digitális

Felhasználó? Olvasó? Néző?

Bár sokáig látszólag egyetértés mutatkozott azon a téren, hogy miként aposztrofáljuk az újmédia objektumokkal interakcióba lépő személyeket, Lev Manovich mégis feltette a kérdést, hogy vajon tényleg a “felhasználó” (alias user) a legmegfelelőbb terminus? Érvelése szerint a 20. században a mediális határok jelölték ki a kulturális termékekkel kapcsolatba kerülő egyének tevékenységét és elnevezési lehetőségeit (pl. könyv – olvasó; film – néző stb.), azonban a 21. század (és azért tegyük hozzá, a 20. század vége) multimediális, pláne hibrid mediális közege problematikussá teszi az ilyesfajta határvonalakat és az ebből eredeztethető meghatározásokat. Manovich Alan Kay metamédium elképzelésére alapozva azt mondja, minden, mediális határokból eredő fogyasztói pozíció továbbél, csupán kiegészül – adott esetben például a felhasználói kategóriával. Vagyis, nyugodtan nevezzük olvasónak azt az embert, aki digitális interfész segítségével, annak közvetítésével olvas, és nézőnek azt, aki szintén a mozivászontól eltérő felületen nézi a filmeket. Manovich konklúziója ezzel kapcsolatban első ránézésre meglehetősen megengedő, demokratikus: az újmédiának egyenesen sajátossága, hogy többféle tradíciót szimulálva, ezek fogyasztási pozícióit is reprodukálja.

Véleményem szerint azonban a kérdés nem ilyen egyértelmű. Manovich megközelítése ugyanis mediális alapú, és kifejezetten a Kay-féle szimulációs gépezet argumentumára épül. Csakhogy éppen Manovich hívta fel arra a figyelmet, hogy az újmédia eljövetele nem pusztán mediális értelemben (technológiailag és médium sajátosságok tekintetében) hozott paradigmatikus változást, hanem a kultúra fogyasztását meghatározó hagyományban is: jelesül, három lépcsőt határoz meg, elsőként a nyomtatott oldal által definiálható interfészt, amelyet a mozi dinamikus interfésze követ, és amelyet a digitális számítógép sok tekintetben egészen eltérő modellje vált paradigmaként. Egyik példának hozza a nyomtatott oldal (lásd: könyv) és a weboldal különbségét: míg előbbi előre meghatározott, megváltoztathatatlan szerkesztésben adagolja az információt, addig utóbbi dinamikusan változtatható, bővíthető, modulárisan variálható stb. Vagyis, mondja a The Language of New Media hasábjain (amit egyébként már Kindle-re is meg lehet vásárolni!), a weboldal újmediális felépítése nem azonosítható a hagyományos nyomtatott oldal elképzelésére, nem épül teljes mértékben annak hagyományára. Következésképpen másként is lépünk interakcióba az ilyen újmédia objektummal – felhasználókká válunk.

Ehhez képest a Kay-féle szimuláció előrántása a kalapból kicsit meglepő bűvészmutatvány, ami éppen visszafelé keresgéli a megfelelő terminológiákat: érthető persze Manovich útkeresése, hiszen valóban indokolt-e egy e-könyvolvasó eszközt használó embert azonnal “lefelhasználózni” ahelyett, hogy szimplán olvasónak neveznénk pusztán azért, mert digitális alapokon nyugvó megjelenítési technológiát hív segítségül az olvasandó szöveg hozzáféréséhez? Nyugodtan rávághatjuk, hogy nem, Manovich-nak igaza van. De pusztán a vita kedvéért vegyük figyelembe, hogy a digitális háttér és a reprezentáció (az interfész és annak minden újmediális hozadéka), valamint az olvasó oldalán vizsgálandó (és eleddig nem vizsgált!) fenomenológiai és kognitív spektusok is alapvetően fontos részét képezik az új terminológia kialakításának: ebben az esetben beszélhetünk-e még a hagyományos értelemben vett (azaz a nyomtatott oldal tradíciója által meghatározott) olvasásról, illetve olvasóról, vagy szükség van valami komplexebb, a jelen helyzetet (és a trendek alapján vélhetően nagy bizonyossággal bekövetkező fejlesztések által generált helyzeteket) sokkal inkább számításba vevő elméleti terminusra?

Nem biztos, hogy van jó megoldás, de mégis arra hajlanék, hogy elmozduljunk (vagy ne térjünk vissza egészen) a korábbi mediális hagyományok esetében alkalmazott terminológiához. Mit kezdünk ugyanis azzal, ha egy e-könyv, amit ugyebár olvasva fogyaszt az ember még akkor is, ha digitális a megjelenítés, az interfész, egyre inkább hibriddé válik, hiszen képes mozgóképet, illetve hangot is ötvözni az olvasás élményének fokozására, vagy csupán kiegészítésére? Valóban a hagyományos, mediális határvonal által meghatározott olvasóról és olvasásról van szó ebben az esetben? Milyen interakciós sémát használ ebben az esetben az “olvasó”? Bár kissé extrémnek tűnhet a példa, a weboldalak esetén már most is így “olvasunk” – akkor ha ezt megkülönböztetjük a hagyományos olvasási modelltől, vajon miért ne tennénk ezt meg elektronikus olvasóeszközök, hibrid mediális környezet esetén?

A sok kérdőjel legyen vitaindító jelzés!

Standard

2 thoughts on “Felhasználó? Olvasó? Néző?

  1. McLuhanra hivatkozva azt mondanám, hogy az új médiumok során kialakult befogadási gyakorlat egy idő után visszahat a régi médiumok befogadására is. ezért szerintem ez a terminológia-kérdés kicsit túl van ragozva: e-book olvasó = felhasználó. de talán már a nyomtatott könyv olvasója is az…

  2. Kicsit praktikisabb oldalról nézve: a “digitális alapokon nyugvó megjelenítési technológiát hív segítségül az olvasandó szöveg hozzáféréséhez” jellemzőn felül ne felejtsük el, hogy ehhez először – például a Kindle esetében – belép az Amazon rendszerébe (felhasználónév, jelszó), illetve jegyzetelni is tud benne, de a papírral ellentétben úgy, hogy a jegyzet a felhőben íródik, stb. Szóval egyrészt nem kizárólag megjelenítési dolgokról van szó.

    Másrészt meg minek a felhasználója és minek az olvasója? Ha csak neten olvasásra használok egy számítógépet, akkor a Windows szempontjából (belép, stb.) felhasználó vagyok, a szöveg szempontjából pedig lehet, hogy olvasó (nem regisztrálok az oldalakon, nem lépek be, nem szólok hozzá). De a felhasználó ebből a szempontból “magasabb rendű” szerintem, mint az olvasó, így egyértelmű egy Kindle esetében is, hogy ha már bizonyos értelemben felhasználó vagyok, akkor annak vagyok tekinthető végeredményben is.

Comments are closed.