folyóirat

AMERICANA – számokban

Legutóbb nagyjából két éve csináltuk azt, hogy leültünk, és megnéztük a Google Analytics-ben, hogy vajon milyen számokat látunk az AMERICANA – E-Journal of American Studies in Hungary oldalával kapcsolatosan (értsd: érdekel-e valakit egyáltalán), hiszen a 2005-től addig eltelt 5 év nagyjából megalapozta a folyóirat látogatottságát, illetve elismertségét – szerettük volna látni, honnan hova jutottunk. Akkor megdöbbentünk, hiszen egy kifejezetten niche területről van szó, ráadásul tudományos diskurzusban fogannak a fellelhető szövegek is, így legmerészebb álmainkban sem mertük gondolni (én legalábbis semmiképpen sem), hogy akkorra már éves szinten 26000 fölé kúszott az egyedi látogatók száma az oldalon. Ezt akkor nem nagyon kommunikáltuk, csupán egy-két érdeklődő tudott az eredményről. Most ismét rápillantottam a statisztikára, és összevetettem a múltkori számadással – és ismét alig hiszek a szememnek: a számok ugyanis megduplázódtak!

americana-visits

A grafikonok és a számadatok azt mutatják, hogy az elmúlt két évben sikerült megdupláznunk a látogatások, illetve az egyedi látogatók számát, így előbbi 65488, utóbbi 55099 jelen pillanatban. Mindez úgy, hogy zéró marketinggel, csakis a tartalomra fókuszálva hoztuk össze – természetesen a szerkesztőtársakkal, vendégszerkesztőkkel, és a szerzőkkel közösen, hiszen ebből is látszik, hogy a tartós minőség mégis beérik (statisztikailag is) még egy ilyen témakört illetően is. Éreztük egy ideje persze, hogy egyre nagyobb számban érkeznek a világ minden tájáról azok, akik nálunk szeretnének publikálni, de a háttérrel, a miértekkel nem foglalkoztunk igazán, csak tettük a dolgunkat, terveztük az éppen aktuális és az azt követő számok tartalmát.

2005-ben szakmai közröhej volt az AMERICANA indulása – ne féljünk kimondani, sokan csak mosolyogtak, amikor kijelentettük, hogy kizárólag online, open access formában publikálunk. Később egyre csitultak ezek a hangok, de még pár éve is hallottunk olyan megjegyzéseket, amelyek nem feltétlenül a pozitív oldalt erősítették. Szerintem a számok és a tartalom magukért beszélnek – mindenki döntse el, jó ötlet volt-e egy viszonylag szűk terület nagyjából első online terét megnyitni anno, és kitartani minden nehézség ellenére.

És akkor tegyük hozzá, hogy jövő héten itt az új szám!

Standard