egyetem, politika, pszichoanalízis

Lacani intervenció a CEU-ügy kapcsán

A címből már sejthető, hogy itt bizony okoskodás következik, de az ember egy idő után belefárad az aktuálpolitikai dimenziók fésülgetésébe, a süket fülek megnyitási kísérleteibe, és az elkeseredettségbe, és olyankor hátrébb lép egy picit, menekülni kezd olyasmibe, ami valamiképp meg tudja menteni még éppen ép elméjét. A pszichoanalízist meg speciel eleve pont erre találták ki. Nem hinném, hogy minden aspektusában stimmel a kontextus, nem is akarom ezt sugallni sem, de azért utazzunk kicsit vissza az időben, úgy 1968-ba, Párizsba, ahol Jacques Lacan, francia pszichoanalitikus az éppen az utcán masírozó diáksereg kiállásának hatására egy új megközelítéssel állt elő, amit majd egy évvel később mutatott be: a híres-hírhedt négy diskurzus modelljével. A diskurzus ebben a közegben társadalmi kapcsolódást, köteléket jelent, ami persze valamiféle nyelvi kifejeződésbe burkolózik. Bár nyilvánvalóan pszichés tematikába illeszthető ez a modell (az Ödipusz-komplexussal kapcsolatos akkor igen gyakorta tárgyalt problémákat hivatott részben feloldani), úgy tűnik, iszonyatosan pontosan rezonál a jelenlegi Lex-CEU problémakörre, elég ha már csak az elnevezéseket sorra vesszük: a Mester, az Egyetem, a Hisztérikus, és az Analitikus diskurzusai alkotják a négy dinamikát.

Bővebben…

Standard
pszichoanalízis, publikáció

Extimitás és sci-fi

Régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy miként lehetne Jacques Lacan egyik neologizmusát, az extimitást beemelni a filmelmélet területére úgy, hogy ne pusztán értelmezési segédletként jelenjen meg, hanem magára a filmélményre is vonatkoztatni lehessen. Aztán az Apertúra sci-fi számának előkészítésénél Benczik Vera felkérését követően bevillant, hogy lehetne első kísérletként próbát tenni: a sci-fi tematikailag, formailag, stilárisan is adja magát, onnan kiindulva pedig sikerülhet megfogni a nézői azonosulás folyamatában ezt a furcsa jelenséget. Ennek eredménye az “Extimitás: a kortárs amerikai sci-fi és a nézői szubjektum” című tanulmány, ami ennélfogva leginkább első gondolatkísérlet (a szerkesztőknek köszönhetően rendezett formában) a témában, reményeim szerint további aspektusokat sikerül feltárnom majd a jövőben a kérdéskörben.

Standard
digitális, egyetem, előadás, pszichoanalízis

Előfordulásaim

Minden félév elején megfogadom, hogy azt megelőző, többnyire túltervezett menetrendhez képest egy nyugis, előkészítő munkára koncentráló, töltekezős időszakot élek meg – aztán, ahogy az illik, egészen másként alakul minden. Az elkövetkező pár hétre is sikerült a mindennapos tevékenységek, és a már azokra rakódó extra elfoglaltságok, valamint az ebből eredő sürgős teendők mellé még sűríteni a programot, de ha invitálják az embert, pláne olyan helyekre, ahova tényleg szívesen is megy, akkor ugye nincs sok kérdés. Holnap este Kovács András Bálint mellett én leszek a Vírus Klub vendége egy egészen különleges helyszínre szervezett esten: a tárnoki Kőfejtőben adunk elő, ahol nyilván a hely szellemei is elősegítik majd a filmes-mozgóképes témák kifejtését. [UPDATE: Sajnos mindenkin kívülálló okok miatt ez most elmarad – egy későbbi Vírus Estre tesszük át az előadást!] Aztán hétfőn este a Nyitott Műhelyben találkozunk néhányan egy kerekasztal beszélgetés erejéig, ami egyben az Imágó Budapest lapbemutatója is – ide is már rég el szerettem volna jutni nézőként, érdeklődőként, hát most sikerül. Még a vizsgaidőszak beköszönte előtt Szegedre is jut egy kerekasztalos program: május 16-án egész napos angol nyelvű workshopot tart Szegeden Marc Redfield, a Brown Egyetem professzora, akivel délután 3-tól beszélgetünk többedmagammal szeptember 11-ről. Eljönni nem kell félnetek, jó lesz.

Standard
kult, pszichoanalízis

Félreértett kultúraféltés

Eleve fenntartással kezelem azokat a megnyilvánulásokat, amelyek még mindig “magas” kultúraként emlegetnek dolgokat, attól meg pláne fázom, ha még nagy kultúraféltésbe is átcsap a mondanivaló. Ha mindezt még ordas ferdítésekkel is fűszerezik, akkor már morgolódom is. Mint például a Metazin friss gyűjtésén, amiben Roger Scruton mondandóját zanzásítják imígyen:

Focault-t és Rortyt azonban relativizmusuk ellenére Scruton igazi tudósoknak tartja, akik megnyitották a hamisítványok előtt az utat, de maguk a magas kultúrához tartoztak. Nem úgy például Louis Althusser francia filozófust és Jacques Lacan pszichoanalitikust, akiktől semmit sem jelentő kígyómondat-szörnyetegeket idéz. (Ezeknek lefordításától a Metazin szerkesztői visszarettentek.) E bonyolultságuk miatt tudományosnak látszó, valójában tökéletesen értelmetlen posztmodern szövegek példázzák nála azt a hamis kultúrát, amelyet még a szakértő fogyasztó is áhítattal képes csodálni. Olyannyira, hogy a két szerzőt többet idézi a tudományos szakirodalom, mint Kantot és Goethét együttvéve.
(via Metazin)

Kezdjük az elején. A kultúra ugye korántsem feleltethető meg a szerző által kizárólagosan citált filozófiai-esztétikai diskurzussal. Explicit kultúraféltése – nem is akármilyen kultúráé: ez ugye “magas” – így valójában nem is a kultúrára vonatkozik, ami egy picit problematikussá teszi pozícióját is. Meglátását egyébként a Metazin szerkesztői cinkosan támogatják (“Ezeknek lefordításától a Metazin szerkesztői visszarettentek.”), amit jól is tesznek, mert talán nekik is feltűnhetett, hogy a neves szerző bizony rendesen csúsztat: az eredeti cikk szövegében ugyanis a számára kedves gondolkodókat valamilyen okból elfelejti direktben idézni, míg a szapulni kiválasztottakról képes egy félmondat alapján ítélkezni:

… it is the connexion between signifier and signifier that permits the elision in which the signifier installs the lack-of-being in the object relation using the value of ‘reference back’ possessed by signification in order to invest it with the desire aimed at the very lack it supports.
(via Aeon Magazine)

Se mű, se kiadási adatok, se mondat eleje, nehogy véletlen meg lehessen ítélni, mire is vonatkozik itt Lacan szövege. (Egyébként ennyi Lacan-olvasmányt követően sejtem, honnan van, és milyen kontextusban íródott, de ez mellékes.) Így én sem mernék a fordításra vállalkozni, hiszen sok értelmes nem sülne ki belőle. Mint ahogy bármelyik gondolkodó tetszőleges szövegéből kiragadott részlet esetében is hasonló problémával találnánk szembe magunkat, ha nem tévedek. Ez alapján “hamis kultúrának” bélyegezni a fentebb emlegetett elméleti trendet és képviselőit finoman szólva is badarság, de ha valamiféle teljesen nyilvánvalóan félreértett “magas” kultúra féltése is övezi mindezt, akkor részben mulatságos, részben pedig sarlatánság. Egyébként szerintem messze nem szégyen például Lacant nem érteni. Én kérek elnézést.

Standard
digitális, folyóirat, pszichoanalízis, publikáció

Frissen megjelent szövegeim

Két publikációm jelent meg mostanában: a HVG Plusz Smartphone & Tablet friss kiadványában az e-könyvek készítéséről igyekeztem gyorstalpaló jelleggel némi segítséget nyújtani, míg az Imágó új számában a kiterjesztett valóság, a mozi és a nézői szubjektum viszonyát boncolgatom. Mindkét kiadvány telis-teli van színvonalas és érdekes irománnyal, így bátran ajánlom azoknak is, akik a témák iránt érdeklődnek! Ezúton is köszönet mindkét szerkesztőség munkájának!

Standard
digitális, előadás, konferencia, pszichoanalízis

Nem csak nézel, mint a moziban

November 22-24-ig zajlik a IV. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia, melynek első napján rögtön én is sokkoltam a közönséget “Nem csak nézel, mint a moziban” című előadásommal, aminek prezijét közzé is teszem alant! A téma a kiterjesztett valóság, a mozi speciális, ehhez kapcsolódó, mobil interfészen keresztül megvalósuló változata, és a felhasználó/szubjektum kapcsolata.

Standard