blog

Az ügynök és az amerikai álom

A Richard Nixon-merénylet Niels Mueller első játékfilmrendezése, A Richard Nixon-merénylet, egy igen zavaróan szerencsétlen figura csetlését-botlását mutatja be megtörtént esetet feldolgozva. Történt ugyanis, hogy egy Sam Bicke nevű ürge annyira nekikeseredett bálványa (Nixon) porbahullásakor, hogy megkísérelte meggyilkolni – illetve nekilátott, hogy egyáltalán eljusson odáig, hogy meggyilkolhassa az elnököt. A film tulajdonképpen a totális vesztes jellemrajzát tárja elénk, mégpedig Sean Penn felülmúlhatatlan alakításában. Nem akart ő semmi mást, csak egy kis darabkát az amerikai álomból, ami – mint lenni szokott – tényleg csak álom maradt.

Keveseknek jut sok, sokaknak meg semmi – ez az amerikai álom!

A filmbéli Bicke Leonard Bernsteinnek címezgeti korabeli podcast-jeit, amelyekben részletesen ecseteli problémáját, és tulajdonképpen bemutatja azt a narratívát, ami a tragikus események bekövetkeztéig vezet. Igazi lúzer karakter: előbb családjából kerül ki, majd testvére cégéből is elzavarják, és végül irodabútor-ügynöknek áll, ahol nap mint nap válogatott megaláztatásokat kell elszenvednie főnökétől és annak fiától. A maga kis buborékjában él, mint egy pszichotikus szubjektum, aki nem vesz tudomást az őt körülvevő világ törvényeiről, így állandóan falakba ütközik, és persze fogalma sincs, miért. Egyenes út a tragikus véghez, pláne a Watergate időszakában, Vietnám-traumával a nemzet nyakán.

Én csak az amerikai álom egy darabkáját kérem. Mint az apám, és az ő apja. Talán túl sokat kérek?

A tévében állandóan Nixon arcát látjuk, amint éppen bejelent valamit: tulajdonképpen párhuzamos szerkesztésben jelenik meg az amerikai történelem kis szelete illetve Bicke szenvedéstörténete, így elkerülhetetlenné válik a két elbeszélői szál drasztikus ütköztetése, ami csakis a kisember halálával végződhet. A kegyetlen karakter- és korrajz azonban furcsamód folyamatosan reflektál a jelenre is: nem hagyott nyugodni a gondolat, szinte mindenegyes jelenetnél, hogy “ez akár ma is játszódhatna”, és valóban, az újabb traumákkal küzdő amerikai mindennapok jelennek meg áttételesen, hiszen a tematika és a félelmek olyannyira egybevágnak, hogy eltéveszteni sem lehet, félreérthetetlen a jelen társadalomkritikája hetvenes években játszódó filmben. Mestermunka!

Standard

Az ügynök és az amerikai álom” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. szajmon szerint:

    bizony remek.
    és szerintem simán mellé lehet tenni a fight club-ot. kicsit mintha ugyanaz a társadalmi helyzet (elkeseredettség, kilátástalanság, csalódottság, etc) tette volna azt amit a két film főszereplőivel. persze teljesen mást, de nekem rögtön beugrott ez a párhuzam amikor láttam.

Hozzászólások lezárva.