digitális, egyetem

Georgia State Copyright Case

Egy igen fontos, és a jövőre nézvést kiemelten meghatározó bírósági tárgyalás folyik mostanság az óceánon túl, még pedig a Georgia State University ellen benyújtott kereset alapján. Történt ugyanis, hogy két nagy egyetemi kiadó, a Cambrdige University Press, az Oxford University Press, valamint a hozzájuk csatlakozó SAGE Publication (egy kis baráti segítséggel az Association of American Publishers és a Copyright Clearance Center munkatársaitól) beperelték a Georgia State University-t (GSU), mivel szerintük megkárosítják őket azzal a gyakorlattal, hogy kiadványaikat ún. e-reserve-ön (elektronikus, zárt hozzáférésű tárolórendszer) keresztül elérhetővé teszik az oktatók és a hallgatók számára, így ők jelentős bevételkieséssel kell, hogy számoljanak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha teszem azt egy egyetem könyvtára megvásárol egy adott könyvet valamelyik kiadótól, azt megfelelő azonosítási procedúra mellett digitalizált formában rendelkezésre bocsátja azon kurzus látogatóinak, amelyen az adott olvasmány kötelezőként szerepel. Ez eddig az oktatási fair use kategóriáját merítette ki, hiszen nem kereskedelmi, haszonszerzési céllal került megosztásra az adott munka, hanem kifejezetten oktatási környezetben, okulás ürügyén. Most a három kiadó azt szeretné elérni a tárgyalóteremben, hogy ez a felhasználás korlátozva legyen: 1000 szó legyen az a határ, ami egy könyvből ezen rend szerint felhasználható, az ezt meghaladó megosztásért fizessenek az egyetemek/könyvtárak. És itt kezdődnek a szerteágazó jogi értelmezések.

Sokan úgy vélekednek ugyanis, hogy egyrészt az egyetem sokszor több példányban is beszerez a gyakorta használt kötetekből, vagyis többszörösen jól jár az adott kiadó, ha kiadványai szerepelnek az oktatók által előírt olvasmánylistákon – így valójában előre többet fizetnek a kelleténél, hiszen ki tudja, forgatja-e egyáltalán valaki az új szerzeményeket. Másrészt ha már kifizette az egyetem/könyvtár az adott portéka árát, akkor saját, zárt rendszerén belül miért ne oszthatná meg az egyetemi polgárokkal – ezen az elven lassan a kölcsönzést is terjedelmi határok közé lehetne szorítani. A kiadók persze azzal érvelnek, hogy lényegesen nagyobb potenciális vásárlókört veszítenek így, mintha csak limitált hozzáférést engedélyeznének, és az érdeklődők inkább megvásárolnák a köteteiket, másrészt pedig úgy vélik, az oktatók és az intézmények kijátszák a fair use intézményét, és sok esetben nem csupán a szükséges néhány szövegrészt (cikket, fejezetet, stb.) osztják meg egymás között, hanem egész köteteket is.

Sokan teljesen értetlenül állnak az ügy előtt, hiszen ez a privilégium egy 1976-os szenátusi döntés óta teljesen eldöntött, megbolygathatatlan téma: ekkor ugyanis a szenátorok úgy határoztak, hogy egy mű oktatási célra történő sokszorosítása, oktatási környezetben megengedett. Ahogyan Siva Vaidhyanathan, a University of Virginia médiatudományi és jogi professzora mondja, nem azt mondja ki ez a határozat, hogy “egyszeri alkalommal, korlátozott mennyiségű másolatot használhatnak fel”, sem azt, hogy “1000 szó terjedelem” használható oktatási célra – egyértelműen arról van szó, hogy aki oktatási célból másolatokat használ tantermi környezetben, az nem minősül szerzői jogi sérelemnek.

Faramuci a helyzet persze, mert a kiadók egyre nagyobb bajban vannak, és – amint azt a KindleReads két kiadásában összegyűjtött írások jelzik – nem találják a kiutat, vagy a fogást a megváltozott, digitalizálódott kulturális közegben. Ráadásul az egyetemi kiadók éppen azokra a kutatókra és oktatókra támaszkodnak (hogy ne mondjam, azokból élnek), akiket most meg szeretnének sarcolni, amiért használják a kiadványokat – vélhetően még pozitív hozadékként újabb köteteket produkálva. Vagyis kicsit olyan ez, mintha a jónevű, és egyébként valóban kiváló kiadók most maguk ellen dolgoznának – persze tudjuk, odaát precedens jog van, vagyis ha ezt most sikerként könyvelik majd el, akkor jöhet a többi kiadó is. Kérdés, hogy ez milyen lavinát indít el majd az egyetemi környezetben. Merthogy pénz nem lesz több, sőt – így viszont az oktatók nyilván kétszer is meggondolnák, melyik kiadónál megjelent fontos-kedves szövegeiket illesztik az olvasmánylistába.

Végső soron pedig kevés szó esik arról, hogy azért ennek az egésznek lehetnek nyertesei is: ezek pedig a kis, esetleg mostanság formálódó, egyetemi háttérrel rendelkező kiadók, akik az új technológiák segítségével, új szemlélettel, és új jogi megfontolásokkal (lásd Creative Commons) lépnek a színre. Ők ugyanis, bármi legyen is a bírósági tárgyalás kimenetele, vélhetően az ügy hatására még erőteljesebben lépnek fel annak érdekében, hogy az általuk kiadott, szabadabb felhasználásra termett szövegeket adják ki olvasni az oktatók – és persze náluk publikáljanak a jövőben, ha azt akarják, hogy munkájuk a lehető legszélesebb értő közönséghez eljusson. Egyelőre azonban mindenki várakozó állásponton van.

Hogy mi lehet mindennek honi hozadéka? Egyelőre nyilván semmi – de a szerzői jog kérdése mindennapos téma, így akár mi is számíthatunk hasonló jellegű problematikák előtérbe kerülésére. Szerintem sokan vagyunk, akik élünk a zárt digitális felületen történő dokumentum-megosztás lehetőségével (lásd pl. CooSpace), hiszen egyrészt költségkímélő megoldás (értsd: nem kell fénymásolni – sem az oktatónak, sem a hallgatónak), másrészt leegyszerűsíti a szövegek kezelését, hozzáférését is, vagyis csak nyerni lehet vele. Mivel csak az arra jogosultak férhetnek hozzá a megosztásokhoz, azt gondolom, szigorúan oktatási célra teljesen jó gyakorlat ez – nem biztos, hogy jót tesz bárkinek a jogi határok egyre szorosabbra vonása: végső soron reduktív megoldás, ami negatívan befolyásolja a tudás akkumulálódását. Márpedig az éppen a kiváló egyetemi kiadóknak jön a legrosszabbul.

Standard

3 thoughts on “Georgia State Copyright Case

  1. Nyugaton a helyzet változatlan – a tudományos fejlődés egyik legnagyobb gátja továbbra is a tudományos publikációk közlésére szakosodott rablókartell. (A Harvad sem véletlenül vágott bele a DASH-be cirka három éve – részben besokaltak attól, hogy a kiadók ingyen “veszik” és lektoráltatják a cikkeket, miközben bődületes pénzeket szakítanak a lassú publikálással. Tudtommal.)

    • Hát igen, egyelőre úgy látszik, izomból akarják lenyomni a régi modellt egy új kontextusban működő kulturális-oktatási közegben, ami hosszú távon szerintem egyértelmű bukta, rövid távon még hozhat persze bevételt. Azonban pl. az USA-ban egyre több kutató teszi le a voksot a CC-lincenszek mellett, egyre többen adják közre a draftokat, vagy akár a kész szövegeket is – érdekük, hogy minél többen olvassák és idézzék őket, és ne három évet kelljen várni egy-egy publikációra. Ha a nagy kiadók ezt nem látják be és nem képesek lépni, előbb-utóbb átrendeződik a tudományos publikációs piac.

  2. Pingback: KindleReads from DragonWeb – Issue 4 · DragonWeb

Comments are closed.