digitális, politika, web

Az online petícióról

Az elmúlt időszakban annyi online petíciót írtam alá, hogy már lassan ez vált normává, holott – mindamellett, hogy pontosan tudom, mikor mit írok alá, és főleg miért – valójában egy percig sem áltatom magam azzal, hogy bármelyiknek, bármikor, bármi hatása lenne, vagy csupán önmagukban megközelíthetnék céljuk elérését. Valahogy odáig fajult ez a megnyilatkozási forma, mint a Facebook like: kényelmesen, az otthoni székből egyetlen kattintással jelezhetem, hogy egy adott ügy mellett állok ki (vagy netán valami ellenében, de ez most mindegy), de ennél többre senki nem kér – és nem is számíthat. No és ott motoszkál az agyamban, hogy a címzettként megnevezett szervezet/kormány/egyén ugyan megkapja-e valaha a petíciót úgy en bloc aláírásostul? Bármily szimpatikusak is azok a kezdeményezések vagy követelések, amikhez a nevemet adom, valahogy úgy érzem, tökéletesen mellé megy az egész: éppen az elhivatottság, a bevonódás élménye, az aktivitás, az aktív kiállás, és persze mindennek a hatása marad ki az egész folyamatból. Pedig lehet ezt másképp is csinálni, az eszközök tulajdonképpen adottak.

Amikor az amerikaiak kezdtek mozgolódni a netsemlegességi viták ürügyén, majd a formálódó törvénytervezetek ellenében, ők is az online aktivizmus formáit keresték, de – feltűnő módon – meg sem próbáltak petícióval, és a hozzá tartozó obligát aláírásokkal házalni. Több csatornára osztották a probléma kommunikációját, ezzel több bevonási lehetőséget is kialakítottak az aktivitási fokoknak megfelelően, így ki-ki a maga elhivatottságához mérten részt tudott venni abban, hogy még azok is meghallják a vészharangok zúgását, akik eddig simán elfordították a fejüket. Részben felépítettek egy közvetlen elérhetőségi csatornát az érintett politikai szereplőkkel: egy előre megfogalmazott üzenetet (vagy annak tetszőlegesen átalakított, személyre szabott változatát) lehetett pár kattintással a választópolgárt képviselő politikushoz eljuttatni, aminek a végkicsengése természetesen az volt, hogy én, mint választópolgár igenis rajta tartom a szemem a képviselő munkáján, és jó, ha tudja, én mit akarok, hogy képviseljen. Egész hatásos tud lenni egy ilyen profin célzott, választási tematikával és kerületi szórással kiküldött levéltömeg.

Ott vannak aztán a bloggerek, rebloggerek, twitterhuszárok, facebook-junkie-k, akik számára egy egészen más jellegű, a remix kultúrára alapozott kampánystratégiát eszeltek ki: hajszál pontosan eltalálva, mi tud jól terjedni ezeken a megosztási csatornákon pillanatok alatt. A hatás itt sem maradt el: a hagyományos bannereken és badge-eken túl egész mémtenger öntötte el a kijelölt célpontokat – ismét azzal a nyilvánvaló üzenettel, hogy mi vagyunk a választók, közvetlenül szólítjuk meg a képviselőt, és egészen konkrétan megmondjuk, mit kell képviselnie a közelgő szavazáson. Mindemellett kicsit szolidabb, ám a problémára nagyon jól rávilágító tájékoztató anyagokat is elkészítettek az ügyes aktivisták, amik a kérdéskört járták körül alaposan és jól áttekinthetően, ami ha másra nem is sarkall esetleg netizeneket, hát a problematika iránti figyelmet képes fenntartani, érdeklődést generálni, ami viszont már a mainstream médiának is apropót biztosít a téma körüljárásához. A kör be is zárul, és jól látható, hogy milyen professzionálisan felépített online gépezet lép működésbe egy adott probléma kapcsán – és persze az is nyilvánvaló, milyen hatékonysági különbség adódik egy sima petíciós aláírás és e szépen kigondolt stratégia között.

Ugyanezt a stratégiát vették át európai szinten is, amikor az EU-s internet szabályozási viták felütötték fejüket: boldogan vállaltam részt magam is, mert úgy éreztem, előkészítette számomra valaki, hogy végre közvetlenül hallatni tudjam a hangomat azok felé, akik ott ülnek, és speciel engem képviselnek, így kutya kötelességem mondani a magamét. Az akció ebben az esetben is célt ért, kiválóan működött. Egész egyszerűen nem értem, miért ne tudna ez működni itthon is ahelyett, hogy a peticiok.com oldalait bújnánk, és jóleső érzéssel vonogatnánk a vállunkat, mondván, mi mindent megtettünk az ügy érdekében – lám, még a petíciót is aláírtuk. Amit épp csak a címzett nem olvasott, vagy ha olvasott is, nem igazán hatja meg nyilvánvalóan. Ideje váltani, és az online aktivizmus kereteit feszegetni egy kicsit, túllépve a Facebook eventek és online petíciók kétes és valójában erőtlen próbálkozásain.

Standard