blog

Clooney nem bizakodik…

Sziriána Az általában sármos, piperkőc, nőcsábász George Clooney két olyan filmje volt nemrég saját “DVD-n-majd-bepótlom” menümön, amiket tényleg csak és kizárólag időhiány miatt nem tudtam anno a moziban megnézni. Pedig nem sajnáltam volna rájuk a pénzt. Mindkét film, a Sziriána (Syriana) és a Good Night, and Good Luck “gondolkodós” film, tehát megterhelő nap végére ne tervezze senki fejkiürítős kikapcsolódásnak! (Hatásvadász módon azt is kijelenthetném, hogy “Ki elindítod a DVD-t, hagyj fel minden reménnyel!” – de nem teszem…)

A Sziriána az olajlobbi és -üzlet mindenhatóságáról szól, politikai, gazdasági és földalatti összefonódásokról, ahol sajátos törvények uralkodnak, és egy grillpartin eldőlhet emberek és országok sorsa. Névtelen áldozatok és hősök, akikről senki nem tudja, hogy áldozatok vagy hősök – sőt, maguk sem mindig tudják, kik és mik a szövevényben. Leginkább persze porszemek, akik néha göröngynek képzelik magukat, és megpróbálnak két fogaskerék közé beékelődve változtatni a dolgok menetén, ám a fogaskerekek tulajdonságai közé tartozik ez esetben – szó szerint -, hogy jól olajozottan működnek… Így nemhogy az nincs biztonságban, aki megpróbál ellenszegülni, de az sem lehet biztos semmiben, aki kiszolgálja a rendszert – bármikor beáldozható ugyanis a gépezet működésének érdekében.

Mondhatjuk, hogy semmi újat nem mond a film, mert mindenki tisztában van azzal, hogy így mennek a dolgok. Mondhatjuk, hogy a film semmiféle megoldási javaslatot nem mutat fel, és nem is feltétlenül tárja fel egészen pontosan, velőbemaróan, hogy is működik az egész. Csakhogy a Sziriána a nyilvánvaló politikai-gazdasági üzengetésen felül egy remekül megalkotott film is egyben, amit lehetetlen szenvtelenül fogyasztani. Kitűnő narratív felépítése megköveteli a néző száz százalékos figyelmét, nem magyaráz agyon semmit, hagyja, hogy a képernyők előtt ülők rádöbbenjenek, milyen meccsek zajlanak a háttérben, amiről nincs híradó tudósítás, amiről nem hall a szomszédtól, amiről alapvetően fogalma sincs, mégis meghatározza mindennapjait. És ha a néző idáig eljut, a film máris elérte célját. Nem is akárhogy. Kötelező mű!

Good Night, and Good Luck A másik hétvégi kikapcsolódás tekintetében hátrányosan megkülönböztetendő filmet már maga Clooney rendezte, és az amerikanisták számára agyon magyarázott McCarthy-korszak hisztériájáról, boszorkányüldözéséről szól, egészen pontosan Edward R. Murrow (David Strathairn szenzációsan pontos és hiteles alakítása!) televíziós ellencsapásáról, ami nem kis teljesítmény volt abban az időszakban. A film természetesen nem mentes az aktuálpolitikai felhangoktól sem, de úgy kell neki, akit ez zavar. Kicsit naív kirohanásokat is tartalmaz a jelenkori televíziózás ellenében, ami természetesen szívet melengetően szimpatikus, de teljességgel erőtlen és esélytelen megnyilatkozás.

A kivitelezés nagyszerű: a fekete-fehér film kitűnően teremti meg a kor hangulatát, atmoszféráját, a színészek pedig remekelnek, tobzódnak a jobbnál jobb karakterek megformálásában. Egyetlen kritikai megjegyzésként talán azt lehetne felróni a filmnek, hogy egy idő után kissé tanárbácsissá válik, és a drámai építkezés csöppnyit háttérbe szorul annak érdekében, hogy a súlyos mondatok jobban előtérbe kerülhessenek: ebben az esetben is igaz, hogy a kevesebb több lett volna, hiszen a végére már kifejezetten sulykolja veretes nézeteit, ahelyett, hogy a történetre , illetve a karakterek sorsára koncentrálna.

Clooney egyik filmben sem bizakodik túlságosan: mindkét esetben a “jó”, ámde szükségszerűen bukásra ítélt oldalon áll. Mindkét film fontos mondanivalóval áll elő, és egyik sem engedi, hogy jól szórakozzunk: lehetetlen nem gondolkodni a látottakon, elhangzottakon. Clooney pedig kitűnőre vizsgázott, le a kalappal. Több ilyesféle filmet a mozikba!

Standard

One thought on “Clooney nem bizakodik…

Comments are closed.