digitális, kult

Megint olvassatok e-könyvet!

Mint minden évben, idén is beindult az “Olvass e-könyvet hét” kezdeményezés, épp ma kezdődött, és jövő szombatig tart. Kisebb kedvezmények már felütötték digitális fejüket, de továbbra sem látom, hogy olyan nagy feneket kerítenének az ügynek azok, akik egyébként a legkeményebben profitálnának az egészből, bár az is lehet, hogy igazuk van, és egy ilyen akcióval maximum ezt az egy hetet tudják valahogy feldobni, utána vissza a startvonalra. Én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy alapvetően elbeszél egymás mellett a honi e-könyves kiadás és a fogyasztók, de simán lehet, hogy megint én nézek valamit félre: nem az olvasással van gond (épp most jelent meg egyébként egy összehasonlító kutatás, ahol speciel egészen jó helyet kaptunk – persze más kérdés, hogy a tartalmi oldalt nem nézték, de ne fanyalogjunk), nem is az e-olvasók terjedésével (mostanában egy IC-kocsiban legalább 3-4 e-inkes olvasóeszközt látok magam mellett, és persze ott vannak a tabletek is), használatával, de megkockáztatom, nem is feltétlen az árral (ez érzékeny téma, de ha valaki tényleg olvasni szeret, annak nem ez lesz az elsődleges akadály), hanem mindazon szolgáltatási ökoszférával, ami kicsiny hazánkban egész egyszerűen nem létezik. Nem hogy nem létezik, kevés próbálkozást látunk arra nézvést, hogy valaki egyáltalán elmozdulna abba az irányba, ami az olvasnivaló beszerzését kényelmi szolgáltatásként az instant get kategóriájába sorolná.

Bővebben…

Standard
könyv, kult

A copyright megöli a kultúrát?

Copyright correlates significantly with the disappearance of works rather than with their availability.

A The Atlantic hasábjain ismertetik Paul J. Heald kutatásának riasztó eredményeit, mely szerint a jelenlegi formájában is működő szerzői jog, ellentétben azzal, amit szószólói prédikálnak, bizonyíthatóan káros: jelesül, eltünteti nagyjából hatvan év könyvtermését. Ha valaki erre cinikusan kalózpropagandát kiáltana, előtte nézze meg az elképesztő adatokat, és tegye hozzá, hogy a helyzet jottányit sem javult az elmúlt idő alatt, sokkal inkább elborzasztó:

Mielőtt bárki hirtelen érzelmi kitöréssel az éterbe ordítaná, hogy “le a szerzői joggal!”, azért azt sem gondolom, hogy magát a szerzői jog gondolatát is azonnal a tűzbe kellene dobni: valószínűleg arra lenne szükség, hogy alaposan átgondolva, nem a jelen pillanat obligát piaci harácsolási metódusait szem előtt tartva új irányt jelöljenek ki a törvényalkotók a jog eme (talán korántsem véletlenül) sokat szapult területének. (Oké, tegyük hozzá gyorsan: ez az, ami nem fog megtörténni…) Vannak azonban alternatív lehetőségek, amik talán enyhíthetik – ha teljesen megoldani nyilvánvalóan nem is képesek – a Heald kutatása által jelzett katasztrófát. Mindenképpen ajánlott szerintem valamilyen Creative Commons licenc alatt publikálni, ha másképp nem, hát megosztva a print és az e-könyv verziók között (ahogy pl. Cory Doctorow is csinálja), de ha ez nem járható út valamiért (mert mondjuk a kiadó erősen ellenzi), akkor ott van mindjárt az az egyébként tudományos publikációk terén már kipróbált megoldás, hogy az adott kötet/mű kiadását követő x. évben “átvált” Creative Commons licencre és így hozzáférhetővé válik a szélesebb közönség számára is, nem utolsó sorban a könyvtárak is kedvezőbb feltételekkel kezelhetik a portékát. Ez utóbbi, a könyvtárak felé történő nyitás is megoldást jelenthet: ha eltelt x év, a könyvtárak kapjanak ingyenes példányokat – lehetőleg minél több könyvtár, minél több formátumban, minél többet. Ne legyintsünk, ez mindannyiunk számára fontos kérdés!

Standard
kult, pszichoanalízis

Félreértett kultúraféltés

Eleve fenntartással kezelem azokat a megnyilvánulásokat, amelyek még mindig “magas” kultúraként emlegetnek dolgokat, attól meg pláne fázom, ha még nagy kultúraféltésbe is átcsap a mondanivaló. Ha mindezt még ordas ferdítésekkel is fűszerezik, akkor már morgolódom is. Mint például a Metazin friss gyűjtésén, amiben Roger Scruton mondandóját zanzásítják imígyen:

Focault-t és Rortyt azonban relativizmusuk ellenére Scruton igazi tudósoknak tartja, akik megnyitották a hamisítványok előtt az utat, de maguk a magas kultúrához tartoztak. Nem úgy például Louis Althusser francia filozófust és Jacques Lacan pszichoanalitikust, akiktől semmit sem jelentő kígyómondat-szörnyetegeket idéz. (Ezeknek lefordításától a Metazin szerkesztői visszarettentek.) E bonyolultságuk miatt tudományosnak látszó, valójában tökéletesen értelmetlen posztmodern szövegek példázzák nála azt a hamis kultúrát, amelyet még a szakértő fogyasztó is áhítattal képes csodálni. Olyannyira, hogy a két szerzőt többet idézi a tudományos szakirodalom, mint Kantot és Goethét együttvéve.
(via Metazin)

Kezdjük az elején. A kultúra ugye korántsem feleltethető meg a szerző által kizárólagosan citált filozófiai-esztétikai diskurzussal. Explicit kultúraféltése – nem is akármilyen kultúráé: ez ugye “magas” – így valójában nem is a kultúrára vonatkozik, ami egy picit problematikussá teszi pozícióját is. Meglátását egyébként a Metazin szerkesztői cinkosan támogatják (“Ezeknek lefordításától a Metazin szerkesztői visszarettentek.”), amit jól is tesznek, mert talán nekik is feltűnhetett, hogy a neves szerző bizony rendesen csúsztat: az eredeti cikk szövegében ugyanis a számára kedves gondolkodókat valamilyen okból elfelejti direktben idézni, míg a szapulni kiválasztottakról képes egy félmondat alapján ítélkezni:

… it is the connexion between signifier and signifier that permits the elision in which the signifier installs the lack-of-being in the object relation using the value of ‘reference back’ possessed by signification in order to invest it with the desire aimed at the very lack it supports.
(via Aeon Magazine)

Se mű, se kiadási adatok, se mondat eleje, nehogy véletlen meg lehessen ítélni, mire is vonatkozik itt Lacan szövege. (Egyébként ennyi Lacan-olvasmányt követően sejtem, honnan van, és milyen kontextusban íródott, de ez mellékes.) Így én sem mernék a fordításra vállalkozni, hiszen sok értelmes nem sülne ki belőle. Mint ahogy bármelyik gondolkodó tetszőleges szövegéből kiragadott részlet esetében is hasonló problémával találnánk szembe magunkat, ha nem tévedek. Ez alapján “hamis kultúrának” bélyegezni a fentebb emlegetett elméleti trendet és képviselőit finoman szólva is badarság, de ha valamiféle teljesen nyilvánvalóan félreértett “magas” kultúra féltése is övezi mindezt, akkor részben mulatságos, részben pedig sarlatánság. Egyébként szerintem messze nem szégyen például Lacant nem érteni. Én kérek elnézést.

Standard
könyv, kult

Posztmodern találkozások: az elmaradozó randevú

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sorozat, ami a “Posztmodern találkozások” sokat sejtető címét viselte magán – hogy olvasócsalogatóként vagy inkább billogként, azt ki-ki döntse el maga, mindenesetre az Alexandra kiadó elképesztően olcsón árult (~300,- Ft) importjaként tűnt fel a polcokon, vékony, zsebméretű tudós értekezéseket rejtve az eredeti kiadásoktól örökölt borítókép mögött. Egyszer egy könyvesboltban böngészgetve (igen, kedves gyerekek, volt idő, amikor az emberek még tényleg elzarándokoltak egy olyan épületbe, aminek a homlokzatán többnyire a “Könyvesbolt” felirat szerepelt, és tényleg böngészgettek az írott portékák között – a szerk.) egy kedves eladó megkérdezte, mit keresek, segíthet-e, mire véletlen azt mondtam, köszönöm, már meg is találtam – ami azért a posztmodern találkozások sorozatról lévén szó, picit furcsán hat, de hát tényleg ez történt. Azon nyomban bevásároltam az akkor fellelhető kötetecskéket (Derrida és a történelem végeFoucault és a többszörös nemi identitás elmélete, illetve Wittgenstein és a pszichoanalízis), és gyanakodva kérdeztem az eladót, hogy valóban ilyen olcsón mérik-e itt ezt a terméket? Utánanézett, majd megnyugtatott, hogy igen, tényleg ennyibe kerülnek a füzetek – “míg meg nem szüntetik a sorozatot”, tette hozzá vészjóslóan. És – mint minden valamire való vészjóslat – be is jött, szép csöndben, gondolom, az érdeklődés teljes hiányában, megszűnt ez a remek sorozat (azért jött még Einstein és Nietzsche is), pedig az Icon Books még köpte az ötletes címeket: Donna Haraway and GM Foods, Lacan and PostfeminismHeidegger and the NazisFreud and False Memory SyndromeDawkins and the Selfish GeneDarwin and FundamentalismChomsky and Globalisation, Lyotard and the Inhuman, vagy éppen az Umberto Eco and Football mindenképpen megérne egy misét.

Azon morfondírozom, hogy ha anno 300 forint körüli árazással valamiért megérte az Alexandrának ezt a sorozatot bevezetni, vajon akár egy picit hozzáadva az összeghez (mondjuk legyen 500,- Ft) nem lenne értelme ezt a tanulmánysorozatot e-könyvben megvalósítani? Nem egyesével vásárolnák az érdeklődők, hanem csomagban, az egészen biztos (ugyanis ezek a dolgok vagy érdeklik az embert, és akkor nagyjából mindegyik érdekli valamennyire, vagy abszolút nem, dehát nem is kell mindenkinek célcsoportot játszania)!

Standard
digitális, könyv, kult

Többet olvasunk

A hír szerint:

2012-ben eddig minden száz eladott papírkönyvre 114 letöltött e-könyv jut a világ legnagyobb online könyvesboltjában, az Amazonon. A Kindle e-könyv-olvasó gyártója szerint a statisztikában benne vannak azok a könyvek is, amikből nem létezik elektronikus verzió, az ingyen letölthető e-könyveket viszont kihagyták. Az áruház amerikai és brit verziójában egyaránt a digitális kiadványok vették át a vezetést az eladásokban, és az Amazon szerint a Kindle nem kevesebbet tett, mint hogy elhozta az olvasás reneszánszát. (via Index)

Miközben folyamatosan azt hallani mindenünnen, hogy egyre kevesebbet olvasunk, vagy a televízió elveszi az időt, gyarmatosítja az agyat, vagy éppen az internet, a Facebook és társai lopják az értékes perceket-órákat a korábban elsődleges kultúra közvetítőnek tartott könyvek forgatásától, saját környezetemben is azt vettem észre, hogy az olvasás koránt sincs kiveszőfélben – sőt! Magamat emlegetni persze messze nem reprezentatív felmérés, de egészen pontosan kétszer annyi könyvet olvasok, mióta Kindle nélkül ki sem teszem a lábamat, mint annak előtte (pedig szeretem azt gondolni, hogy korábban is egészen tetemes mennyiségű könyvet fogyasztottam).

Bővebben…

Standard