blog

Charlie és a helikopter

Mike Nichols azért érdekes filmrendező, mert valójában minden rezdülésével provokálja a közönséget: bármilyen témához nyúl is, tudni lehet, hogy valami disznóságot vagy csak egyszerűen tabut fog az orrunk elé tolni, mégpedig olyan tálalásban, ami lehetetlenné teszi, hogy apatikusan a fotelbe süppedve nézelődjünk. A téma a Charlie Wilson háborúja esetén eleve provokatívan kódolt, ám a kifejtés kevésbé lett az: inkább szórakoztat, mint elgondolkodtat.

Ez persze nem feltétlenül baj, csak akkor, ha a film szerkezetileg arra apellál, hogy a közönség – nyilván az “igaz történet” hivatkozás megerősítéseképpen bevágott híradós és álhíradós jelenetek ürügyén – felhördüljön, és dühtől könnyes szemmel tekintsen a történelemre. Sajnos, ha nincs Philip Seymour Hoffman, még Tom Hanks sem képes elvinni a balhét – pláne nem az egyébként hihetetlen ügyesen maszkírozott Julia Roberts – pedig valójában hibátlanul hozzák a figurájukat mindketten. Mégis Hoffman játéka az számomra, ami megmenti az egészet: az ő komikus-obszcén karaktere jelzi az erkölcsi támpontokat, az ő mondatai vezetik a nézőt (engem legalábbis), és az ő arcát figyelve érkezik a bizonyos Zeitgeist is, amire a film mindvégig kínosan ügyelve törekszik.

Egyébként nem rossz film ez, még akkor sem, ha túlságosan is hangsúlyozza “igaz történeten” alapultságát, ami azért valljuk meg őszintén, mindig gyanús. A mostanság divatos minimum kétórás futamidőt is sikerült másfélre vágni, ami határozottan jót tett a történetnek – bár kétségtelen, hogy éppen a történet túlságosan is kézenfekvő vezetése az, ami súlytalanná teszi a produkciót. Röpködnek ugyanis a milliók és a nagy szavak (Charlie: “Le kell lőni a helikoptereket! Mi kell hozzá? Megszerzem!”), de a mögöttük és miattuk végbemenő történésekről, vagyis magáról a történelmi gépezetről (ami “az igaz történet” lenne voltaképp) szinte semmit sem tudunk meg. Kár érte.

Standard

Charlie és a helikopter” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. tavasz szerint:

    Mike Nichols az ilyen. mutat par problemat, kicsit felugraszt a fotelbol, aztan a film vegen lehet nyugisan tovabbhaladni. a closer meg a who’s afraid is hasonlo kaliberu volt.

Hozzászólások lezárva.