blog

DragonWeb Textpatternre

Bár ott még nem tartok, hogy átálljak WordPressről Textpatternre, de azért erős a csábítás közben át is álltam, mégpedig Ben Gray ötleteit felhasználva az eredeti Textpattern sablont szabtam át a saját igényeimnek megfelelően. Elsősorban azért, mert nagyon tetszik a tartalomorientáltsága – mind tipográfiailag (ezt már azt hiszem, zengedeztem), mind pedig felépítésileg. Olyan érzés Textpatternen oldalakat készíteni illetve módosítgatni, mintha összeolvasztották volna a hagyományos webszerkesztést a modern, online adminisztrációs felületen keresztül történő tartalomkezelési lehetőségekkel. Mindemellett megmenekülök attól, hogy borzasztóan hiányos php ismeretekkel ugorjak neki valaminek.

Mint jeleztem, a szövegszerkesztővel még barátkozom/hadakozom, de mostanra minden egyébbel sikerült olyan mértékben megismerkednem, hogy átállíthattam a “teszt” futtatás állapotából az “élesre” a Textpatternt (aminek nem tudom, van-e valami jelentősége egyébiránt – ilyesminek még utána kellene nézni). Most, hogy a DragonWeb dizájnját és struktúráját átszabtam Textpatternre, erősen gondolkodom azon, hogy például az AMERICANA tartalmát áttegyem ide, hiszen igazából éppen ilyesmire van kitalálva! Most, hogy van egy pici rálátásom a Textpatternre, egyértelműen alkalmas (sőt, talán bizonyos tekintetben alkalmasabb is!) egy online folyóirat kezelésére – hihetetlenül könnyedén lehetne például külön-külön sablont szabni az egyes számoknak. Még gondolkodom rajt’.

Standard