digitális, könyv

E-könyves vita: ki viszi át a…

Az a szép a magyar e-könyves szcénában, hogy még nincs is igazán, de már mindenki érteni véli, belelát a működésébe, és tudja, mitől döglik. A téma mind a mai napig legmegbízhatóbb, mérvadó digitális otthona, az E-könyv olvasók blog (bár ugye több, mint sima blog!) a minap Professzore írásával felkavarta a vizet, amire ma az egyik megszólított, megidézett, hovatovább kritizált kiadó reagált is – és ahogy a kommenteket elnézem, nincs vége itt. Pedig akár lehetne is, ugyanis két olyan szegmens keresztezte (hiper)textuálisan egymás útját, ami inkább kiegészíti, mintsem gyengítené egymást: a hagyományosabb, klasszikus értelemben vett kiadói praxis, valamint a self-publishing szektor. Előbbi azt veti utóbbi szemére, hogy igénytelen, fércmunkákkal, lektorálatlan, szerkesztetlen, korrektúrázatlan szeméttel öntik tele a placcot, ami nyilvánvalóan rontja a rendesen, alaposan munkálkodó kiadók bizniszét, sőt, egyenesen kerékakasztója is egyben az egész magyar e-könyves szekérnek; utóbbi pedig igyekszik magyarázatot adni létezésére, olyasmivel előhozakodva, hogy ő pusztán teret biztosít azoknak a szerzőknek, akik nem tudnak befurakodni egy-egy kiadó óvó, vigyázó szárnya alá, vagy nemes egyszerűséggel nem is akarnak. Ha leegyszerűsítjük a téziseket, akkor egyik oldal a minőséget, a másik a lehetőséget hozza fel létjogosultságként, és – kövezzenek meg itt és most asap – mindkettőnek tökéletesen igaza is van. Pontosan ezért gondolom úgy, hogy ismét annak vagyunk tanúi, amint két fél, akik jól csinálják, amit csinálnak, elbeszélnek egymás mellett. Miért?

Amikor a kiadói oldal egy self-publishing kiadón azt kéri számon, hogy gyengék a szövegek, pongyola a szerkesztés (ha van egyáltalán), borzalmas a korrektúra (ha van egyáltalán), akkor éppen csak azt felejti el, hogy ezek a kötetek nyilvánvalóan nem viselik magukon egy professzionális kiadó ujjlenyomatait, ismertető jegyeit, hiszen ezen a rendszeren kívül születnek. Egy self-publishing kiadónak ugyanis nem az a feladata, hogy hagyományos kiadóként funkcionáljon (NB: a megszólaló Publio, vagy a nemzetközileg ismert Smashwords, de maga az Amazon, stb., is nyújtanak efféle szolgáltatásokat – persze ezért már fizetni kell) – épp ellenkezőleg, ők volnának az alternatíva. Persze ezzel párhuzamosan sem értem, a self-publishing oldalnak miért van arra szüksége, hogy állandóan előhozakodjon azzal a néhány (maroknyi, vagy nem maroknyi) sikersztorival, ami azt bizonyítja, ők bizony minőséget is kitermelnek, pláne a nagy számok törvénye alapján, amikor is a tömegben kétségtelenül fel-feltünedeznek igazgyöngynek beillő textusok is: nem ez a lényeg, nem ezért van a self-publishing. És már rég nem is azért – legalábbis nem elsősorban -, amit az egyik kedvenc kiadóm (így, kiadóstul, ejnye…) simán vanity press-nek vél.

Pontosan a fenti problematika miatt nem értjük még mindig, miért alakíthatja majd át (ha átalakítja egyáltalán – nem vagyok jós) az Amazon az erőviszonyokat: ők ugyanis az e-könyves-Kindle-s vonallal hamar felismerték, hogy a klasszikus kiadói magatartás ÉS a self-publishing együtt tud igazán sikeres lenni, nekik pusztán a kettő egymás melletti boldogulásának a feltételeit, kereteit kell megadni. Na, ez a sikersztori dióhéjban.

Igenis szükség van profi kiadók munkájára: kellenek az igényesen szerkesztett, lektorált, korrektúrázott könyvek. De ki ne találkozott volna már nagy nevű kiadók felháborítóan igénytelen munkájával akár tipográfiai, akár korrektori, akár szerkesztési téren? Szép listát lehetne összeállítani. És ki ne találkozott volna igényesen előkészített, szépen formázott, alaposan korrektúrázott magánkiadással? (Már persze aki ilyesmit is olvasgat.) Nem gondolom, a vitaindító cikk szerzőjével ellentétben, hogy bármilyen self-publishing, legyen az bármilyen minőségű is, bármennyire is veszélyeztetni a professzionális kiadói munkát, vagy – nagy szavak – magát a hazai e-könyvpiacot. Ezzel együtt abban sem vagyok biztos, hogy a self-publishing szektor majd juszt is kitermeli a maga igényes, sikeres szerzőit (legyen így persze, de nem sok esélyt látok rá), akik bezzeggyerekként állják a kiadók vádjait. Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, hogy e két piaci szegmens ugyanazon a pályán focizik, és még csak nem is egymás ellen?

[Disclaimer: nem érzem magam egészen kompetensnek mélyebb elemzést elővezetni a kérdésben még akkor sem, ha a kiadás mindkét végletében volt/van részem – viszont a fenti kérdések megvitatása nem igényel óriási szakmai hátteret. Szerintem.]

Standard