blog

Egy lacani pillanat: Kamera által homályosan

Éppen a hétfői előadásomra készülgetek több nekifutással: annyi anyag van hozzá ugyanis, hogy le kell egyszerűsíteni és tisztogatni a sok idevágó forrást, relevanciát, mondanivalót, és az egészet fókuszálni kell egy állításra (20 perc másra nem nagyon elég). Philip K. Dick filmadaptációk kapcsán kerestem azokat a pontokat, ahol a diegézis rendje megmutatkozik, felfedi önnön működésének logikáját, és olyan pillanatot sikerült kiragadnom a Richard Linklater által rendezett Kamera által homályosan című filmből, ami azt hiszem, annyira tökéletesen megmutatja a lacani rendek működési logikáját a PKD világrend kapcsán, hogy ennél plasztikusabban talán egyik film sem tudta ezt eddig megtenni.

Ugyebár arról van szó, hogy egy drogelhárítóként dolgozó zsaru olyannyira beépül az ellátó hálózatba, hogy maga is függővé válik, olyannyira, hogy a végére teljesen leépül az agya. Hallucinál, kezd teljesen feloldódni a sok magára pakolt identitásmaszkban, ami a munkájához elengedhetetlen, azonban éppen a legmélyebbre süllyedés pillanatában, a legnagyobb kétségbeesésben mutatkozik meg a film Valós traumatikus magja (hogy lacanilag mondjam): a hiba az univerzumban, az oda nem illő, a rendszert/valóságot bomlasztó apró pillanat, amit megkapirgálva az egész rend/szer dekonstruálhatóvá válik.

Ebben a jelenetben Bob (Keanu Reeves) egy idegen nővel bújik ágyba, ám amikor hajnalban felébred, Donnát (Winona Ryder), kedvesét-dealerét találja maga mellett fekve. Bepánikol, majd ismét a nőre pillant, aki már nem Donna, ismét a szőkeség fekszik mellette. A dolog pikantériája az, hogy Bob-ot arra utasították felettesei, hogy figyelje meg magát – ez a következő jelenet Nagy Testvér jellege: éppen visszanézi az előző napi történéseket, amikor ráakad a holokamerák furcsa felvételére: valóban Donna feküdt ott mellette, és amit valóságnak gondolt, az bizonyul (megnyugtató, ismerős, biztonságos) hallucinációnak illetve fantáziának.

Ez a Möbius-szalag logikája: ha túl messze haladunk az egyik oldalán (valóság), észrevétlenül átkerülünk a másik oldalára (fikció) – és vice versa. A legrejtettebb traumatikus mag, a rendszer működését lehetővé tévő hiba, hiány, űr, azonban érdekes módon nem a racionális oldalon, a valóságban található, hanem éppen ellenkezőleg, a fiktívnek, szubjektívnek, fantáziának minősített oldalon. Az egész logikát egyébként tovább támogatja Linklater vizuális megoldása, a rotoscope technika, amit elnézve az ember mindig úgy érzi, hogy a fotorealisztikus képek is “lebegnek”, a legvalóságosabb képek is furcsán fiktívvé válnak (és persze fordítva, hiszen az animáltnak vélt részekben is ott a fotorealisztikus képi anyag).

Innen indulok ki az előadásban hétfőn, és meglátjuk, mire és meddig jutok.

Standard

Egy lacani pillanat: Kamera által homályosan” bejegyzéshez ozzászólás

  1. zsolt szerint:

    jajj,de jó,hogy ez feljött!!!
    kérdésem: szerinted ebben a sztoriban van ‘objet a’-nak (be)magyarázható entitás?

  2. naná. ott van a klipben 🙂 pontos vizuális megfeleltetése annak, amit Lacan “fennséges” (sublime) címkével illet!

Hozzászólások lezárva.