blog

Egy éve…

…annak, hogy a DragonWeb megjelent a weben, és folyamatos virtuális észosztást végez keresetlenül. A szemfülesek persze rögtön észrevehetik az archívumban, hogy a legelső bejegyzés a blogon 2006. november 14-i (Legfrissebb írásaim), de az egészen 2007. január 1-ig datálódó bejegyzések a korábbi blogomról átvett írások – a hivatalos indulás a DragonWeb név alatt tehát éppen egy éve történt. Sok idő eltelt azóta, nem is nagyon szeretnék elmélázni és nagy összegzést csinálni, csupán néhány apróságot sorolnék fel, amelyek valamennyire befolyásolták a webhelyet akár külalakra, akár funkcionalitásra, akár tartalomra nézvést.

A legelső, legmeghatározóbb élmény, ami egy bloggal kapcsolatosan a szörfölgető kíváncsiskodót éri, az – akárki akármit mond – a külcsín. A DragonWeb rengeteget alakult – alakul most is folyamatosan, ahogy egyre több minden jut eszembe: a kezdeti “mindent bele” jellegből fokozatosan tisztulgatott egy – szerintem – jobban áttekinthető, kellemesebb vizuális élményt nyújtó webhellyé, ami persze nyilvánvalóan azt is tükrözi, ahogy egyre többet tanulok mindenféle webes dolgokról. Még ma is változtattam kicsit – és ha valahol látok egy jobb megoldást arra, amit éppen tervezek, azonnal implementálni is akarom, tehát biztos, hogy kisebb-nagyobb változások a továbbiakban is előfordulnak majd.

A legradikálisabb, ám látogató szemmel legkevésbé észlelhető váltás tavasszal történt, amikor az imádott WordPress-ről áttértem az azóta totális favorittá előlépett Textpattern használatára. Tulajdonképpen azóta történtek a leglátványosabb változások is, hiszen a Textpattern szinte megköveteli az embertől, hogy valami sajáttal álljon elő – arra kényszeríti az embert, hogy majd’ minden vonatkozásában gondolja át a webhely felépítését. Rengeteget tanultam ebből, és nyilván rengeteget fogok még tanulni. A váltást azóta sem bántam meg, sőt!

Kisebb kihagyást követően úgy döntöttem, mégis fontos ilyen-olyan tevékenységeimet közzé tenni: így kialakítottam egy félévente frissülő kurzuslistát és egy oldalt, ahol a webes ténykedéseim kaptak helyet. Nem utolsó sorban a két (na jó, másfél) könyv, a The Spectral Body és az Encounters of the Filmic Kind, is külön-külön oldalat kapott, így talán kiemeltebb szerepük lett, könnyebben rájuk lehet lelni. Ha már ego-trip: a főoldalon dinamikus listában jelennek meg a mindenféle extra-curricular megnyilvánulásaim információi, és a könnyebb navigációt elősegítendő a kategória-felhő is rögtön a főoldalon is megjelenik.

Ami azonban talán a leglényegesebb aspektus, az a tartalom kérdése. Eleinte úgy gondoltam, attól lesz jó a blog, ha naponta mindenféle hírekkel, kommentárokkal szórom tele a virtuális felületet – erre jön a látogató. De két aspektusa sem volt helyes ennek a metódusnak: 1) nem erre jön a látogató; 2) fókuszált, személyes jellegű tartalommal érdemes foglalkozni: a hírportálok feladata a tájékoztatás, minek duplikálni a híranyagokat?! Ez persze nem azt jelenti, hogy leállt a kulturális, közéleti kommentár, csak inkább olyan eseményekre, jelenségekre kezdtem koncentrálni, amelyek így vagy úgy, de mindenképpen valamelyest személyesen kapcsolódnak hozzám. Ez a jövőben is így lesz, sőt, ahogy most érzem, egyre inkább.

Nem traktálok tovább senkit ezzel a virtuális toast-tal, inkább megköszönöm az egész éves figyelmet, látogatást, kommentálást, és remélem, hogy minél többen tértek vissza jövőre is! BUÉK!

Standard

Egy éve…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Korábban már írtam erről, de igazából a legfontosabb előnyöket talán így lehet összefoglalni:

    – elfelejtheted a spam-et

    – ha szeretnél más kinézetű vagy felosztású oldalt létrehozni, akkor ezt az admin felületen helyben megteheted, nem kell jájlokat töltögetni, vagy desktop programokat használni

    – a megjelenítés logikai felosztása tökéletes kontrollt ad: szekciókba és kategóriákba szervezheted a tartalmakat, és bármikor bárhová át lehet irányítani az egyes részekbe tagolt bejegyzéseket

    – a “custom fields” – ami a wp-ben minimum elhanyagolt terület – olyan lehetőségeket ad, amelyek egy bonyolultabb, sok kis adatból felépülő, ám hihetetlen szisztematikus adatbázissal rendelkező szájt esetében hihetetlen megkönnyíti a munkát, és a felhasználót sem bolondítja meg

    – jóval kisebb, mint a wp, de rengeteg olyan alapfunkció van benne, amit saját “tag”-gel el lehet intézni, míg a wp-nél minimum pluginre vagy php hackre lenne szükség ugyanannak az eléréséhez

    – ha bármit változtatni akar az ember az alapokon, nincs szükség php tudásra, így nagyon könnyű akár egy féltve őrzött xhtml-css sablont pillanatok alatt dinamikus oldallá tenni

    – igazából persze mindent meg lehet mindkettőn csinálni, de valahogy a TXP jobban kézreáll, felxibilisebb, nem csupán, és szerintem nem is feltétlenül blogmotor.

    De mindenki próbálja ki a lehető legtöbb cms-t, és döntsön amellett, ami számára a legmegfelelőbb 🙂 Van még több jóság is, de hosszú lenne felsorolni, vagy konkrétan összehasonlítgatni.

  2. Köszi az összehasonlítást, elolvastam az előző írást is, az sajnos eddig elkerülte a figyelmem.
    Amit írtál, az alapján mindenképp egy figyelemreméltó rendszernek tűnik a textpattern, ahogy időm engedi majd, ki fogom próbálni és lapot ezzel húzok fel, meglátom majd miyen. 🙂

Hozzászólások lezárva.