digitális, egyetem

Neptun, encore

A tavaszi félév végén az országban utoljára állt át az SZTE a Neptun tanulmányi rendszerre, a várakozáskhoz képest egyébként meglepően zökkenőmentes volt a procedúra, amennyire lehet sejteni, az egyetemi informatikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy a nem csak hírből szörnyű tanulmányi rendszer egyáltalán működjön (minden elismerésem az övék egyébiránt). Mondjuk ki, legyünk túl rajta: a Neptun nem egy jól sikerült rendszer. Lehet, hogy valahol, valamire, valamikor jó volt, vagy jó lehet, de az semmiképpen nem az, amire, ahol, és amikor használjuk. Merthogy nem lehet rendesen használni. 2017-et írunk, tessék megnézni a világ legegyszerűbb online felületeit, hogy néznek ki és mit csinálnak, majd meg lehet nézni a világ legbonyolultabb online felületeit, hogy néznek ki, és hogy működnek, utána sajnos más konklúzió nem lehet, mint hogy a Neptun bizony nem erre a korra termett, és nem a kor kihívásaira ad választ, és egyáltalán nem úgy funkcionál, ahogy kellene. Lehet biztosan toldozni-foltozni, de nem tudom, érdemes-e: ilyenkor szoktak úgy dönteni egyébként, hogy a teljes kódot újraírják, mert már menthetetlenül elbaltázott az egész az alapoktól.

Bővebben…

Standard
digitális, web

Megosztási etikett az Instagramon

Amikor az ember egy olyan képet tesz fel az Instagram felületére, ami másoknak is elnyeri tetszését, előfordul, hogy beindul a reposzt, vagyis a tartalom mások által történő megosztása. Ennek megvan a bevett szokása, gyakorlata: mint minden más esetben (tudományos szövegben, újságcikkben, irodalmi idézetekben stb.), hivatkozni kell a tartalom előállítójára, ne adj isten még jelezni is lehet számára, hogy szeretnénk felhasználni az adott tartalmat. Ennek nem pusztán jogi oldala van, hiszen ha a tartalomelőállító figyelmét felhívjuk arra, hogy szeretnénk megosztani saját csatornánkon az ő tartalmát, akkor az nekünk generál forgalmat (meg persze neki is, hiszen explicit módon jelezzük, hogy ezt nem mi készítettük, hanem ő), illetve eleve megnyerhetjük az illetőt, aki bekövethet bennünket, és akár kollaborációig is fajulhat a dolog. Ha minden a normális kerékvágásban megy, akkor nincs is semmi probléma, sharing is caring, mindenki boldog, happy end. De mi van akkor, ha valaki kissé ügyetlenül hivatkozza az eredeti szerzőt az Instagram felületén, majd valaki más már a megosztott képet repostolja úgy, hogy nem az igazi eredetet, a tartalom előállítóját, hanem már a repostolt anyagot veszi át, és ott szerzőként nem a valós szerzőt, hanem a repostoló fiókját jelöli meg? Kezd zavarossá válni? Csavarjunk egyet a történeten: mi történik akkor, és vajon mi a helyes eljárás a sztoriban részt vevők számára, ha az eredetileg korántsem kereskedelmi céllal született kép végül egy webshop kereskedelmi célú posztjává válik? Így jártunk most a #BREW esetén: avagy a kísérlet még nem ért véget!

Bővebben…

Standard
#BREW
digitális

A #BREW-kísérlet

Ha jól emlékszem, épp egy másik kutatás adatfelvételi fázisában voltunk, kávéztunk, és közben az Instagramon nézegettünk kávés képeket, amikor eszünkbe jutott, milyen jó is lenne hangulatos kávés képekkel bombázni a közönséget. Persze nem is akármilyenekkel, hanem az épp akkor favorittá váló, úgynevezett újhullámos kávéhoz kötődő atmoszférát, hangulatot, életképet szerettük volna képileg megfogalmazni, annak a rituáléval felérő mivoltát. Rá is kerestünk néhány ilyen jellegű profilra, és figyelni kezdtük, mit és hogy csinálnak, és innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy egy újabb kutatási projekt körvonalazódjon (így kávézzon az ember kutatók társaságában). 2015 őszén az újhullámos közeg az Instagramon egészen jól behatárolható közösségként működött, mindenki ismert mindenkit, viszonylag alacsonyak voltak a követési számok, lassabban csorogtak a lájkok, viszont egyre csodálatosabb, kifejezőbb képi világ kezdett kirajzolódni, aminek a közös nevezője a kávé — a gyümölcs, a pörkölőből kiömlő bab, a frissen őrőlt szemcsék, és a lassan lefolyó, bordós-bíborosan melengető ital — feltétel nélküli szeretete. El is határoztuk, hogy valamilyen úton-módon “betörünk” ebbe a körbe, ami jelentős kihívás volt, hiszen akkoriban sem a kávé ezen ágához nem konyítottunk egy parányit sem, se iparági ismerősökkel nem rendelkeztünk, és visszatekintve azt is kijelenthetjük, hogy kevés fogalmunk volt arról, hogy működik az Instagram. Tudom, mindenki, aki posztolgat, azt gondolja, tudja, de ahogy a céljainkat kezdtük tudatosan megvalósítani, arra kellett rádöbbennünk, sajnos ez nem igaz. Eleinte egy kicsit trollos hozzáállással indítottunk, ami csupán annyiban nyilvánult meg, hogy el szerettük volna téríteni az érintett kávés közösségben az egyik leggyakrabban használt hashtaget, történetesen a #brew kifejezést (ami az alternatív kávé egyik megfelelője, akkoriban talán a legfelkapottabb volt), hogy a mi profilunkra irányítsuk az erre rákereső látogatókat, így biztosítva előkelő és megkerülhetetlen szerepünket egy olyan közegben, ahol a kutya se ismer bennünket. Hamar rá kellett jönnünk azonban, hogy ez az egész kaland ennél jóval összetettebb, és sokkal komolyabb felkészültséget igényel — és innen indult a valódi kutatás.

Bővebben…

Standard
digitális, könyv

Nem csökkenhet az e-könyv ÁFA

Sok-sok csúf és pixelt nem tűrő, cifrán káromkodós kört letudva lehet csak leírni (nyilván), hogy az EU Bírósága (amit már oly sokszor “éltettem” éles elméjű, velős, tájékozott, miegymás döntését illetően) hivatalosan is letette vokság amellett, hogy míg a nyomtatott könyvek általános forgalmi adója kedvezményes, sajna az e-könyveké nem lehet az, még akkor sem, ha ezzel történetesen épp egy alapos EU-s irányelvvel mennek most szembe (ti. az olvasás promótálása, merthogy bitang nagy problémáink vannak már így is, és mi lesz még…). Hogy miért? Ezért:

The court reasoned that the exclusion of reduced rates for digital books was the consequence of a specific VAT regime for e-commerce for which clear and uniform rules needed to apply. […] “(It) would effectively compromise the overall coherence of the measure intended by the EU legislature, which consists in the exclusion of all electronic services from the possibility of a reduced rate of VAT being applied,” the judges said.

Tehát a helyzet az, hogy az EU Bírósága szerint világos és egységes ÁFA-szabályozásra van szükség az e-kereskedelemben (ahová ugye az e-könyv is tartozik per definitionem), így nem lehet kivételt tenni speciel a könyv elektromosnak mondott formátumával sem, még akkor sem, ha a józan ész (hahaha!), vagy akár az EU úgy egyébként (lásd: irányelv) ezt mégiscsak szeretné. Ne szeresse. Várom, mikor jön el az idő, amikor a kolbásznak, egyéb sertéshúsnak, vagy egyéb, kedvezményezett körbe tartozó terméknek feltolják az adóját, ha online rendelnéd: apropó, hogy is van az akkor, hogy a nyomtatott könyv akkor is kedvezményes ÁFÁ-val tolul elénk, ha épp online vásároljuk? (Nehogy szóljon valaki a jó jogászoknak, még megvizsgálják, és elkaszálják ezt is.) Előre az olvasott Európáért, barátaim!

Standard
digitális

Mivé lettél, Academia.edu?

Annak idején én azok közé tartoztam, akik üdvözölték az Academia.edu létrejöttét és működését, hiszen valamiképp kiutat mutatott az intézményi repozitóriumok kétes nyitottsága, pláne átjárhatósága, valamint a teljesen zárt kiadói rendszerek között: azon egyszerű elven indította meg áldásos tevékenységét, hogy mindenki számára hozzáférhető platformot biztosított a kutatóknak, hogy egyrészt megosszák egymással szövegeiket, másrészt kapcsolati hálót tudjanak kialakítani, ami nem a zajos egyéb, mindenki által preferált hálózathoz kapcsolódik, hanem kifejezetten szakmai orientációval, tudományos apporttal jár. Egy ideig minden rendben is volt, egyre csak gyűlt a felhasználói bázis, egyre többen merészeltek saját irományokat feltölteni (még akkor is, vagy talán akkor még inkább, ha a kiadó nem nézte ezt jó szemmel), már a hálózatosodás áldásos hatásai is kezdtek érződni, amikor egyre több zavaró apróság ütötte fel rusnya fejét. Például, ahogyan a Forbes is beszámol róla, körlevélben érdeklődtek az oldal üzemeltetői, hogy hajlandó-e a tudós nép kisebb összegekkel hozzájárulni ahhoz a gyakorlathoz, hogy cserébe az algoritmus az “ajánlott” kategóriába pottyantsa a tanulmányaikat, publikációikat. Vagyis fizess, és előtérbe kerülsz: fizess, és egyenlőbb leszel az egyenlőeknél. Ezt a belebegtetett gyakorlatot heves kritikával illették sok oldalról, ám ennek ellenére az Academia.edu prémium előfizetési szintet vezetett be, amit természetesen csupa előnyös gyakorlattal és lehetőséggel igyekeztek mosoly-reklámozni, ám egy éppen a nyitott hozzáférést előtérbe helyező közösségnek beadni… maradjunk annyiban, hogy kígyónak lábsó, madaraknak fogsor.

Bővebben…

Standard
digitális

A digitális dolgozatírásról

Épp tegnap mondtam bele egy kamerába, hogy én bizony támogatom, hogy az iskolában tanórákon használják a mobilt, és ennek érdekében tessék a pedagógusokat, tanárokat megtanítani ennek ésszerű, tantervileg is indokolt használatára, mert az mindenkinek jó lesz, ma pedig épp az a hír jön velem szembe, hogy a “Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos” 2019-re már olyan érettségit vizionál, melynek bizonyos elemeit már közelebbről meg nem határozott digitális módon lehet majd abszolválni. Hurrá, mondanám, de sajnos megint azt a koncepciótlanságot vélem felfedezni a rövid és kissé légből kapott bejelentésben, ami valami párhuzamos valóságot hivatott megjeleníteni, hiszen a magyar közoktatási állapotok korántsem vérteznek fel ilyen szintű optimizmussal. Félreértés ne essék: ha valaki, én aztán maximálisan támogatom (így, elvileg, ahogy én ezt támogatni tudom) a digitális írásbeliség kiterjesztését és fejlesztését, hiszen az egyik, ha nem épp a legfontosabb kompetenciának tartom a jövőre nézvést. Csakhogy. Egy olyan helyzetben, ahol egy iskola számára még egy átkozott e-napló bevezetése is problematikus, vagy eleve leromlott eszközparkkal és korlátozott internetes kapcsolattal, brutálisan elavult webhellyel, és ehhez kapcsolódó nézeteket valló vezetéssel, házirendben deklarált tiltásokkal operáló anti-digitális írásbeliség uralkodik, mintha kicsit nagyívűnek tűnne az elképzelés, miszerint 2019-re beköszöntene az a számomta egyénként tökéletesen értelmezhetetlen digitális jólét (megfejtéseket a szerkesztőségbe várnám, ha ilyen lenne). Megint a jéghegy csúcsát kezdik el farigcsálni központilag kiokoskodott fantazmagóriák alapján ahelyett, hogy a mindennapok alapjaival kezdenék a digitális jóléti reformot (atyaég, leírom még párszor, hátha…): például tessenek rendes számítástechnikai eszközöket biztosítani az oktatási színtér minden szegletébe, ne röhögje már körbe szegény diák az iskolai eszközparkot, mielőtt nekilát annak a nagyszerű digitális dolgozatnak, majd tessék olyan körülményeket teremteni, ahol a pedagógusok, tanárok, oktatók érdekeltté válnak ebben a fene nagy digitális jólétben, és ha mindez adott, lehet hozzá olyan alaposan kidolgozott digitális tanterveket, tananyagokat összeállítani, ami alapján lehet majd ilyen csodás kijelentéseket beleharsogni a nagyvilágba. Apró lépések, szoros együttműködés, technikai háttér és edukáció minden résztvevő oldal számára. Egyelőre ugyanis az okostelefon és a tablet szitokszó az iskolákban (tisztelet a kivételnek, de ők is tudják, hogy a szabályt erősítik), az online jelenlét gyászos (és ez még mindig eufemizmus), a digitális írásbeliség a 32-bites béka pixeles valaga alatt lenne látható, ha egyáltalán látható lenne… Merjünk nagyot álmodni, értem én, de Freud is megmondta, hogy az álmok a valóságból táplálkoznak. Vagy legalábbis úgy kéne.

Standard