blog

Filmről filmre: Különvélemény

PKD A Filmről filmre c. előadássorozat november 21-i előadását tartottam a Philip K. Dick művéből Steven Spielberg rendezésében készült Különvélemény (Minority Report) című filmről (az eredetileg tervezett és sajnálattal módosított Kamera által homályosan c. film helyett – ezúton is elnézést a változásért). Elsősorban a vizuális megjelenítésre és annak stiláris vonatkozásaira koncentráltam, és igyekeztem valamennyire kontextusba helyezni a filmet és annak megannyi vonatkozását. Szó volt a különleges és azóta is meghatározó színpaletta megteremtéséről (a bleach-bypass technológia használatáról), és megpróbáltam a Tom Cruise által alakított John Anderton előtt felvillanó interfész modus operandi-ját egy kicsit összekapcsolni már létező képmodellezési lehetőségekkel.

Ezért aztán a valamilyen szinten köthető Photosynth szoftverről is ejtettem néhány szót, rávilágítva, merre is halad a világ vizuális kultúra és technológia területén. Mivel az előadás keretén belül nem volt alkalmam megmutatni, miről is szól a Photosynth, most pótolom az elmaradást, ha valakit érdekel.

Standard