blog

Az AMERICANA új száma

Megkésve bár, de nem is annyira, és legfőképpen megtörve nem… A lényeg mégiscsak az, hogy az AMERICANA – E-Journal of English and American Studies legfrissebb száma elkészült, le is vagyon ellenőrizve és tesztelve, és készen áll a mohó olvasók rohamára. Többszörös átalakításon ment keresztül a webhely, és végül integrálódott az eddig külön kullogó blog rész, valamint az e-folyóirat arculata is jelentősen megváltozott, talán kicsit felhasználóbarátabb is lett. A nagy öröm azonban mégiscsak az, hogy az álom lassan kezd nagyon beérni: a következő szám teljes tartalma már most szerkesztés alatt áll, és már dolgozunk párhuzamosan az azt követőn is, merthogy még be sem jelentettük igazán, hogy íme, itt a friss anyag, meg sem hirdettük, hogy mostantól várjuk a következő számba az irományokat – rendszeresen jönnek az aspiráns esszék a világ minden tájáról. Ez azt jelenti, hogy egyre szélesebb körben ismerik és – ami legalább ilyen fontos – elismerik az AMERICANA-t, amit talán az is jelez, hogy az MLA felveszi nagy presztízsű bibliográfiai listájára (felvette elvileg, csak még a neten nem frissítették az adatbázist), úgymond “indexeli”, így a rengeteg könyvtári bejegyzést követően a legnagyobb és bizonyos értelemben legmérvadóbb listán is ott leszünk/vagyunk. A cél persze nem a listákra való felkerülés, hanem a jövő zökkenőmentes biztosítása. Tervek vannak, de még titok… 🙂 Inkább néhány szó az új számról!

Ismét sikerült nemzetközi szerzőgárdával dolgozni: Mexikótól Lengyelországon át Csehország és Horvátország is képviselteti magát az elmaradthatatlan hazai szerzők mellett. Íme a tartalomjegyzék:

Essays

“Neoconservatism vs. Multiculturalism and Radicalism during the 1980s and early 1990s: The Historical Ideology of Gertrude Himmelfarb” by Avital H. Bloch

““Revolution Is a Serious Thing”: Angela Davis’s Autobiography as a Prison Narrative” by Nina Bosnicova

“On a Jamesian Ethics of Manners: Henry James’s cultural criticism” by Ágnes Zsófia Kovács

“From Delicate Absence to Presence: The Child in Edward Albee’s Alternating Families” by Réka M. Cristian

“Constituting Elements of Faulkner’s Yoknapatawpha: Mirroring of the Actual in the Apocryphal” by Biljana Oklopčić

““Just when you thought racism couldn’t get any more racismer”: The Treatment of Stereotypes in Drawn Together” by Éva Misits

“Hungarian Ethnicity as Preserved in Toledo, Ohio” by Anna Szentgyörgyi

“Wheeling to Change” by Dániel Antal

Reviews

““Go Web!” (Review on Éva Federmayer, Irén Annus, Judith Sollosy: Netting America: Introduction to the Culture and Literature of the United States )” by Zoltán Dragon

“Review of Eger Journal of American Studies, Vol. VIII. 2002 and Proceedings of the HUSSDE 1 Conference, Pécs, 25-26 January 2002 ” by Lívia Szélpál

“Under Construction: A History of American Literature” by Réka M. Cristian

“Two Critical Approaches on Vampirism: A Book Review on Nina Auerbach’s Our Vampires Ourselves (1995) and Bram Dijkstra’s Evil Sisters. The Threat of Female Sexuality and the Cult of Manhood (1996)” by Rita Antoni

Az AMERICANA webhelye:

Standard

Az AMERICANA új száma” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva.