blog

Az online archívumok és a szabad hozzáférés

Érdekes előadásokat és beszélgetést hallgattam végig ma a 2. NECS konferencia online archívumokkal foglalkozó workshopján, amelyekből azt lehetett leszűrni, hogy a jogalkotóknak illetve a médiatermékek előállítóinak sincs túl sok fogalma arról, hogy mi is az egész lényege. A baj ugyanis nem az, hogy ne lenne technikai háttér ahhoz, hogy például 100 év magyar filmtermését úgy, ahogy van, meg lehessen nézni a neten, vagy hogy bele lehessen turkálni korai híradókba, hanem az, hogy jogilag egyszerűen lehetetlen. Ezt tetézi az is, hogy a műsorkészítők nem látják be, miért is állna érdekükben az, hogy az egyébként is digitalizált és egyébként is online stream segítségével hozzáférhető anyagaikat online archívumoknak is átadják. Pedig 1) az archívumok sok esetben nem is ingyen kérik ezt; 2) saját, jól felfogott érdekük, hogy minél több felületen legyen elérhető a termékük.

Ugyanis a weben minél több helyen jelenik meg egy adott anyag, minél többen és többféleképpen hivatkoznak rá, minél több kattintást generál, annál jobb, és bizony annál nagyobb hasznot is hoz a készítőnek, mivel minden link rá mutat. Az egyik argumentum az ellen, hogy egy televíziós csatorna átadja az archívum számára az anyagokat online megjelenésre az, hogy ők is megjelenítik azt, szabad hozzáférést engednek, de azt szeretnék, hogy az ő oldalukon tekintsék meg az adott médiaterméket, mert az oldal hirdetési bevételeiből finanszírozzák az egész bizniszt. Igen ám, de ha a fenti okfejtést átgondoljuk, akkor kiderül, hogy adott esetben egy archívumban kutakodó érdeklődő így is, úgy is át fog kattintani a médiatermék készítőjének webhelyére, mert abban reménykedik, hogy ott további kapcsolódó anyagot is talál majd. Tehát érdemesebb lenne inkább azon gondolkodni, hogy milyen plusz információval (háttéranyagok, összefoglalók, stb.) tartsák ott a kutakodókat, mint olyan érvekkel, valamint jogi csűrcsavarral takarózni, ami csupán arról tanúskodik, hogy fogalmuk sincsen az internetet használók szokásairól, és egyáltalán az egész internet működési mechanizmusáról.

Érdekes volt továbbá az is, hogy egyre több országos archívum a youtube modelljét tekinti követendő példának, sőt, többen már a közösségi megosztásban és címkézésben (plusz mikroformátumokban és a videók minőségének javításában) gondolkodnak. Sajnos azonban egész Európában csak a gondolat szintjére jut el az egész, mert akár a hazai NAVA esetét, akár a svédeket emlegetjük, a probléma ugyanaz: a jogi álláspontok és a törvényi szabályozások nemhogy elősegítenék a kulturális örökség ilyeténképpeni megőrzését és terjesztését, hanem jól láthatóan hátráltatja azt. Furcsa, hogy az állami apparátusok egyik kezükkel finanszírozzák ezeket a kezdeményezéseket, a technikai feltételek megteremtését, a fejlesztéseket, ugyanakkor a másik kezükkel kulcsra zárják a kíváncsi szemek elől a felhalmozódó kulturális (köz)kincseket.

A konklúzió tehát nem volt túl optimista, még akkor sem, ha a szakemberek tervei igen kiforrottak és előremutatóak, nem beszélve arról, mekkora munka van már most is egy-egy archívum kiépítésében és fenntartásában. Ki tudja, mi lesz a sorsuk…

Standard