köz

Doktorrá fogadlak?

A Schmitt-ügy kapcsán rengeteg dolog elhangzott már, ki így, ki úgy reagál a bizottsági jelentésre, azonban néhány apróbb dologra mindenképpen érdemes figyelni. Lehet, és szerintem kell is a humor oldaláról is közelíteni a kérdést, igen, legyen rettenetes mémcunami, keletkezzen sok-sok fogadkozás arra nézvést, ki és mennyi idő alatt lesz ezután doktor, és pláne, milyen módszerrel stb., de egy pillanatra emeljük ki a fejünket a feszültséglevezető viccparádéból, és gondolkozzunk el azon, mit is üzen ez az egész ügy a magyar tudományos életnek. Kevesen, túl kevesen hangsúlyozták azt a tényt például, hogy egy doktori folyamat egy hónap alatt nem futhat végig.

Bővebben…

Standard
egyetem, köz

Alkalmazz bölcsészt, ha innovációt szeretnél!

Korábban már említettem, hogy Angliában az angolos BA-sok tömege használta arra a diplomáját, hogy például a bankszektorban helyezkedjen el, és hogy akkoriban számomra ez egészen meglepő karrier opciónak tűnt, de azóta teljesen ésszerű, jól átgondolt lehetőségnek tartom mind munkaadó, mind munkavállaló szempontjából. Most a BNET-en olvasom, hogy nemhogy nem ördögtől való ötlet ez, de sokan egyenesen az innováció előrevitelét, egyáltalán meglétét látják abban, hogy bölcsészeket alkalmazzanak magasabb pozíciókban, akik képesek arra, hogy a megtanult kereteken túl, a megszokottaktól eltérő elgondolásokkal, megközelítésekkel rukkoljanak elő, főképpen olyan szituációkban, ahol a mérnöki, racionálisnak mondott gondolkodás nem segít. Arról van szó ugyanis, hogy az oktatási rendszerek kitűnően képesek felkészíteni a diákokat-hallgatókat arra, hogyan használjanak adatokat, hogyan elemezzék azokat, és ebből milyen következtetéseket lehet levonni, mennyire igazolhatóak a kezdeti feltételezések, azonban ezek a szakemberek csupán abban a rendszerben képesek gondolkodni, amiben ezek a műveletek működőképesek. Számukra azonban értelmezhetetlen kérdésnek tűnik a “mi lenne, ha” kezdetű elmélkedés – na, itt jön a képbe a bölcsész!

Bővebben…

Standard
digitális, köz

Digitális bürokrácia

A digitális hivatali ügyintézés eljövetele azt sugallta, hogy a jövőben/jelenben nincs szükség arra, hogy az állampolgár ügyes-bajos dolgai intézésére szabadnapokat legyen kénytelen kivenni, hogy nagy nehezen, egy-egy dokumentum kitöltésével és az adekvát összeg megfizetésével felvértezve, három maréknyi hajjal ritkított frizurával tudjon eljárni az adott ügyben, hanem kényelmesen hátradőlve a számítógép előtt ücsörögve néhány gombnyomással oldja meg a problémáit – mindenki nagy örömére. Boldog az állampolgár, mert pár perc, és már be is adott minden kérvényt/bevallást, és boldog a hivatal, mert nem kell fogadóórát hosszabbítani és plusz embert foglalkoztatni, mégis növeli a hatékonyságot. Tegnap azonban ismét belefutottam a tutiba, amelyből kiderült, sajnos közel sem ilyen felhőtlen digitális hivatali ügyintézésünk jelene. Hatósági erkölcsi bizonyítványt kell igényelnem, amit utoljára úgy intéztem, hogy a Postán megvettem a kis pakkot, kitöltöttem az egyetlen dokumentumot, befizettem a csekket, és már fel is adtam a levelet, majd egy hét múlva már bizonyítottan rendezett erkölcsökkel lobogtattam a kicsiny formátumú (ám nagy jelentőségű) bizonyítványt. Gondoltam, minek járkáljak én az egyébként is bosszantó Postára, elintézem a Magyarország.hu-n keresztül. Becsületesen elolvastam az igénylési folyamat leírását, letöltöttem a nyomtatványkitöltő programot, majd – indul a döbbenet – 3, azaz három kitöltendő dokumentumot, amelyeket a program logikája szerint külön-külön telepíteni kell, majd – mivel később problémák adódnak – letöltöm a súgó programot is, ugyanúgy, külön telepítve. Türelmes vagyok – még, bár kezd gyanússá válni az ügymenet.

Bővebben…

Standard
egyetem, köz

Quo vadis?

Az Eduline kongatja a vészharangot egy Népszabadság-cikkre hivatkozva, miszerint a mai középiskolások és egyetemisták 15 éves távlatban meglehetősen sötéten látják a jövőt, már ami a Magyarországon tartózkodást illeti: egy akadémiai kutatás (Magyarország 2025) szerint a mostani középiskolások harmada mindenképpen külföldön szeretne letelepedni, míg csaknem ugyanennyi nem döntött ebben a kérdésben, és mindössze alig negyven százalékuk képzeli el jövőjét itthon; egyetemisták viszonylatában kicsit más hangsúlyokat láthatunk, hiszen nagyjából egy ötödük menne, egy ötödük nem tudja még, mi legyen vele, a többiek viszont maradnának. Nyilván a tanulmány elkészülte adta az apropót ahhoz, hogy erről végre beszéljen valaki, de korántsem újkeletű folyamatról van szó. Egyetemi viszonylatban például az ösztöndíjak nagyobb arányú elérhetősége (pl. Erasmus) eleve kinyitotta a lehetőségeket a hallgatók számára, és aki csak tud, él is ezekkel – nagyon helyesen. Főként az Eduline interpretációjában érzem azt, hogy mintha félelemmel vegyes csodálkozás vagy ráébredés jelenne meg a sorokban, számomra viszont inkább az félelmetes, hogy a magyar felsőoktatás nagy része még mindig nem ocsúdott fel annyira, hogy kidolgozza azt a stratégiát, amelynek segítségével pótolni lehetne a fogyatkozó hazai potenciális hallgatói tömeget.

Bővebben…

Standard
digitális, köz

Milyenek is vagyunk mi, magyarok valójában?

Hírbehozónál láttam először az alábbi míves infografikát,  amely egy TÁRKI kutatásra alapozva mutatja be, milyenek is vagyunk mi, magyarok. Hát, sok pozitívumot azért ne várjunk – mi magunk sem vagyunk túl jó véleménnyel magunkról… Mivel azonban ez egyértelműen nincs így jól, egy érdekes kezdeményezés kapcsolódik mindehhez, az Értéktér, amelyet neves közéleti szakemberek, kutatók indítottak annak érdekében, hogy amit lehet, változtasson ezen a képen – pontosabban rávegye az embereket a változásra, beláttatva velük, hogy másképp nem fog menni.

Standard
köz

Csupa jó hír

Nem tudom, mi lehet a levegőben, de csupa olyasmit olvasok mostanság, amelyek korábbi, elfogadott és serényen gyászolt tények ellenkezőjét bizonygatják. Történt, hogy a hazánkban már-már szitokszóként használt, ún. PISA-felmérés megállapította, hogy elég ramatyul állunk, már ami a fiatalok olvasáskészségét, szövegértését illeti, és ez a jövőre nézvést bizony nem kecsegtet túl sok jóval: elbutulunk, na (mert ugye mi lesz, ha már annyira sem értjük az elénk tolt aláírandót, amennyire most?, ésatöbbi). Erre jön egy másik felmérés, amely nemhogy elmarasztalna bennünket, pláne nem kongatja a vésznek az ő harangját: tudtuk, európai viszonylatban igencsak az élmezőnyben tanyázunk problémafelismerő és –megoldó készség illetve szövegértés tekintetében? Olvasunk, értelmezünk, használjuk a rendelkezésre álló információt: tiszta bölcsészország volnánk ezek szerint (amit egyébként alátámaszt egyik volt, világlátott külhoni hallgatótársam megjegyzése is: “Életemben nem láttam olyat, hogy a metrón ennyi ember olvas – könyvet!”). Na most akkor hogy is van ez? Tessék csak utánanézni, nem más-más korosztály kiértékelésekor kapjuk az eredményt, hanem erős átfedéssel a generációk között! Akkor most kinek higgyen a jól olvasó és interpretáló, jó problémamegoldó és anomáliapurgáló készséggel megáldott állampolgár? Pláne, ha nő az illető, merthogy az is kiderült, hogy ügyes a magyar, de a magyar nőnél nincs ügyesebb! Örüljünk hát, és legyen ez az új országimázs! (Csak innentől kezdve nehogy arra gyúrjunk, hogyan is rendeljünk el további felmérés-stopot.) Aztán itt vannak a munkaerőpiacilag kilátástalan helyzetben lévő bölcsészek: kiderült, itt sem olyan sötét a helyzet, mint szajkózzák.

Bővebben…

Standard