egyetem, köz, politika

Lezüllesztett oktatás

Meglehetősen apokaliptikus hangnem uralkodik egy ideje az oktatásról, oktatáspolitikáról szóló cikkek megszövegezésében, a szakértők nyilatkozataiban, és talán már azok számára is nyilvánvalóvá vált, hogy valami nagyon nincs rendben, akik rendületlenül bíznak valami rakétaszerű kiugrásban (netán a PISA-tesztek elavultságának hirtelen felülvizsgálatában, eredményeink korrigálásában stb.). A Magyar Nemzet arról ír a kormányzati cselekvéstervezetre hivatkozva, hogy “a jelenlegi, 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési támogatás páratlan, ugyanakkor az utolsó lehetőséget jelenti hazánk számára arra, hogy a tudásalapú világgazdaságban versenyképes hazai felsőoktatás jöjjön létre”, ami lefordítva azt jelenti, hogy irtózatosan sok pénzt kellene valahogy elosztani egy olyan ágazatban, ahol az elmúlt időszakban csak és kizárólag drasztikus elvonások, szakok bezárása, létszámcsökkentés, folyamatos átszervezések, visszaszervezések, keresztszervezések, átalakítások, bezárások, fenyegetések, autonómiakurtítások, és hasonló, nem igazán a célként megnevezett helyzet felé irányuló intézkedések voltak jellemzőek. Tegyük most félre az aktuálpolitikai szlogeneket, a pártpreferenciákat, a jobbos-balos-libsi konténereket, és lássuk be, óriási a baj: ezt mondjuk onnan lehet tudni, hogy már annak a kormánynak is világos, amelyik a vidám barakk propagandájával valami oktatási kánaánt vizionált mindeddig. Nézzük sorban, miben látja a kormányzat a problémákat, és szerintem hol siklik már megint félre a cselekvési tervnek nevezett költési lista, ami ha megvalósul, évtizedekre tökéletesen esélytelenné teszi a magyar oktatási rendszert értékelhető eredmények elérésére.

Bővebben…

Standard
köz, politika

A robotok elveszik a munkád? Végre!

A hvg.hu írt arról, hogy néhány szakember szerint már akár öt éven belül bekövetkezhet az, hogy néhány állás – pontosabban munkakör – automatizálódik, vagyis például robotok, illetve számítógép veszi át a munkavégzést az embertől. A cikk ezt abban az értelemben veszi pozitívumnak, hogy

a technológiai fejlődés ugyanis nem csak feleslegessé tesz bizonyos munkaköröket, a munkalehetőségek terén fellépő veszteségeket hamar jobb életkörülmények, majd új iparágak, így új, humánusabb munkakörök követhetik.

Az optimizmus dicséretes, a konklúzió elkeserítő – legalábbis ha azt vesszük figyelembe, hogy a gazdasági-kulturális erőtér éppenséggel olyan szintű válságban van, hogy a munkát, munkavégzést és a munkaerőpiaci működést is át kellene gondolni jó alaposan, például az ember életének, az emberi élet értékének tükrében. Hogy ne rébuszokban beszéljek: a kapitalizmus térnyerésével, majd a jelenkori válságot is elhozó neoliberális gazdasági berendezkedés megszilárdulásával végérvényessé vált, hogy a munka az emberi élet egyetlen célja: csak úgy lehet hasznos tagja valaki a társadalomnak, ha dolgozik, adózik, no és persze ha minél kevesebbet kell rá költeni (szociális és egészségügyi oldalon). Minél többet dolgozik valaki, annál hasznosabb – még ha beledöglik is (és ha konkrétan beledöglik, az is hasznos, hiszen akkor nincs több kiadás az állami oldalon).

Bővebben…

Standard
egyetem, köz

Bölcsészek a mekiben?

Sajnos továbbra sem csituló elánnal osztogatják minden szinten (legutóbb épp államtitkárin, ami felettébb problematikus véleményem szerint, de ezt hagyjuk most), hogy az egyetem elvégzése után valami ilyesmi jelenet rajzolódik ki bölcsészek tekintetében:

– Mit kér egy közgazdász a bölcsésztől?
– ?
– Duplasajtburgert kólával.

A közgazdász természetesen behelyettesíthető bármely, sikeresnek vélt diplomással, de a bölcsész (így, monolitikus vendéglátóipari szakmunkásként) örök. Bár sokan bizonyították már e vicc tételének valóságtól való kalkulálhatatlan elrugaszkodását, azért talán nem árt leszögezni:

Erre a twitre többen is rácuppantak, de csak kevesen találtak a témába illő, releváns statisztikai adatot, viszont végül ez a válasz is megérkezett:

— Endre Jofoldi (@jendre) November 7, 2014

Ezúton is köszönet a linkért, és gyorsan nézzünk is bele a csatolt dokumentumba!

Bővebben…

Standard
egyetem, köz, politika

A felsőoktatás gyászmunkája

Slavoj Žižek arról ír Living in the End Times című könyvében, hogy vajon mi történik mostanság, amikor mindenki tisztában van azzal, hogy a jócskán becsődölt globális gazdasági-pénzügyi, és persze politikai rendszer a végét járja – miért nem látjuk be, hogy ennek annyi, és lépünk tovább, formáljuk már most a következő modellt, és miért nem akarjuk még mindig bevallani magunknak, hogy ez így, ahogy most megy, nem tud tovább funkcionálni. Elemzése bevezetőjében egy érdekes párhuzammal igyekszik rávilágítani a helyzet logikájára, mégpedig a Kübler-Ross-féle modellel, ami szerint a halállal szembesülő beteg öt fázison megy keresztül: az elutasításon, a dühön, az alkun, a depresszión, majd végül az elfogadáson. Az elutasítás fázisában az ember tagadja a nyilvánvalót (“nem, ez nem történhet meg, velem biztosan nem”); a düh fázisát az elutasítást követő felismerés indukálja (“hogy történhetett ez meg velem”); az alku fázisában az ember igyekszik húzni az időt (“csak lássam a gyermekem felnőni”); ezt követi a depresszió, ami egyfajta libidinális megvonásból ered (“minek foglalkozzak bármivel is, úgyis meghalok”); és végül jön az elfogadás (“ha már nem tehetek ellene semmit, legalább felkészülök rá”).

Bővebben…

Standard
egyetem, köz

Brit tudósok

Tudjuk, hogy nem csak mifelénk van egy ideje probléma a felsőoktatási rendszerrel, hiszen a britek például már korábban is erősen kongatták a vészharangokat – mostanra pedig, úgy tűnik, besokalltak, és megpróbálnak tenni valamit. Első lépésként Keith Thomas és Martin Rees, a tudomány két, mondhatni ellentétes szegletéből (egyikük történész, másikuk asztrofizikus – ja, mert hogy nem ciki ám, ha a BTK-s a TTK-ssal érdemben beszélget és még egyet is ért) létre hozta a beszédes elnevezésű Council for the Defence of British Universities társaságot. Tulajdonképpen azzal indokolják a tanács életre hívásának szükségességét, hogy rossz szemléletmód honosodott meg a társadalomban az egyetemekkel szemben:

Over the past two to three decades we have seen ever-increasing government regulation of academic life. It is right that in a democratic country the people’s representatives should assure themselves that public money is properly spent and that state-funded universities are actively discharging their responsibilities. But the degree of audit and accountability now demanded is excessive, inefficient and hugely wasteful of time and resources. More fundamentally, the very purpose of the university is grossly distorted by the attempt to create a market in higher education. Students are regarded as “consumers” and encouraged to invest in the degree course they think most likely to enhance their earning prospects. Academics are seen as “producers”, whose research is expected to focus on topics of commercial value and whose “output” is measured against a single scale and graded like sacks of wheat. The universities themselves are encouraged to teach and research not what they think is intrinsically worthwhile but what is likely to be financially most profitable. Instead of regarding each other as allies in a common enterprise, they are forced to become commercial competitors.

Ugye, milyen ismerős problematika? És milyen igaz! Sokan érzik-érezzük, hogy erőteljesen félreértik politikusaink a felsőoktatás, az egyetemi kutatás lényegét: sikerült is meghonosodnia annak a nézetnek, miszerint csak olyan kutatásnak van értelme, amely profitot hoz – na nem feltétlenül tudományos, hanem elsősorban piaci értelemben. Mielőtt hangsúlyoznám ennek a meglátásnak a káros természetét, hadd jelezzem, hogy semmi baj nincs azzal, ha egy adott kutatás közvetlen piaci hasznot is generál – sőt, legyen sok ilyen is. Csak ne kelljen már folyamatosan felhívni a figyelmet arra, hogy a történelem során a fejlesztések, az igazán nagy, paradigmát megváltoztató kutatási eredmények nem piaci kérdésként indultak, a problémák teljesen más kontextusban merültek fel, és majd csak később váltak adott esetben akár a gazdaság mozgatórugójává. Tessék utánanézni, hány olyan kutatási eredmény előzte meg a korát (értsd: tökéletesen haszontalan volt saját korában piaci-pénzügyi, de még társadalmi hasznosíthatóság szempontjából), amelyet most nélkülözhetetlennek, piaci és társadalmi szempontból alapvetőnek vélünk! Hát, pont ezt a lehetőséget szalasztjuk el szorgalmas cselekedeteinkkel.

Standard
egyetem, köz, publikáció

Pálinkás: “Szabad hozzáférésűvé kell tenni a tudományos folyóiratokat”

“Szabad hozzáférésűvé kell tenni a tudományos folyóiratokat” – tolmácsolta az MTA elnöke a Science Europe brüsszeli közgyűlésének legfontosabb üzenetét. Pálinkás József, aki a szervezet igazgatótanácsának tagja, elmondta: az ülésen egyhangú döntés született arról, hogy a közelmúltban jelentősen megnövekedett előfizetési díjak helyett új modellt kell találni a tudományos szaklapok finanszírozására.

“Manapság még a jelentős erőforrásokkal rendelkező kutatást végző szervezeteknek is gondot okoz a legrangosabb tudományos szaklapok megnövekedett előfizetési díjainak kigazdálkodása – hangsúlyozta Pálinkás József. – A probléma megoldása érdekében szabad hozzáférésűvé kell tenni a tudományos kiadványokat.” (via MTA)

Nos, ez mind szép és jó, üdvözlendő elhatározás, mondhatnánk, épp ideje, de nem vagyunk ilyen cinikusak, és őszintén drukkolunk annak, hogy ne fulladjon ki a nekifeszülés már rögvest az első néhány erőlködésnél! A múltkori Elsevier-ügy megmutatta, hogy ha kellő elhatározással és mozgósítással rendelkezik egy elképzelés, akkor igenis lehet előrelépni. Azonban a beharangozott alternatívát némi fenntartással illik kezelni. Pánikás József így folytatta ugyanis:

“A szabad hozzáférésnek természetesen ára van, hiszen a kutatónak vagy az őt alkalmazó intézménynek fizetnie kell a megjelenésért, de a tudományos közösség számára a változtatás óriási előrelépést jelentene. A könyvtáraknak például ezek után nem kellene megvásárolniuk a folyóiratokat” – tájékoztatott az MTA elnöke. (via MTA)

Bővebben…

Standard