blog

Biztonságban a dokumentumok: szinkronizált mappák online

Dropbox Furcsa egybeesés, hogy Kobakkal szinte egy időben, minden előzetes konzultáció nélkül kezdtük el használni a Dropbox online tárhely szolgáltatását, ami tulajdonképpen egyfajta biztonsági mentés, vagy online pendrive-helyettesítő is egyben. A lényege az, hogy egy kis segédprogram letöltését követően egyszerűen a “My Dropbox” nevű mappába húzzuk át azokat a dokumentumainkat (képek, hangfájlok, szöveges dokumentumok, vagy akár videók, lényegében mindegy), amelyeket nagyon nem szeretnénk elveszíteni, vagy épp bárhol, bármikor szükségünk lehet rájuk. A Dropbox szépen a háttérben szinkronizálja a gépünkön kiválasztott mappákat az online felülettel, így tulajdonképpen ugyanazt kapjuk itt is, ott is. Ha változtatunk egy dokumentumon, vagy törlünk valamit, netán hozzáadunk a táhelykorlátokon belül, akkor a változás azonnal megjelenik az online felületen is, minden beavatkozás vagy unszolás nélkül. Alaphelyzetben 2GB áll mindenki rendelkezésére, de meghívásokkal, vagy éppen meghívás elfogadásával 250MB-onként növelhető a tárhely – mindez teljesen ingyen (van fizetős változat is, akkor nyilván eleve nagyobb a tárhely). Ha valaki szeretne regisztrálni, nyugodtan kommenteljen, vagy jelezzen emailben: mindketten jól járunk, hiszen mindkettőnk tárhelye egyből 250MB-tal nő 🙂 Vannak persze más hasonló szolgáltatások is, amelyeket sikerült kipróbálnom.

Az egyik ilyen a Live Mesh, amit a Microsoft Live ID-vel lehet beüzemelni, és rögvest 5+GB tárhelyet kapunk. Az elv ugyanaz, bár a megvalósítás kicsit körülményesebb bizonyos szempontból. Ugyanúgy egy kis segédprogramot kell letölteni, majd azt beüzemelve a gépünket kell felismertetni az online felülettel, és ezt követően tulajdonképpen bármely mappánkat hozzárendelhetjük a Live Mesh szinkronhoz: eddig minden szép és jó. A probléma az, hogy nálam el is kezdett bőszen szinkronizálni, mutatta is, hogy mikor mit csinál, épp mely fájlok röppennek a felhőbe, viszont az online felület a szinkronizálás befejeztével is üres maradt… Ráadásul a Live Mesh kis programja észrevehetően lassította a gépet is, így úgy döntöttem, le vele. Másnak nyilván más tapasztalata van: ha valaki erre esküszik, biztos megvan rá a jó oka – nálam a Dropbox simán nyert, már csak ha a felhasználóbarát, egyszerűen áttekinthető, teljesen logikus kezelőfelületet nézzük is.

Mivel egy Asus EeePc boldog tulajdonosa is vagyok, automatikusan jár egy viszonlag termetes tárhely is a géphez, ami megintcsak egy kis segédprogrammal működő szinkronizációt jelent. Ez is hasonló elven működik, mint a Dropbox: a kívánt dokkumentumokat, mappákat az Eee Storage mappájába dobálom, és ő szépen feltölti, szinkronizálja azokat. A probléma csupán annyi, hogy elég lassan és nehézkesen töltöget, ráadásul dokumentumonként óhajtja végrehajtani a hozzáadást, és ez mondjuk annyira nem jó nyugtató poén. Viszont cserébe egy újabb biztonsági mentést kapunk a dokumentumokról.

Mindegyik megoldás esetében vannak még plusz szolgáltatások is, például dokumentumok, mappák megosztása másokkal, ami akár online kollaborációnál, akár sima letöltési link megjelölésénél nagy segítség, egyszerű módszer, hiszen minden gép, ami kapcsolódik, érvényesítheti a dokumentumon elvégzett változtatásokat, így nem kell állandóan emailben csatolgatni az újabb verziókat: mindig a legfrissebb változat csücsül a gépen a mappánkban, és persze online is. No és ne feledjük, hamarosan jön a Google megoldása is, ha a hír igaz, tehát bővül a piac!

Standard