blog

CSA – avagy mi lenne, ha a déliek győztek volna?

A C.S.A. rövidítés talán nem mond elsőre semmit, de szemöldökráncolásunk egyetlen oka az a fránya “C” betű, ugyanis ha azt “U”-ra cseréljük, hirtelen dereng valami. Amerikanistáknak pedig talán ebben a szövegösszefüggésben a “C” is hirtelen jelentéssel telítődik, főleg, ha némi történelmi emlékezettel megáldott amerikanista szegényke. A “C” betű ugyanis a “Confederate” szó rövidítése, ami a polgárháborús Amerika déli szövetségét hivatott deszignálni. Ha az egészhez hozzátesszük a filmsulis generáció egyik legtehetségesebb rendezőjét, bizonyos Spike Lee-t (aki azért most csak a produceri teendőkre szerződött Kevin Willmott mellé), akkor a kép még a sztori részletezése előtt is furcsa előérzettel lesz vegyes. Igen. Engedjük szabadon a fantáziát: Lee azon mereng – amolyan Philip K. Dick-es stílben – hogy mi lett volna, ha a Dél megnyeri a polgárháborút.

Philip K. Dick hogy jön ide? Egészen egyszerűen az egyik legismertebb és legkitűnőbb alternatív történelmi regényt ő követte el Ember a fellegvárban cím alatt. Ott is Amerikában vagyunk, de ott későbbi a csavar: a második világháborút ugyanis a németek és csatlósaik nyerik meg. Amerika Japán felügyelete alatt tengeti napjait, de él valahol egy író, akinek egy könyve (amit persze rögtön be is tiltottak) arról szól, hogy mi lett volna, ha nem a németek nyerik a világháborút. Ez persze már minimum dupla csavar, és Willmott nem is erre óhajt lapot húzni. A helyzet az, hogy a film egy brit dokumentumfilmes szemszögéből formálódik, és magát a dokumentumfilmet első ízben mutatják be Amerikában. Az egész úgy kezdődik, hogy a brit és francia haderők a déliek oldalára állnak, és így Gettysburgnél simán győznek, és onnan már nincs megállás: az ő zászlajuk alatt egyesülnek az államok. Lincoln például Kanadába szeretne menekülni, de persze elkapják szegényt – amit egy némafilmes bejátszásban mutatnak be. További kreált, korabeli stílusban prezentált filmes klip erősíti (?) a történelmi hűség érzetét, például ugyebár a rabszolgaság visszaállítását északon… no meg azt is, ahogyan a C.S.A. bekebelezi Kubát, Mexikót és egész Dél-Amerikát…

Persze innentől a huszadik századi történelem sem egészen olyan, amilyennek “mi tudjuk”, hiszen Japánt sem éppen Pearl harbor miatt támadják meg. És Kennedy sem tudja befutni pályáját, mert azért mégiscsak bosszantó, hogy nem csupán az emancipáció mellé áll, de egyenesen szavazójogot is akar adni a nőknek. No és jönnek a fekete terrorista alakulatok is, akik miatt hamarosan megkezdődik a Hideg Háború – csak a vasfüggöny helyett itt pamut függöny húzódik a felek között…

A mába érkezvén azt vesszük észre (ami talán a legmegdöbbentőbb), hogy nagyjából ugyanott vagyunk – ismerős az egész kép, mintha minden alternatíva ellenére is ugyanahhoz a történelmi-gazdasági-társadalmi helyzetbe jutottunk volna, amiben vagyunk. Csak valahogy sokkal szembetűnőbb a megosztottság, és a további túlzott hasonlónlóságok jelenünkkel kapcsolatosan a komikus képek után is érdekes kérdést tesznek fel: vajon melyik Államokról van itt szó? A Konföderációs Amerikai Államokról, vagy az Egyesültről? Lee és Willmott szerint magunk sem tudjuk igazán…

Standard