előadás

Dizájnosabb diákat a tudós előadásokhoz!

Már régóta fogalmazódik bennem a kérdés, hogy a tudományos igényű előadásokhoz (most beszéljünk csak erről a szegmensről) vajon miért nem készülnek dizájnosabb prezentációk? Nem tudom, ki hogy van ezzel, nekem valahogy furcsa, hogy valaki veszi a fáradságot arra, hogy a mondanivalóját akár hetekig-hónapokig csiszolgassa, megválogatja a szavait, igyekszik világossá tenni, érthetővé varázsolni az elvontabbnál elvontabb gondolatokat, és a lehető legpontosabban átadni a mondanivalóját, azonban arra már nem veszi a fáradságot, legalább a diák színét vagy a betűtípust kiválassza, vagy alakítsa kicsit. Lehet, hogy csak én vagyok ezzel így, de szerintem csak akkor szabad prezentációt készíteni egy konferenciára, ha annak valamiféle funkciója van – bár tudom jól, mára szinte kötelező elvárássá vált valami PowerPointtal érkezni, mintha ezen múlna bármi is. Viszont ha már valaki úgy érzi, akár elvárás, akár van valami funkciója is, talán érdemes egy kis időt szánni arra is, mi legyen látható a kivetített képeken.

Kezdetben vala a “bullet point”, vagyis a listaszerű elrendezés, ami kétségkívül hasznos, ha mondjuk egy bevásárlólistát szeretne az ember bemutatni, de végtelenül unalmas, ha a beszéd pontjai jelennek meg rajta. Mi történik ugyanis ebben az esetben? A közönség ahelyett, hogy a beszélőre összpontosítana, a listára tekint, és már látja is, miről szól az egész. És már nem is olyan érdekes, hiszen minden ott van felsorolva. Lehet persze egyenként megjeleníteni a pontokat – de őszintén szólva ez sem segít sokat, olyan szegényes vizuális ingert jelent ez, hogy nem is érdemes fáradni vele, hiszen maximum a beszédben elhangzó állítások megjelenítése: redundáns.

Untitled presentation

Ehhez súlyosbító körülményként adódnak a hosszabb idézetek: van, hogy az egész dia egy apró betűs szövegtenger, amit az előadó természetesen fel is olvas. Nyilván úgy érzi, hangsúlyoznia kell valamit, de a közönség ilyenkor már valószínűleg a Facebook-falát frissíti, hátha történik valami érdekes. Nem értékítéletről van szó, sokkal inkább stílusról. De ilyenkor máris meg lehet valamennyire menteni a helyzetet egy kép beillesztésével: akár ellenpontozni, akár meghökkenteni, akár kicsit, ízlésesen persze, vicces módon reflektálni a szövegre, és máris tisztább a kép.

Untitled presentation (1)

Persze még így is sok lehet, még így is kicsit összedobott, de máris van valami, amitől az ember szeme szívesebben időzik ott. Viszont még mindig inkább elvonja a figyelmet az előadóról, mert vagy aszinkrónná teszi a befogadást (azaz én már elolvasom az idézetet, mire az előadó rátér, amivel persze azt is elérem, hogy nem figyelek oda, miért is jön ez az idézet), vagy marad a szimpla redundancia, bár legalább ott egy, a témához kapcsolódó kép is, amin elidőzhetek. Viszont itt jön a következő kérdés: vajon egy sima fehér háttér mennyire szerencsés választás, pláne kisebb betűtípusok esetében, amikor egy nagyobb teremben kerül sor a vetítésre, ahol mondjuk a fényviszonyok sem túl ideálisak? Alaptétel, hogy 18pt-os betűméret alá nem megyünk, én viszont azt mondanám, olyan 30-36 környékén van az ideális minimum. Nyilvánvaló, hogy így már eleve vagy nagyon minimális szöveggel dolgozhatunk, vagy inkább csak egy pár szó, valami címsorféle szerepelhet a dián.

Untitled presentation (2)

Így már könnyen elérhető, hogy a dia egyfajta háttérként szolgáljon az előadónak, magát a beszéd aktuális témáját megerősítse, de ne vonja el a beszélőről magáról a figyelmet. Csak ugye még mindig egy alap, semmitmondó betűtípus látható, ami valahogy nem tud együttműködni a kiválasztott és domináns képpel. Szerintem érdemes megszabadulni a vakítóan fehér háttértől, mert vizuálisan előnyösebbé teszi az egészet egy jól eltalált, nem rikító, de mégis jó kontrasztot biztosító háttérszín: ezzel el lehet pár kattintást szórakozni, de hamar rá lehet lelni egy kellemes színre.

Untitled presentation (3)

Na és itt jön a nehezítés: persze mindenki innen-onnan kapkodja össze a képeket, amit csak beilleszt a diára, holott érdemes pár percet rászánni arra, hogy összefésüljük a képet, a hátteret, és persze a betűtípust is. A kép témája sokkal jobban érvényesül majd, ha eltüntetjük a hátterét, és így homogén lesz a betű hátterével. Majd érdemes kísérletezni a betűtípusokkal is, amivel külön érdekessé lehet tenni az egészet – persze ízléssel, és vigyázva, hogy a tematikában maradjon, és passzoljon az egész elképzeléshez.

HAAS 2016

Nem sok lépés ez, bár elismerem, jóval több annál, mintha csak listáznám a mondandómat, beilleszteném a szövegből kiemelt idézeteket stb. Az a tapasztalatom (nyilván ez sem új észrevétel, de mivel sokan leginkább üzleti prezentációkról beszélnek, ezért most elmondom a tudományos előadásokkal kapcsolatban is), hogy egy letisztult, átgondolt, kicsit finomítgatott diasorral nemhogy időt pazarlunk, de sokkal nagyobb figyelmet tudunk kivívni magunknak. A minimális szöveges tartalom a képpel megtámogatva az előadóra irányítja a figyelmet, és ott is tartja, nem engedi, hogy elvándoroljon az érdeklődő tekintet. Mintha valami díszlet, háttér lenne a kivetített kép, ami az előadás szövegével egységet alkotva erősíti a mondanivalót. Ráadásul ha előadóként megtisztelem a közönségem azzal, hogy gondosan, jól láthatóan időt nem sajnálva készítem elő számukra a látványt, ami ráadásul passzol mindahhoz, amiről beszélek, ők ezt a nem lankadó figyelmükkel fogják meghálálni. És előadóként mi másra lenne még szükség? Előre a dizájnosabb tudós prezentációk útján!

Standard