blog

Elektronikus írástudás

“E-literacy”, mondaná a művelt angol, amit elektronikus írástudásként fordítunk művelt magyarként: annyit tenne, hogy az életünket mostanra majd’ minden aspektusában átfogó és megváltoztató elektronikus média (lásd pl. számítógép és szoftverei) használata készség szinten adott, csakúgy, mint a “hagyományos” írástudás – ami, mint tudjuk, igencsak döcög…. Mit is várhatnánk el akkor az elektronikus írástudástól? Elvileg a felnövekvő, mostanra éppen fogalmam sincs, milyen betűvel jelölt generációk (volt már X, Y, most nem tudom, épp hol tartunk) már-már az anyatejjel szívják magukba a számítógép használatát, vagyis egy újszülött is majdhogynem szakértelemmel nyúl a klaviatúrához pelenkacsere közben – de legalábbis ugyanúgy megtanulja használni a billentyűket, mint ahogy a ceruzát, zsírkrétát, stb. Ha valaki ezt még mindig elhiszi – ki kell ábrándítsam.

Az elmúlt évek során rengeteg különféle dolgozat, publikáció került a kezeim közé (vagy a szemem elé), és megdöbbentő, mennyire képtelenek azok az emberek kezelni a legalapvetőbb szövegszerkesztési funkciókat, akik teszem azt közvetve vagy közvetlenül ebből keresik a kenyerüket. A hallgatók nagy százaléka képtelen egy néhány oldalas dolgozatot olvashatóra formázni – arról már ne is beszéljünk, hogy a dolgozat formai követelményei (hivatkozási rend, felosztás, bibliográfia formátum, stb.) hol kullognak. Sajnos rengeteg esetben előfordul, hogy egy egyszerű lábjegyzetet nem képesek létrehozni: kerülőutakat találnak ki, például nem egy esetben a láblécbe tették bele az összes lábjegyzetnek szánt hivatkozást, ami aztán minden oldal alján ott tetszelgett, vagy manuálisan applikálták az oldal aljára az oldalszámokat, hogy egyéb rémtörténetekkel ne traktáljak senkit. A helyesírás ellenőrzése megint külön varázslat – hiába van mindenféle zöld és piros aláhúzás bizonyos programokban, ez nem mindig tűnik fel (biztos dekorációnak tűnik, feldobandó a begépelt szöveg egyhangúságát).

Az külön bosszantó, amikor egy értékelés megírásához legalább hét dokumentumot kell az embernek megnyitnia: külön az értékelendő dolgozat címlapját, külön az absztraktokat magyar és angol nyelven, külön a tartalomjegyzéket, külön magát a dolgozat szövegét, külön a bibliográfiát, és persze ott az értékelés szövege is… Mindezt csak azért, mert – mindvégig tisztelet a kivételnek – a munkaeszköznek számító, hihetetlen egyszerű szövegszerkesztő legalapvetőbb funkcióit sem képesek/hajlandóak elsajátítani egyesek. Mit várhatunk ezek után attól, ha egy ilyen szakember (nem csak hallgatók érintettek! komoly kutatók szövegszerkesztései sem különbek sokszor!) internetes kutatást kívánnak végrehajtani? Ez is tapasztalat: nem túl sokat.

Anno volt olyan óra az amerikanisztika tanszék tanrendjében, ami kifejezetten ezekre a problémákra volt hivatott megoldást adni, ám furcsamód ez sem volt száz százalékos – még ha kétségtelenül javított is a helyzeten. Ám amit ezen az órán a hallgatók megtanultak, elsajátítottak, azt nem hasznosították más órákon illetve a későbbiekben. Vajon miért? Tudom, általános probléma a kontextuális gondolkodás, na de azért ez egy kicsit furcsa. Az a generáció tehát, amelyről azt gondolnánk, hogy vérében az elektronikus írástudás, de legalábbis a funkciók ismerete, amire aztán az írástudást egyáltalán építeni lehetne – nos sajnos híján van a legalapvetőbb ismereteknek.

Ismételten hangsúlyozom: tisztelet a kivételnek, mert azért szerencsére nem teljes a gyász, elég sokan vannak, akik kifejezetten jól használják ki a lehetőségeket, nem jelent számukra problémát egy-egy program használata illetve kezelése – így a tartalomra koncentrálhatnak. Pont ez a lényeg: ahogyan az írószer kezelése az első lépés ahhoz, hogy az ember aztán valóban eszközként tudja használni gondolatai közlésének céljából; ugyanígy a szövegszerkesztő használatának elsajátítása lenne az első lépés, ami aztán lehetővé és problémamentessé teszi a gondolatok formába öntését. Mint ahogy az írás-olvasás megtanítása és készségszinten tartása mindannyiunk felelőssége, úgy talán az elektronikus írás- és olvasástudás fejlesztéséről sem szabadna elfeledkeznünk. Ha ez a jövő útja, akkor a feladat adott.

Standard

Elektronikus írástudás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jó pár év (x > 10) Word használat van a hátam mögött. Alap- és/vagy középfokú honlapszerkesztés/programozás nem gond. Mindezzel nem felvágni akarok (nem is lehet), csak jelezni, hogy nem vagyok e-nalfabéta.

    Azonban a Word szakaszolása és oldalszámozása továbbra is rejtély számomra. Egyszerűen nem olyan egyszerű, mint gondolná a felhasználó…

    Egyébként egyetértek, hogy ma alapvető képességnek kellene lennie egy néhánytól több tíz oldalig terjedő szöveg szerkesztésének.

  2. Valóban nem mindig egyszerű a Word, de az legalább tud szakaszolni… és egyébként egészen meglepő dolgokat is lehet vele csinálni, ha utánaolvas az ember. Nyilván más szövegszerkesztővel is – de a lényeg, hogy szükség van a program “felhasználói szintű” kezelésére, hiszen ez lenne az alapja az elektronikus írástudásnak.

  3. Misszió szerint:

    Biztos igazad van, de meg kell őket tanítani. A gyermekem általános iskolában programozást tanult. Az oldalszámot kézzel teszi a szöveg aljára. De még örülhetek, mert az első két évben csak játszottak amíg a tanár ismeretlen eredetű elfoglaltságát végezte. Egy olyan környezetben, ahol a családok 10 %-ban volt számítógép. De a középiskolás 3-os fiam se tud segíteni, ha egy táblázatkezelési problémát kérdezek tőle.
    Egyébként kíváncsi lennék a gépedre, amelyik képes lekezelni egy 50 oldalas táblázattal és grafikonnal telezsúfolt dokumentumot. Az én feladatom csak 10-15 oldalas feladatokra terjed, de inkább kézzel átmásolom a a táblázatkezelőkből az adatokat. A beszúrt táblázatkezelő (Excel Open Office) hatására az egész dokumentum olyan lassan működik, hogy nem éri meg kivárni.

  4. Igen, itt kezdődik a probléma: nem tanítják meg őket még erre sem… (Az, hogy kinek a gépe mit bír, sajnos csak pénzzel orvosolható-módosítható, de magát a funkciók ismeretét szerintem nem befolyásolja.)

Hozzászólások lezárva.