást az események forgatagában, ahol egyik történés csak egy kattintásra van a másiktól. A történet csavarosan kiszámíthatatlan, mégis követhető, és egy olyan világba kalauzolja az embert, amiben már olyannyira benne élünk, hogy fel sem tűnnek a részletei, működési törvényszerűségei, vagy ha úgy tetszik, nem látjuk a “forráskódját” (Gibson önéletrajzát is source code címen lehet olvasni a webhelyén).

A hősnő, Cayce Pollard, “trendvadász”, ami annyit tesz, hogy az utcát járva lesi, milyen új motívumok (“pattern”) jelennek meg, amelyek minden valószínűség szerint meghatározzák a legújabb divatot. Ezen kívül tanácsadással is foglalkozik: például a történet elején Londonba hívják, hogy egy menő sportszergyártó cég logójának újratervezését véleményezze. Ártatlannak, számára hétköznapinak tűnő feladattal indul tehát minden, ám hamarosan egy furcsa videoklip sorozat rejtélyes készítője utáni nyomozásba csöppen az olvasó. Eleinte a videók csak egy kisebb közösséget érdekelnek, akik egy fórumon tárgyalják meg a kisebb szegmensek rájuk gyakorolt hatását. Később azonban egy kontinenseket átfogó és igencsak tétre menő játszmává alakul a titok megfejtésére irányuló hajsza – középpontban az eleinte húzódozó Cayce-vel.

Nem akarom lelőni a poénokat (igen, itt több is van, bizony, figyelni kell), ám annyit elárulhatok, hogy a végére már nem is olyan érdekes az “alkotó” személye – és valójában nem is róla szól az egész… Az alkotó tulajdonképpen hitchcocki MacGuffin: a keresés célja, ami beindítja a cselekményt, és amiről elvileg szólnia kellene az egésznek, teljesen huszadlagos a történet egészét nézve, a sztori végére érve. Bonyolult játszma tárul az olvasó elé a Pattern Recognition lapjain, ahol valóban éberen kell figyelni a motívumokat ahhoz, hogy a “felismerés” (recognition) teljes legyen. Alig várom, hogy a folytatásnak ígérkező Spook Country kötetét a kezembe vegyem. (Naná, hogy Gibson nem “akar” egy újabb trilógiát írni, dehát minden jel arra mutat, hogy immár a harmadikba vágott bele a Pattern Recognition megírásával. Tessék vele készült interjút olvasni.) Ha valaki irodalmi trendet szeretne vadászni, a Pattern Recognition kitűnő választás!

Standard