mellesleg

Alvásmentesítés

Érdekes témára világít rá Jonathan Crary, amikor az alvás kérdését kezdi feszegetni (röviden itt / hosszabban a könyvében): azt állítja ugyanis, hogy a 21. századi kapitalizmus idejére tulajdonképpen már csak ez az emberi aspektus nem került a gazdaság teljes befolyása alá, bár már jól látszanak az alvás ellenében formálódó erők. Elég csak a non-stop nyitva tartó éttermek, boltok, benzinkutak, fénymásolók stb. példáira gondolni – ezek egytől egyik apró részecskéi annak a tendenciának, aminek gyökereit Crary nem pusztán gazdasági érdekek mentén, de filozófiai alapokról is vizsgál. Nagyon sok megjegyzésével, megfigyelésével, argumentumával egyet lehet érteni, ám van egy érdekes vakfolt az érvrendszerében, ami talán mostanság válik igazán jelenséggé, vagy akár trenddé is. Crary azt mondja,

A látszólag átalakíthatatlan emberi szükségletek többsége – úgymint az éhség, a szomjúság, a szexuális vágy, és újabban a barátság – piaci, azaz pénzzel kielégíthető formát nyert. Az alvás egy olyan emberi szükséglet, melynek időtartamát eddig még nem, vagy csak kevéssé tudta megzabolázni és hatalmába keríteni a profitgépezet. Úgy is mondhatnánk, hogy nem illik bele a piaci világba, ennek következtében valamiféle „kríziságazata” lett globális jelenünk rendszerének. A témával foglalkozó tudományos kutatók minden igyekezete ellenére újra és újra meghiúsulnak az alvás kiaknázására és újraformálására irányuló stratégiák. A valóság az, hogy az alvásból nem lehet profitot termelni.

Mai, ún. késő kapitalista gazdasági berendezkedésünkben azonban épp nemrégiben jelent meg az alvást gyarmatosító tendencia, ami ráadásul a legtökéletesebb ideológiai konstrukcióval igyekszik minél hatékonyabban rávenni az embereket arra, hogy adják fel mindazt, ami eddig a nyugodt, külső tényezőktől zavartalan alvást jelentette, és ez a trend nem máshonnan, mint a mobilizált digitális világ új térnyerése felől érkezik: a viselhető digitális kütyük, az okos kiegészítők, a dolgok internetének egyre szerteágazóbb és egyre inkább mindennapjainkba épülő termékskálájáról. Ha valaki csak egy pillantást vet a legfelkapottabb eszközökre, azonnal megállapíthatja, hogy az egészség és fitness kategória látványos szoftveres és hardveres fejlődésen ment keresztül az elmúlt pár évben, és manapság mindennapossá váltak például a napi aktivitást, vagy sportteljesítményt ilyen-olyan paraméterek alapján mérő és elemző (!) karkötők, okosórák, és társaik. A legtöbb eszköz ma már kiemelten az alvási ciklusok elemzését is hirdeti: hagyjuk magunkon a viselhető eszközt alvás közben is, majd másnap reggel színes-szagos grafikonokon vizualizálhatjuk, miért is nem aludtunk olyan jól (vagy ha épp kifejezetten pihentető alvást tudhatunk magunk mögött, megtudhatjuk, miért volt az – vagy abszurd esetben az eszköz elmagyarázza, miért nem volt mégsem olyan pihentető ez az egész).

A lényeg az egészséges életmód imperatívusza, amit persze a pozitív megerősítéssel (“Ez az, szuper jól alszol, csak így tovább!”), a gamification szabályaival (“Mormota jelvényt kapsz – oszd meg társaiddal is sikered, vagy hasonlítsd össze eredményed Facebook ismerőseidével!”), vagy egyszerű algoritmikus tanácsadással (“Ne igyál annyi alkoholt lefekvés előtt!” – ezt persze okostelefonunk egy másik alkalmazásának adataiból állapítja meg az okos eszköz) toldanak meg: mindez azonban az alvás kolonizálását jelenti. Miért? Ne higgye senki, hogy ezek az eszközök és a hozzájuk csatolt felhasználói élmény önmagában valóként épül be életünkbe. Teljesen nyilvánvaló, hogy az alvásmenedzsment célja pontosan megegyezik mindazon gyakorlatokkal, amiket Crary említ, csupán sokkal intimebb territóriumra tévedünk, hiszen már nem az alvás idejéhez, hanem magához az alvás aktusához kapcsolva jelennek meg a hatékonyság, az azonnaliság, a mindig-elérhetőség információs görbéi, és nem külső kényszer ürügyén, hanem önmegfigyeléssel járulunk hozzá a gazdasági logika kíméletlen pragmájához.

Standard