digitális, film

Az erdő kékségének titka, avagy soha ne nyisd ki Pandora szelencéjét!

Avatar Á“riási várakozás előzte meg James Cameron nagy dobásnak szánt filmjét, az Avatart, amit sokan egyenesen a mozi megmentőjeként, mintegy messiásként vártak, és az előzetes kritikai fogadtatás csak fokozta a várakozást, hiszen a film látványvilága egytől egyig mindenkit lenyűgözött. Miután átverekedtem magam a Cinema City csúfondárosan silány és felháborítóan múlt századot idéző, online-nak csúfolt jegyrendelő rendszerén, végül szigorú szemüvegem elé helyezhettem a foltoktól megtisztított 3D-s szemüveget, és elindulhattam a mozi történetének mérföldköveként aposztrofált filmes utazásra. Visszatértemkor számadást végeztem: az Avatar című dolgozatot bizony látni kell – de ennél több jót nehéz elmondani róla.

Vizualitás, képtechnológia

Ez a film valójában egy elronott attrakció mozi, hiszen a vizuális élményért lehet megnézni, akár többször is persze, lehetőleg mindenféle mozitechnológiai köntösben: hagyományos, kétdimenziós, majd 3D, digitális 3D illetve IMAX 3D kivitelben is. Ez nagyjából mindent el is mond az egészről: technológiai filmről van szó: a háromdimenziós diegézis hasonszőrű hangtechnikával megspékelve homogén módon tátott szájú közönséget indukál, akik olyannyira elmerülnek a vizuális gyönyörhalmazban, hogy nem is kell odafigyelniük semmi másra. Kétségtelen, hogy a háromdimenziós mozi révbe ért: Cameron hihetetlen jól időzítette forradalmi technológiájának entré-jét, hiszen ezt a filmet egyszerűen nincs miért letöltögetni – értelmetlen minden fájlmegosztási trükk, ezt bizony moziban kell látni, nincs mese. Ha van tehát ma mód arra, hogy a filmipar visszacsábítsa a moziba a népet, az bizony az Avatar minősége, ami egyszerűen a mozi falain túl nem tud működni jelenleg.

Avatar Cameron ebben az aspektusban egyszerűen felülmúlhatatlan: igen, tényleg tökéleteset alkotott! A na’vik bőrének textúrája, a szemük, a gesztusaik a mimikájuk, a szőrszálaik, a mozdulataik egyszerűen minden jelenkori számítógépes grafikán ill. megjelenítési technikán túlmutatnak. Fantasztikusan részletgazdag képeket kapunk, ahol a parázs levegőbe röppenő részecskéinek kihúnyása is röppályája is tökéletesen van elénk tolva. A fény-árnyék játéka egyszerűen hibátlan, a mélység érzékeltetése olyannyira fantasztikus, hogy azonnal kapaszkodik a néző, nehogy lezuhanjon, a fotorealisztikus képek összefésülése a hiperrealisztikus CGI szekvenciákkal észrevehetetlenül simulékony, szemet gyönyörködtető. Nem lehet mást tenni, olyan mértékű vizuális tobzódásban van része az embernek, ami méltán nevezhető valós moziélménynek. Nincs menekvés, olyannyira lenyűgöző minden, hogy nincs értelme tiltakozni vagy kukacoskodni. Ha mégis megtennénk, akkor a súly/talanság reprezentációs anomáliáját lehetne említeni, hiszen míg folyamatosan döngölik a fejünkbe, hogy Pandorán bizony más gravitációs körülmények vannak, mint a Földön, azért az mégiscsak érdekes, hogy ez a fránya jelenség másképpen hat a kék lények testére, mint az emberekre vagy a fauna egyéb kellékeire. Spongyát rá, merthogy csupán eleinte tűnhet fel ez az apróság, a későbbiekben ezt vagy korrigálják, vagy egyszerűen megszokjuk.

Történet/narratíva

A legenda szerint Cameron minimum egy évtizedet kotlott a projekten, de persze nem a történeten és a figurákon, hiszen azokat készen kapta. Több helyről is, és nyilván mindenki fel fogja magának fedezni privát narratíva-patakocskájából a leginkább passzentos sztori-lelőhelyet: Farkasokkal táncoló, Az utolsó szamuráj, Pocahontas, Erdőhold és lehetne folytatni a sort. Tulajdonképpen nem is az a probléma, hogy kétségtelenül nagy hatású történetekből építkezve születik meg az Avatar sztorija, inkább az, hogy Cameron egészen nyilvánvalóan nem is akar semmit a történethez hozzáadni. A narratíva jól láthatóan egy alibi, vagy méginkább a szükséges rossz, mert ugye nélküle még ma sem nagyon lehet filmet forgatni. Mindegy is, legyen benne Cameron-féle tanmese (most éppen nagyon zöld), legyen benne “tökös csaj” (Weaver mellett most még kettő besegít), megtérő hős (most éppen nagyon kék, még A mélység titkánál is kékebb talán), és persze dobhártyaszaggató és retinaégető robbanások, csihi-puhi, mindez pedig az előrehaladott technológia vs. primitív társadalom harca mézes-mázába mártogatva.

Összességében tehát Cameron dolgozata kiegyensúlyozatlan: a képtechnika, a vizualitás jelenleg valóban felülmúlhatatlan, forradalmi, és csúcsrajáratott, azonban egy végtelenül unalmas és semmitmondó, rossz arányérzékkel és egyáltalán rossz érzékkel összetákolt narratíva párosul hozzá. Így egy közepes minőségű munka került a mozikba, és egyáltalán nem véletlen, hogy szinte mindenki csak a látványról áradozik, és a történetet leginkább megbocsátható botlásként emlegetik. Csakhogy filmről van szó, ahol látvány és narratíva (ha már játékfilmnek becézzük a kicsikét) kéz a kézben jár, így ha az egyik a másik rovására megy, akkor nem lesz kerek egész a produkció. Az Avatar esetében olyan végletesen más minőségekkel találkozunk, hogy az szinte zavarbaejtő. A filmtörténet nyilván csak a szépre fog emlékezni. Az pedig ebben az esetben a technológia, semmi más.

Standard

Az erdő kékségének titka, avagy soha ne nyisd ki Pandora szelencéjét!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. RudyD szerint:

    Na – azért ez kicsit lehúzás. Kissebb változatban és képernyőn is élvezetes. Többszöri megnézés után is. Elég a kicsit jobb minőségű hd trailerek és featurette -ek meg hasonló ontott morzsák végignézése. Azért volt rengeteg dolog amit 3d moziban észre sem vettem.

    Mert annyira hasonlít egy történetre nem kell rögtön üresnek nevezni. Azért a kanadai elmond mást is. Csak a túlcsömörlött elvárásoktól és kapzsiságtól elhomályosult elmétek már nem képes meglátni mögötte az üzenetet. Mert az is van. Az a siralmas hogy már átsiklik fölötte a… ‘nép’.

    Bár igaz – másoldalról megérdemli ezt a kritikát is. Mivel nagyon – túlságosan is nyomják a pénzcsináló gépezetet. Meg az arabfejű rusnyaság is olyan zöldségeket beszél a beharangozókba hogy még én is elsírom magam.
    De igenis – van benne újítás – rengeteg. Nem csak látványban, de világban, kultúrában is. Nem csak technikában.

  2. Visszajelzés: Igazából nem szerelem · DragonWeb

  3. Visszajelzés: Háromdé · DragonWeb

Hozzászólások lezárva.