blog

Freud – már megint tévedett?

Most néhány kanadai tudós rukkolt elő azzal, hogy a pszichoanalízis atyjának egyik alaptételét cáfolják – ezúttal ellenőrzött kísérlet alapján: a halifaxi Dalhousie Egyetem munkatársai szerint “a traumatikus élményeket az emberek nem fojtják el, sőt kristálytisztán emlékeznek rájuk, kétszer jobban, mint a kellemes élményekre” (via hvg.hu). A kutatók

29 olyan személlyel dolgoztak, akik a közelmúltban olyan súlyos traumán estek át, mint például egy szexuális támadás, vagy családon belüli erőszak. Részletesen be kellett számolniuk szörnyű esetükről, aztán három hónap múlva újra, majd 4-5 év után is, s hasonló módon valamely kellemes élményüket – esküvőt, gyermekszületést, díjátadást, nyaralást – részletezniük kellett.

A maximális pontszám összesen 36 volt. A traumára való helyes visszaemlékezéssel a kísérleti alanyok átlagosan 30 pontot tudtak szerezni, míg a kellemes élményt csupán 15 pontnyi pontossággal tudták felidézni. A kutatók meglepődtek az eredményen, mert eddig meglehetősen széles körben elfogadottnak számított Sigmund Freud elmélete, amely szerint a súlyos élményeken áteső emberek elfojtják emlékeiket, hogy meg tudjanak birkózni a történtekkel.

“Azt hiszem, Freud elmélete az elfojtásról teljességgel megdőlt a kísérletünkkel” – mondta Stephen Porter, akinek a tanulmánya a kutatás eredményeiről a Psychological Science című szakfolyóiratban jelenik meg hamarosan.

Azért én még nem innék a medve bőrére. Először is, a trauma definíciója szerint olyan erejű, hogy szimbolizálhatatlanná válik, felfoghatatlan és kifejezhetetlen töréssé – következésképpen nem is lehet róla beszélni (lásd az ugyancsak számos kísérlettel alátámasztott, holokauszt-túlélőkkel folytatott megfigyeléseket, és számos más jellegű traumával kapcsolatos irodalmat). Ráadásul a trauma nem egyenlő a rossz emlékkel! A rossz emlékre – mint ahogy a kifejezés pontosan vissza is adja – emlékszünk, vagyis szimbolizálható, fogalmi szintre vihető, és így része lehet a verbális kommunikációnak (ami a “beszélőkúra” alapja). Egyelőre persze nem lehet tudni egészen pontosan, hogy milyen konkrét traumatikus élmények kerültek vizsgálat alá, így ez esetben is valószínűleg a teljesen pontos beszámoló után érdemes megalapozott véleményt mondani. Elöljáróban annyit, hogy számomra meggyőzőbb a traumaelméletek és pszichoanalitikus valamint pszichiátriai tapasztalatok argumentuma, ami viszont inkább Freud felé húz.

Standard

Freud – már megint tévedett?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kamilla szerint:

    Tisztelettel köszönöm a bejegyzést, már csak azért is, mert mindig érdekelt a pszichológia, és mert folyamatosan tanulom is.
    Freud-papa nagy géniusz volt.Jung is. A tudat más-más síkjain ” dolgoztak “, és más-más síkon értek el tudományos eredményeket, melyeket az utókor is elismert.
    Több hiba is csúszott a számításaikba. Ez érthető, hiszen ők is csak emberek.Freud-papa ott követett el “hibát”, hogy kizárólag beteg emberekkel foglalkozott, s következtetéseit is ebben a szellemben végezte…

    A trauma tényleg nem egyenlő a rossz emlékkel.
    Tisztelettel; Kamilla

Hozzászólások lezárva.