blog

Eladó cipők, avagy ítéletek és előítéletek

Egy cipőben Az Egy cipőben (In her shoes) tulajdonképpen az előítéletekre alapoz: csapodár, mihaszna, ám szemrevaló hugocska (Cameron Diaz) vs. stréber, munkájában sikeres, ám nem éppen világszépe nővérke (Toni Collette), akik – naná! – pasiügyileg vérremenően összevesznek, elvesztik egymást szem elől, majd mindent megtesznek, hogy ismét isteni testvérek legyenek, és nem is nagyon tudnak egymásra haragudni. Ja, és mindeközben a nagyi szerepkörre rácuppant Shirley MacLaine is előkerül, merthogy anno a lányok életéből furcsán viselkedő apuci eltakarította őt. Kihagytam valamit? Ja, igen, a cipőket.

Igazából az angol cím arra utal, hogy ugyanabban a cipőben járnak hősnőink, amit a szó szoros értelemben vett cipőcseréken túl nem nagyon lehet fellelni… egyébként is érdekes, hogy ugyanazon cipőméret mindenegyes hollywoodi nő lábára jó: ezen érdemes elgondolkodni… vagy mégsem. De hogy levetkőzzük a fránya előítéletet, minden félrenyúlása ellenére is egészen élvezhető filmmel rukkolt elő Curtis Hanson, mert a sablonok rendezgetése közben azért mégis sikerült valamiféle pluszt kihozni a nem túlságosan eredeti alapanyagból. Néhány kérdést például nagyon ügyesen nyitva hagy (például mi is lesz majd a diszlexiával küzdő, férfifaló Diaz kisasszonnyal, miután a Miami-i nyugdíjasparadicsom összes bentlakóját átdizájnolta?), és még e.e. cummingsot és Emily Dickinson-t is becsempészi néhány sor erejéig. Azért fél órát simán ki lehetett volna vágni a filmből…

Az ítélet eladó Nem úgy a John Grisham azonos című regényéből készült Az ítélet eladó (The Runaway Jury) c. filmből, ami ugyan nem nagyon tud többet felmutatni, mint a szokásos bírósági drámák a ‘la Grisham, sőt, igazából az az ember érzése, hogy nagy tétje sincs az egésznek, mégis tökéletesen, óramű pontossággal működik, mintha igazi, jól bevált receptre készülne: tudom előre, hogy mikor kell izgulni, és amikor bekövetkezik az adott jelenet, akkor is működik. Valószínűleg ezért lett Hollywood az, ami: tetszik, nem tetszik, tudják, hogy kell filmet készíteni.

Érdekes és egyben kiábrándító belegondolni, hogy az esküdtek nem feltétlenül “tiszták”, és megpróbálnak hasznot (értsd: sok-sok pénzt) kovácsolni helyzetükből, vagyis pénzért “hozzák” a tárgyalást, befolyásolják az ítéletet. A Rachel Weisz és John Cusack alkotta páros persze szigorúan a JÁ“ érdekében teszi ezt, legyűrendő a nagy hatalmú fegyverlobbit (ami a regényben eredetileg a dohánylobbi volt – ezt ugyan mostanság néha fel-felkapják, de a fegyverlobbi amerikai nézőpontból kissé ütősebb témának tűnhetett), némi fiatalkori traumával fűszerezve (enyhe utalással az iskolai lövöldözésekre). A filmet igazából két dolog tartja működésben: a színészek játéka (említettek mellett az ősgonosz, gátlástalan Gene Hackman, és a kedves, becsületes, ősjó Dustin Hoffman), valamint az, hogy a két főhős nem egyértelműen jó vagy rossz, még akkor sem, ha persze mellettük vagyunk. Áœgyesen építkezik a karakterrajz, és az információ darabkákat is pont kellő porciókban adagolja az elbeszélés, így tulajdonképpen nem nagyon lehet panasza a nézőnek.

Standard

Eladó cipők, avagy ítéletek és előítéletek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ody szerint:

    Mondd má’, miért nézel ennyi süket filmet?!:) Hmmm, szakmai ártalom? Normális ember alapjáraton nem néz meg bizonyos filmeket. Na, persze, ha muszáj…vagy sírhatnékja van…vagy…

  2. … vagy dömpingben ott a sok film… egyébként pedig jó tudni, hogy mit miért nem szeret az ember, nem csak úgy rábökni, és kitalálni valami indokot. A következő adag egyébként fajsúlyosabb lesz 🙂

Hozzászólások lezárva.