blog

Elméleti segédeszközök: Bradbury és Dick

Akár sorozatot is lehetne indítani abban a – számomra kedves – témában, hogy nem elméleti szövegek hogyan segítik adott esetben meglehetősen bonyolult elméletek vagy fogalmak megértését. Most két apropója is van ennek a bejegyzésnek: az egyik szemiotikai, a másik kultúraelméleti. Nemrégiben írtam az Agave kiadó jubileumi számáról, amiben a méltán híres és elismert Ray Bradbury novellája, A jelölt (The Referent) már címével is utal szemiotikai kapcsolatára, de elolvasva a rövid szöveget, ami persze sci-fi a felszínen, egyértelmű a néhol humoros, néhol fura világ szemiotikai indíttatása, mi több: mivolta. Azért működik, mert nagyon okosan ötvözi a szerző a Saussure-i szemiotikai alapvetéseket (jelölő és jelölt témakörében) az elgondolkodtató sci-fi történettel – így szórakozva, kikapcsolódva is könnyen megérthető a jelölés folyamata.

A másik fogás a mai menün az örök kedvenc, Philip K. Dick nevéhez kötődik, akinek persze majd’ minden regényét ide lehetne citálni valamiért – de ezügyben Žižek már megtette a magáét, nem is szeretném turbózni. Viszont Jean Baudrillard kapcsán talán kevesen tudják, hogy a neves és sokat idézett gondolkodó egyik legnépszerűbb fogalma, a szimulákrum, tulajdonképpen nem az ő fejéből pattant ki. Dick kitalációjáról van ugyanis szó, amit az adekvát címmel ellátott The Simulacra című regényében fejt ki részletesen – no és ezt olvasta a jó francia teoretikus anno, minekutána sikeresen ültette át az alapvetést tudományos közegbe (nem plagizálta, elismerte, hogy nem tőle eredeztethető). Valószínűleg nem sértem meg azzal a nem olyan régen elhunyt gondolkodó emlékét, ha kapacitálok mindenkit arra, hogy olvassa el először Dick szövegét, hogy működés közben, egy alternatív történelmi lehetőségként gondolja végig a szimulákrum fogalmának kiteljesedését, és utána Baudrillard-dal vagy éppen vele vitatkozva gondolja végig az elméleti lehetőségeket.

Ha jobban belegondolunk, hihetetlen hozadéka lehet annak, ha valaki szórakoztatónak nevezett irodalmon (vagy filmen!) keresztül közelít meg ilyesféle problematikákat, és próbál fogódzót lelni az agyára omló teóriákkal való küzdelmében, hiszen egyrészt inspiratív, másrészt hatékony módja ez a tanulásnak. És azért a tapasztalat is azt mutatja, hogy ha kedvenceik mondják, elhisszük, megragad, ha egy elméletíró… hát, jobb esetben emlékszünk, hol is nézzünk utána…

Standard