blog

Döglött állat

Elégia Megmondom őszintén, nagyon vártam az Elégia című, Philip Roth A haldokló állat címen ismert regényéből készült, Isabel Coixet rendezte adaptációt, mert egyrészt érdekelt, hogy fogja egy kifejezetten női érzékenységéről elhíresült direktoressz átértelmezni, átérezni, és megfesteni a kifejezetten macsó öntudattal átitatott Roth-textust; másrészt pedig a szereposztás elég bizarra sikerült ahhoz, hogy az ember felkapja a fejét. Lehet, hogy a nagy várakozás az oka, de Coixet ezúttal látványosan mellényúlt. Ben Kingsley olyan szinten feszeng kiöregedett, karót nyelt, “csak-azért-is-szex” szerepében, hogy az egyes jelenetekben kifejezetten kínos, és jól láthatóan nem izzik a szenvedély közte, és a kifejezetten jó alakítást nyújtó Penélope Cruz között. Egyszerűen hiányzik az a “kémia”, amitől el lehet hinni, hogy a megátalkodott agglegény, a nőfaló, hallagtólányokat év végén elcsábító, valószínűleg erőteljes kapuzárási pánikban leledző sztár professzor egyszerre rájön, van olyan, hogy szerelem, és az mindennél többet ér, no és persze mindent le is győz, ahogy kell. Innentől kezdve hiába sikerült esztétikusan, okosan, szépen fényképezni a filmet, hiába minden jó, már-már festészeti minőségű beállítás, egyszerűen nem akar működni a film.

Volt egy olyan reményem, hogy a macsó lelkületet Coixet egy hihetetlen bátor húzással átfordítja nőivé, és egy olyan látleletet produkál, amitől a férfitársadalom egyszerűen kikészül – bár gondolom, nem kapta volna meg a megfilmesítés jogát… Az lett volna az igazi adaptáció, ha fogja Roth szövegét, és megcsinálja dialogikus párját, így viszont egy közepesre sikerült, érzelmi mélységeket nagyjából teljesen mellőző dolgozat született, ami abból táplálkozik, hogy van egy idősödő, ám jól karbantartott férfi test, meg egy fiatal, de – mint kiderül a lény szavaiból – mégis öregedő, haldokló test, és ezeket jó néhányszor kukkolhatjuk. Hogy Butler-től nyúljak egy kifejezést: attól, hogy a vásznon jelennek meg, még nem lesznek hirtelen “jelentős testek” (bodies that matter) – sőt, bár valójában a testek párharca vinné egy másik dimenzióba a történetet, itt inkább sehova se viszi, és így érthetetlenné, inkonzekvenssé is válik az a logika, amely a testiségre alapozva építkezve láttatja a macsó pszichét. Ez így nemhogy “haldokló állat”, inkább sajnos nagyon is “döglött”. Kár érte.

Standard