blog

Az utcán királykodnak

Az utca királyai Az a baj az olyan krimikkel, amelyekben egy nagyon összeszokott, szuper hatékony csapat dolgozik, akik nagyjából érinthetetlenek, bármit megtehetnek, míg szállítják a sikeresen – bár kétségtelenül brutálisan – lezárt ügyeket, hogy az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy a belső egységet nem az emberbaráti szeretet teremti meg, és hogy bizony setét titkok feszültségében ténykednek. Aztán amikor az elbeszélés fókusza, a fokalizátor figura, a mi szemünk és fülünk a vásznon egyre furcsább helyzetekbe kerül, akkor már egészen bizsereg a sok tekervényünk, és szinte ráordítanánk a jóemberre, hogy ébredjen már fel, hát nem látja?! De, csak ha mondjuk olyan bambán néz, mint a még mindig Neo-ként igazságosztó Keanu Reeves, akkor nem hallja. Pedig Dr. House is szólt neki. Még időben.

Jó film is lehetne ez, hiszen Az utca királyai, hiszen adott egy kellően impozáns színészgárda, akik ennél gyengébb filmekkel is sikeresen táncoltak már, és tulajdonképpen – bár ezerszer lerágott csontnak tűnik utólag – még a sztorival is lehetett volna mit kezdeni. De nem tették. Forest Whitaker karakterét egy ripacs keresztapának festették meg, Reeves figurája a szokásos belemenős igazságosztó, aki saját életét félredobva az IGAZSÁGot keresi (és naná, hogy meg is találja), Chris Evans újonc fizimiskája mindent elárul róla, hiszen tényleg újonc, ésatöbbi, ésatöbbi. Az egyetlen friss felütést Hugh Laurie félig-meddig Dr. House cameo-ja jelenti, hiszen a végén mégis az ő sakktudása az ász, dehát sajnos az ő karakterét sem sikerült egy kicsit jobban árnyalni, így tényleg nem túl meggyőző az egész (még akkor sem, ha végre Laurie egy-két pillanatban olyan váltásokkal ajándékozza meg a nézőt, hogy szabályosan az arcára fagyasztja a mosolyt!).

A projektből az érződik, hogy itt most halálosan komoly erkölcsi tanmesét óhajtottak a publikum asztalára letenni, némi piff-puff csomagolásában, azonban sajnos fordítva történt: sallangoktól nem mentes, sőt, azokban tocsogó csomagolásba tekertek bele egy kiadós dirr-durrt. Ha nem aspirálna többre a film, mint ami benne van, akár tökéletes is lehetne a maga műfajában, de sajnos nagyon sikeres akart lenni – így gyengébbre sikeredett. Nem azt mondom, hogy nem lehet megnézni: lehet azt, de egyszeri megtekintése bőven elegendő dózis.

Standard

Az utcán királykodnak” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. hm, hát akkor említsük meg a rendező úr két hasonló témájú (LA, rendőrség, erőszak) filmjét, már csak azért mert mostanában néztem őket 😀
    a training day és a harsh times volna az..
    a training day is ilyen sablonos izé, hogy öreg tapasztalt zsaru (nem tisztességes, kicsit sem), meg fiatal újonc zsaru (legalábbis a körzetben), a denzel washington még oscart is kapott érte, pedig szerintem nem volt olyan jó ez a menőcsávós alvilági szlenget nyomó figura, igaz egy picit se próbálták szimpatikussá tenni. (az american gangsterben bezzeg ezerszer jobb volt.) összességében azért nem annyira rossz..
    aztán a harsh times, amiben meg a poszt-háborús paráktól szenvedő christian balet figyelhetjük. mert megőrült és haajaj, nincs menekvés. nem biztos hogy nagyon jó film, talán kicsit erőltetetten tart a nem túl megnyugtató végkifejlet felé, de nekem mégis ez tetszett a legjobban a háromból, talán mert nem az az unalomig ismételt zsarus-sablonos téma.

Hozzászólások lezárva.