digitális

Az Academia.edu az új gonosz?

December 8-i dátummal hirdettek egy eseményt “Why Are We Not Boycotting Academia.edu?” címmel, ahol neves tudósok-kutatók járják körbe valójában a kutatási eredmények, publikációk nyílt hozzáférésű közzétételének gyakorlatát – épp most az Academia.edu üzleti modelljének apropóján. Ha esetleg valaki még nem találkozott ezzel a portállal: egy olyan közösségi hálózatról van szó, ahová bárki regisztrálhat, és ott kialakíthatja kutatói kapcsolati hálóját – hasonlóan ahhoz, mint ahogyan azt bármelyik közösségi oldalon megteheti, majd feltöltheti kéziratait, publikációit, hogy azok a potenciális célközönséghez akkor is eljuthassanak, ha mondjuk egy meglehetősen kis cirkulkációval rendelkező folyóiratban jelent meg az illető tanulmánya. Most felmerült azonban a kérdés, hogy mennyire etikus a portál üzemeltetése abban a tekintetben, hogy bár a kutatói közösség szabad megosztási gyakorlatát támogatja, valójában pontosan ebből az adatfolyamból táplálkozva, üzleti alapon tartja el magát. Vagyis a platform, a megosztás, a kapcsolattartás stb. ingyen van, cserébe hordjuk oda az adatainkat, és nem utolsó sorban a kutatási eredményeinket, ami valahol bevételt generál majd az oldal fenntartóinak. Most pontosan ez vált problematikussá sokak szemében, ezt a kérdést hivatott megrágni a fenti szimpózium.

Nehéz azonban fekete-fehéren bármit is kijelenteni az ügyről: önmagában persze ugyanazon kapitalista logika és szemlélet működteti az Academia.edu-t, mint amit más, még nyíltabban profitorientált oldalt, és ugyanúgy az adatainkból él, tartja el magát, mint mondjuk a Facebook vagy a Google. Tudjuk persze, hogy semmi nincs ingyen, de valóban el lehet merengeni azon, vajon a tudás aggregációjából pénzt csináló portál mennyivel etikusabban jár el mondjuk a mára ősellenséggé vált Elseviernél. Van azonban egy olyan aspektusa a dolognak – ha már arról van szó, hogy pl. én miért is regisztráltam és miért osztom meg adott esetben a publikációmat ott -, amiről keveset beszélünk, ám számomra sarkalatos kérdés: igen, léteznek végre online böngészhető, nyílt hozzáférésű repozitóriumok, amelyek elvileg pontosan azért jöttek létre, hogy ne ilyen vállalkozások felé tóduljon a tudás, hanem közkincs maradhasson, senki ne nyerészkedhessen rajta. Igen ám, de az a nyílt hozzáférés az esetek túlnyomó részében úgy nyílt, hogy intézményi regisztrációhoz kötött, és sok esetben korlátozott is – vagyis éppen a nyíltsággal van a probléma. Több esetben rosszul optimalizált vagy egyenesen a keresőmotoroktól elzárt silókká válnak tehát azok a platformok, amelyek éppen hogy a nyílt, szabad tudományos kommunikációt lennének hivatottak elősegíteni: egy ilyen helyzetben szerintem már nem is olyan nagy csoda, ha többen úgy döntünk, félre a skrupulusokkal, és irány például az Academia.edu. Nem feltétlen arról van itt szó, hogy az oldal mögött álló cég észrevétlenül kizsigerelne bennünket, és arról sem, hogy a szituációról mi ne tudnánk, vagy akár ezzel messzemenően egyet tudnánk érteni. Csak hát, kérem szépen, jelen pillanatban ez a lehetőség még mindig nyitottabb és előremutatóbb, mint az intézmények által egyre jobban kiherélt nyílt hozzáférés és a hozzá kapcsolt dokumentumtárak.

És még valami: a 21. században, a közösségi média, a kapcsolati hálók korában talán mégsem ördögtől való gondolat félretenni a klasszikus, hierarchikus rendszereket, és elgondolkodni a hálózatos, hipertextuális kapcsolatok térnyerésén – még archivátori környezetben sem. Amíg múlt századi rendszereket és azok logikáját igyekszünk átmenteni (ha kell, vérrel és verítékkel, tűzzel és vassal) az újmédia logikájából táplálkozó online felületekre, ne is számítsunk semmi jóra. Maradnak azok, akik felvállaltan megélhetést produkálnak abból, amit ma egy online, nyílt dokumentumtárnak, archívumnak tudnia kellene. Ők pedig megcsinálják.

Standard